Mert utazni mindenképpen jó, de csak okosan érdemes...

Utazz Okosan Blog

Utazz Okosan Blog


A szabályokat betartatni nem kell félnetek

2020. szeptember 08. - Utazz Okosan Blog

Az elmúlt napokban, hetekben felgyorsultak az események, bevezették a határzárat, a "majdnem saturól" kiderült, hogy bizony a fémpofák szorosan összezártak, majd egyből el is kezdek résnyire nyílni, elindult a személyes találkozáson alapuló oktatás és sajnos bizony elindult a járványgörbe is felfelé. Itt a koronavírus második hulláma, ezt immáron senki nem is tagadja. Közben közvetlen kapcsolatba kerültem - a családomon keresztül - magával a rettegett kórral is, így önkéntes házi karanténba vonultam (minderről majd később a Koronavírus Naplóban). Aztán eljött a mai este, a szokásos sajtószemle és szembe jött egy hír, amely arra késztetett, hogy végre megírjam, amit már nagyon régen akartam és amit már próbálok elmondani egy ideje. Rám nem jellemzően, egy gyors, rövid poszt következik, melyben szeretnék ébresztőt fújni, immáron sokadszorra.

Tovább

Bezárva, avagy COVID-19 spanyol módra

A koronavírus-járvány minden szempontból "odavágott" Spanyolországnak, valószínűleg ők maguk sem gondolták - beleértve az ország vezetését is -, hogy mi következik a számukra, amikor Lombardiában is terjedni kezdett a vírus. Jelen sorok írásának napján tért vissza jogilag az élet az újfajta régi kerékvágásba, vagyis szűnt meg a rendkívüli állapot Spanyolországban, ezen jeles alkalomból szeretném elmesélni, hogy mi mit tapasztaltunk ebből az egészből és a véleményemet is megosztanám a helyzetről, a válságkezelésről, illetve arról, hogy hova jutottak ők el. Nem szakemberként, csak gondolkodó emberként, aki ismeri a spanyol embereket (elsősorban a kanáriókat) és testközelből látta az elmúlt néhány hónapban azt, ami Tenerifén történt és figyelte párhuzamosan a magyar eseményeket is.

Tovább

Március 16.

Negyven perccel későbbre kérem a taxit, mint máskor. Ma úgysem olyan semmi, mint amilyen lenni szokott. Pedig még fogalmunk sincs, inkább csak elképzeléseink arról, ami következik. Negyven perc sok, főleg ha a reptérre igyekszik az ember, de így is időben fogok érkezni, viszont több időnk marad, hogy Szandival még egyszer átbeszéljük a dolgokat, azt, hogy hogyan próbálunk talpon maradni, megóvni a munkahelyeiket, életben tartani azt, amiért ő az elmúlt években, én az elmúlt évtizedekben dolgoztam. Azt mondom neki, hogy inkább talpon haljunk meg, mint térden állva, nyüszítve éljünk túl és egyetért velem. Nem mindenki, ő igen.

Tovább
süti beállítások módosítása