Az elmúlt napokban, hetekben felgyorsultak az események, bevezették a határzárat, a "majdnem saturól" kiderült, hogy bizony a fémpofák szorosan összezártak, majd egyből el is kezdek résnyire nyílni, elindult a személyes találkozáson alapuló oktatás és sajnos bizony elindult a járványgörbe is felfelé. Itt a koronavírus második hulláma, ezt immáron senki nem is tagadja. Közben közvetlen kapcsolatba kerültem - a családomon keresztül - magával a rettegett kórral is, így önkéntes házi karanténba vonultam (minderről majd később a Koronavírus Naplóban). Aztán eljött a mai este, a szokásos sajtószemle és szembe jött egy hír, amely arra késztetett, hogy végre megírjam, amit már nagyon régen akartam és amit már próbálok elmondani egy ideje. Rám nem jellemzően, egy gyors, rövid poszt következik, melyben szeretnék ébresztőt fújni, immáron sokadszorra.

Őszintén szólva nem ezt a történetet szántam az első Wizz Air Sztorinak, de az aktualitása mindenképpen megváltoztatta a sorrendet. Ez a konkrét eset tulajdonképpen kórképet mutat a jelenlegi járványhelyzetben a magyar társadalom viselkedéséről és mivel a következő cikkem is szorosan kapcsolódni fog a témához, így ez a sztori előlépett az első helyre. Azt gondolom és remélem, hogy az a július 20-i délutánból éjszakába nyúló repülés sokaknak tanulság volt, és információink szerint - bár ezek nem saját tapasztalatok - már nem ez a helyzet a Wizz Air gépein, amit itt leírtam, talán pont azoknak a kérdéseknek köszönhetően, amelyeket feltettem a Sajtóirodájuknak. Mindez pedig igazán korrekt és előremutató a Wizz Air részéről. Ettől függetlenül azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy az utasok viselkedése illetve az, hogy mindez nem igazán zavarta a személyzetet, mekkora veszélyt is hordozott magában, ebből pedig tanulságokat levonni a mindennapjainkra vonatkozóan is. Nézzük, mit tapasztaltunk 2020. július 20-án a Tenerife-Budapest járaton.