A koronavírus-járvány minden szempontból "odavágott" Spanyolországnak, valószínűleg ők maguk sem gondolták - beleértve az ország vezetését is -, hogy mi következik a számukra, amikor Lombardiában is terjedni kezdett a vírus. Jelen sorok írásának napján tért vissza jogilag az élet az újfajta régi kerékvágásba, vagyis szűnt meg a rendkívüli állapot Spanyolországban, ezen jeles alkalomból szeretném elmesélni, hogy mi mit tapasztaltunk ebből az egészből és a véleményemet is megosztanám a helyzetről, a válságkezelésről, illetve arról, hogy hova jutottak ők el. Nem szakemberként, csak gondolkodó emberként, aki ismeri a spanyol embereket (elsősorban a kanáriókat) és testközelből látta az elmúlt néhány hónapban azt, ami Tenerifén történt és figyelte párhuzamosan a magyar eseményeket is.

Ahogy említettem, Spanyolországot nagyon keményen, sok szempontból Olaszországnál is jobban elérte a járvány, sokáig a világ második legfertőzöttebb országa volt az Egyesült Államok mögött. Az újfajta normális élet első napján (június 21-én) délben Spanyolország több, mint 293 ezer azonosított fertőzöttet és sajnos több, mint 28 ezer áldozatot tart nyilván. Ha megnézzük a Worldometers Spanyolországra vonatkozó görbéit, látható, hogy az "szépen" ellaposodott, sőt, egy fordított U alak már kirajzolódott  mind az azonosított esetek, mind az elhunytak számának tekintetében. Még mindig napi pár száz új esetet mutat a Worldometers, azonban ez nem kevés, hasonlítsuk össze a magyar adatokkal, nálunk a csúcson jártunk ennek a közelében, és sajnos naponta még mindig meghalnak néhányan, de ezen az adatok tekintetében a csúcson 8000 feletti napi új fertőzöttet (pld. március 26-án 8271 esetet ) és akár 900 feletti (április 2-án 961) elhunytat mutat a fenti oldal. 

A koronavírus (forrás: Tmaximumge / PxHere / CC0 )

Őszintén szólva visszaemlékezve ezekre az időkre, nem hittem, hogy ennek Spanyolországban belátható időn belül vége lehet, de április közepétől azért elkezdett - ha csak lassan is - normalizálódni a helyzet, bár voltak "farkasfogak" - melyeket Gulyás Gergely, kancellária miniszter a Kormányinfókon előszeretettel emlegetett -, ilyenkor mindig megriadtunk, hogy megfordul a csökkenő trend, de szerencsére az emelkedések után újra csökkenésbe fordultak az adatok, így jutottunk el oda, hogy június elején arról lehetett dönteni a spanyol parlamentben, hogy a szükségállapot utolsó hosszabbítása következik, mely június 21-én végül lejárt.

Arról, hogy én miért vagyok itt, miért utaztam a járvány berobbanásakor Spanyolországba, már írtam Március 16. című posztomban, ezt most nem ismétlem meg, nézzük meg, hogy hogyan jutottunk el idáig és milyen volt a kijárási korlátozás (aka szükségállapot) spanyol módra. A véleményemet írom le, sok adattal alátámasztva és azt amit én éreztem, tapasztaltam, azonban egy pillanatig sem gondolom, hogy enyém lenne az egyetlen vagy akár bármilyen igazság. Az itt leírtak általam kigyűjtött és szubjektív módon összerendezett adatokon alapuló véleményem, semmi több, gondolkodom és ezt megosztom veletek. Arra azonban talán alkalmas lesznek az alábbi sorok, hogy összehasonlíthassuk a magyar helyzettel, a kormányzati intézkedésekkel, az állampolgári hozzáállással. Bár az Utazz Okosan Blog igyekszik nem politizálni, ebben a cikkben ez - az összehasonlítások miatt - elkerülhetetlen lesz, így azt a magunknak állított szabályt, hogy amennyire lehet, távol maradunk a politikától, ezúttal megszegem. Azonban ez a cikk semmiképpen nem szól magyar belpolitikáról, nem szeretnék lándzsát törni vagy az egekbe emelni senkit vagy egyik pártot sem, egyszerűen összehasonlításul szolgál.  

Elszabadul a pokol

Egyből indulhatnánk onnan, hogy Európában meg kellett-e történnie az ilyen mértékű tragédiának, ami megtörtént és vajon pontosan az ilyen helyzetek megakadályozásával megbízott és ezért fenntartott szervezetek - anélkül, hogy sorolnám ezeket - megfelelően kezelték-e a helyzetet. Nyilván nem az én tisztem ezt eldönteni és sokan elmondták már a véleményüket, van akivel egyetértek és van akivel nem. Azonban azt gondolom, az, hogy "sikerült" Európába importálni a vírust vagy legalábbis nyitva hagyni a "kaput" és beengedni azt, illetve amikor megérkezett, akkor nem lokalizálni Olaszországban és megakadályozni, hogy egész Európában szétszóródjon, egyfajta válasz lehet. Nem vagyok járványügyi szakember, csak egy kibic a kártyaasztal mellett, akinek ugye tudjuk, hogy semmi nem drága, de így utólag vajon megmagyarázható, hogy miért hagytuk nyitva Európa minden határát Kína felé, amikor valószínűleg elég lett volna csak ezt az egy külső ajtót bezárni, bármilyen fontos ajtó is ez, hogy aztán ne kelljen pár héttel később minden ajtót becsukni. Amikor pedig terjedni kezdett a vírus Észak-Olaszországban, akkor megint csak nyitva maradtak a belső ajtók is. Vajon nem kellett volna egységes védekezési politikát kialakítani, villámgyorsan, ha már egy közösséget alkotunk és megvédeni ezt a közösséget? Persze, nagyon jól tudom, hogy erre senki nem számított, hogy egy olyan új kórokozóval álltunk szemben, amelyről szinte semmit nem tudtunk (persze ez sincs így teljesen), és a legrosszabbkor jött az egész uniós szempontból, de azt gondolom, hogy az élet ezredszerre is bizonyította, hogy sokszor a rossz, majd kijavított döntés is jobb, mint a döntés elmaradása. Ennyit az európai helyzetről.  

Nézzük meg, hogy mindez, hogyan zajlott Spanyolországban és a véleményem szerint ebben az országban milyen hibák vezettek a berobbanáshoz. Ugye az egész pontosan itt, a Kanári-szigeteken kezdődött, egy tenerifei szállodában találtak egy olasz vendéget, aki fertőzött volt. Ekkor még minden példaszerűen történt, a szállodát karantén alá vonták, nem lehetett onnan kijönni, bár már ekkor lehetett olyan híreket olvasni, hogy azok, akik a karantén alá vonás idején a szállodán kívül voltak (szerte a szigeten, kirándultak, szórakoztak, vagyis nem voltak a kapun belül), azokat nem engedték be az épületbe, ami nem tűnik logikus lépésnek, hiszen, ha ők fertőzöttek lettek volna, akkor szanaszét hordhatták volna a vírust. Szerencsére itt nem történt nagy baj, sőt... a Kanári-szigeteken összesen 2400 körüli esetet diagnosztizáltak június 21-ig, és szerencsére a halálesetek száma sem volt a hét szigeten nagyon magas, jelenleg 162-nél tartunk és az elmúlt nyolc napban szerencsére nem volt új áldozat. Vagyis igazából nem ebből az első esetből, illetve nem a következő, az előbbitől teljesen független, szintén a Kanári-szigetek-i, La Gomera-n fellelt esetből vezethető le az, ami történt. 

Általában egyetlen körülmény nem okoz a tragédiát, itt is több dolog kelhetett ahhoz, hogy eszkalálódjon a helyzet. Ugye arról beszéltem, hogyha amikor Lombardiában berobbant a vírus - vagy éppen, még a berobbanás előtt - lezárják az Unió belső határait Olaszország felé és izolálják az olaszokat, talán mindez elkerülhető lett volna. Ehhez jöttek a megkésett vagy éppen nem megfelelő intézkedések, illetve az olasz helyzethez hasonló hozzáállás a spanyol lakosoktól. Vagyis - véleményem szerint - csapatmunka volt ez a javából. 

Persze a spanyoloknak nem volt szerencséjük sem. A mai tudásunk szerint az olasz bomba az Atalanta-Valencia BL mérkőzésen robbanhatott be és szerencsétlenségükre ezen pont egy spanyol csapattal játszott az Atalanta. A meccset február 19-én rendeztek Milánóban és állítólag Bergamo lakosságának harmada elment rá szurkolni az Atalanta sikeréért és nem is mentek hiába. Milánó, Bergamo, Valencia. Ugye ismerősek az elmúlt hónapok híreiből! A jelenlegi tudásunk szerint a valószínűleg már január óta Olaszországban jelen lévő vírus itt terjedt el tömegesen, amihez az is hozzájárult, hogy az Atalanta megnyerte a meccset, ráadásul 4 gólt lőttek és csak 1-et kaptak, így a Bergamo-iaknak bőven volt okuk egymást ölelgetni, együtt ugrálni és ezzel nagyjából mindenkinek átadni a vírust. Később pedig ugye pont ez a város lett a járvány terjedésének központja.

Salvador Illa, egészségügy miniszter (balra), Pedro Sanchez, spanyol miniszterelnök (középen) és Fernando Simón, az Egészségügyi Riasztások és Vészhelyzetek Koordinációs Központjának (CCAES) igazgatója (jobbra) egy március 4-i találkozón. Ők hárman az elkövetkezendő hetekben folyamatos szereplői lesznek majd a híradásoknak. A fotó 2020. március 4-én 9:38:35-kor készült. 
(Forrás: Wikipedia / Ministry of the Presidency. Government of Spain)

Az pedig szintén beszédes, hogy sajtóhírek szerint a Valencia stábjának harmada megfertőződött a mérkőzésen. Egy spanyolországi barátommal beszélgetve, a kormány hibájaként rótta fel, hogy kiengedte a Valencia szurkolókat Olaszországba, ráadásul nem figyelmeztette őket a veszélyre. Nos, bár nem tisztem, ezúttal meg kell védenem a kormányt. Ha megnézzük a Worldometers adatait, akkor láthatjuk, hogy összesen 3 ismert fertőzött volt ekkor Olaszországban, így a Pedro Sanchez vezette kabinetnek fogalma sem lehetett róla, hogy a mérkőzés bomba lehet a spanyol helyzetben is, nemcsak Olaszországban (az utóbbiak sem tudhatták, hogy később, mint "zéró-mérkőzés" emlegetik majd ezt az olasz sikert). Jó eséllyel ekkor fertőződhetett meg nagyobb számú spanyol szurkoló is, de hogy ők voltak-e az origói a spanyol eszkalálódásnak, nem olyan egyértelmű, mint ugyanez olasz szempontból, bár az én személy szerinti véleményem szerint azért esélyes. Erről azonban nem igen tehetett a spanyol kormány.   

Azonban nagyjából 3 héttel később már igencsak tehettek volna a fertőzés megállításáért. Amikor március 8-hoz érkezünk, Spanyolországban 674 fertőzöttet azonosítottak, vagyis ekkor már egyértelmű volt, hogy Spanyolországot is elérte a koronavírus-járvány, a gócpont pedig Madrid. Mindezek ellenére engedélyeztek egy nőnapi megmozdulást, hol máshol, mint Madridban, pedig, tudvalevő volt, hogy ezen sok ezren fognak részt venni. A szakemberek becslése szerint a felvonulók között már akkor akár több ezer fertőzött lehetett. Csoda, hogy a járvány gócpontja végig Madrid volt? Valószínűleg itt "sikerült" még nagyobb tömegeket megfertőzni. Két héttel a felvonulás után már 28 ezer (!) ismert fertőzöttet tart nyilván a Worldometers. Hadd utaljak itt Magyarországra, ahol jóval kisebb fertőzésszámnál betiltottak minden koncertet, felvonulást, stb.  

Nőnapi rendezvény Madridban 2020. március 8-án - sokan ezt a felvonulást tarják a spanyolországi koronavírus-járványt kiváltó eseménynek, amit a kormánynak be kellett volna tiltania (Forrás: Nemo / CC BY-SA)

Visszatekintve láthatjuk - a fentiekből is -, hogy a spanyol kormány elkésett. Az iskolák bezárását március 12-én délután jelentették be (ez is megér egy misét, illetve egy blogposztot, majd a következő, oktatásról szóló írásban), vagyis 13-tól zártak be az iskolák. Ekkor már naponta több ezerrel nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma, amíg 8-án 672-ről tudtak, 12-én (az iskolák bezárásának bejelentése napján) már 3146-ról, de az, hogy ezzel is ekkor már elkéstek mutatja, hogy másnap, 13-án már 5232 esetet mutat a fenti honlap.

Az első fertőzöttet január 31-én azonosították, ehhez képest a március 12-i iskolabezárás és a március 16-tól érvényes kijárási tilalom, elkésettnek tűnik. 

És akkor nézzük meg, hogy hogyan járult a spanyol lakosság a helyzet eszkalálódásához.

Ölelkezés, puszi-puszi és strandolás 

A mediterrán népekre is jellemző, az olaszokra és a spanyolokra pedig kifejezetten igaz, hogy az intim szféra, mint fogalom, náluk nem létezik. Melyik két országot említettem? Azt a kettőt, ahol nagyon gyorsan, nagyon súlyos lett a helyzet. 

Ha ide utazunk, pontosan ezért szeretjük a spanyolokat, mert közvetlenek, barátságosak és egyből a nyakába borulnak annak is, akit életükben először látnak. Az arcra nyomott puszi a köszöntés természetes velejárója és nem csak barátok és családtagok, hanem a munkakapcsolatban lévők között is, és ha kiveszel egy apartmant, ott is előfordul, hogy a házigazda puszival üdvözöl, amikor átadja a kulcsokat, noha életében először lát, de láttam olyat is, hogy a takarítónő, aki időnként kitakarította egy ismerősöm lakását, még engem is puszival üdvözölt, amikor felugrottam az ismerősömhöz, így náluk voltam, amikor ő megérkezett. A baráti beszélgetések, találkozások folyamatos része az ölelkezés, az egymás nyakában csüngés, az arcodba hajolás (5 centire, nem másfél-két méterre) és az, hogy a mondandójuknak azzal adnak nagyobb hangsúlyt, hogy folyamatosan megérintenek, a karodra teszik a kezüket, piszkálnak, bökdösnek. Az interaktív kapcsolatok minden percben megtörténnek.

Mindezt rendezzük egy egyenletbe egy nagyon fertőzőképes vírussal, úgy, hogy az egyik oldalon a vírus mellett ott van a folyamatos érintkezés (puszi, ölelés, érintés, egymásra lehelés). Mi lesz a másik oldalon? Ugye.

A járvány előtt a ma oly' divatos 'social distancing' kifejezés szerepelt a spanyolok szótárában, ahogy az intim szféra kifejezés is kimaradt. Ez a fénykép az EL döntő előtt készük 2012-ben. (Forrás: Flickr / Nicu Buculei / CC BY-SA 2.0)

Most csavarjunk a dolgon még egyet, adjuk ehhez hozzá a spanyolok egyik szintén a nyaralásunk alatt oly' szimpatikus tulajdonságát: a lazaságot. Aki járt errefelé, annak ismerős a mindenre legyintés, mindenen nevetés, mindenre vállat vonás. A spanyolok nem kezelik mereven, görcsösen a dolgokat a mindennapjaikban sem, ez pedig nagyon is passzol a nyaralásunk hangulatához. Ők legtöbbször elfogadják az események folyását, tűrik, ami jön és nevetve próbálnak túlélni. Egy ideig legalábbis! Ez a lazaság jó általában, de nem az egy vírushelyzetben.

Már többször hivatkoztam rá, hogy március 16-án érkeztem Tenerifére, azon a napon, amikor életbe lépett a kijárási korlátozás (valójában tilalom, erről kicsit lejjebb). A barátainkkal a következő WhatsApp-os üzenetváltás játszódott le:

- Örülök, hogy jössz megint! - írta a barátunk. - Mikor találkozunk? Összefutunk kávézni valahol?

- Te nem vagy normális, kijárási tilalom van nálatok!

- Attól még kávézhatunk!

- Figyelj, ez most komoly, nem lehet összejönni!

- Oké, akkor beszéljük meg, hogy mikor mentek vásárolni és mi is akkor megyünk. Akkor találkozhatunk a Mercadonában és beszélgethetünk.

- Te nem vagy normális, ez nem erről szól. Meg kell akadályozni a vírus terjedését. Egyelőre nem találkozhatunk!

- Hát, jó, ahogy gondolod.    

A fenti eszmecseréből is látható, mennyire vették komolyan a korlátozást az elején spanyolok. Ugyanezek az emberek később aztán akartak akkor is kimozdulni, amikor már lehetett, de akkor, amikor nagyon fontos lett volna, hogy ne vonják meg a vállukat, hanem elhiggyék, hogy baj van, nem tették. "Ellazulták" a dolgot és a lakosság ezen hozzáállása is hozzájárult, hogy ekkora lett a baj! 

Komoly probléma volt, hogy az iskolák bezárását március 12-én bejelentették, a kijárási korlátozást pedig csak  14-i bejelentés után, 16-tól léptették életbe. A spanyolok ezen a hétvégén úgy értelmezték a dolgot, hogy extra szabadságot kapnak és elindultak a tengerhez. Tömegesen! Eredmény: a március 12-i ismert fertőzöttek számát 14 nappal későbbre "sikerült" a tizennyolcszorosára (!) feltornázni, március 26-án már több, mint 57 ezer fertőzöttről tudtak Spanyolországban.

A március 16-án életbe lépő kijárási korlátozást sem sikerült komolyan venni, pedig ekkor már majdnem 10 ezer fertőzöttről szóltak a hírek és arról, hogy sokan tünetmentesen is fertőznek, ráadásul láthatatlanok a "rendszer" számára. Ráadásul pár nap alatt háromszorozódott ez a szám. Még napoknak, heteknek kellett eltelni, hogy az emberek felfogják, hogy ez nem vicc és minél tovább nem tartják be a korlátozást, az annál tovább fog tartani. 

Ment a trükközés folyamatosan, én ismertem olyat, aki naponta-kétnaponta elment a bankba az ATM-hez, hogy tíz €-t kivegyen, csak hogy kimozdulhasson otthonról. Azzal is játszottak a spanyolok, hogy eljárkáltak vásárolni, odafelé kezükben az üres bevásárlószatyor, ha megállították őket, akkor mutogatták is bőszen, hogy vásárolni mennek, aztán vettek egy bagettet és hazamentek, majd délután visszamentek egy üveg ásványvízért.

Mivel a kijárási korlátozás/tilalom alatt is a kutyát ki lehetett vinni sétálni, így a leleményesebbek bérbe adták a kutyákat, hiszen ha a rendőr kutyát sétáltató embert látott, nem állt meg és nem büntetett. Volt olyan kutya, amelyik szinte egész nap úton volt és állítólag csaknem a végkimerülésig gyalogolt, pénzt keresve a gazdinak. Aztán egyes rendőröknek feltűnt, hogy ugyanazt az állatot már többször látták mindig mással aznap, így ennek is véget vetettek, de egy ideig állítólag virágzott a kutya bérbeadós biznisz.    

Egy fáradt kutya Tenerifén (a fotó csak prezentáció, 2006-ban készült)
(Forrás: Flickr / secrettenerife.co.uk /  CC BY 2.0)

Aztán a hatóságoknál kezdett betelni a pohár, hogy folyamatosan hülyére veszik őket, újabb és újabb korlátozások jöttek, majd ezeket elkezdték erővel betartatni. 

Több helyen minimum elköltendő összeget vezettek be a vásárlásoknál (én 30 €-ról hallottam), bár tudtommal  Tenerifén ilyen nem lépett életbe, máshol ezt sokszor ellenőrizték is, vagy az üzlet ajtajában kifelé jövet elkérve a blokkot, vagy hazafelé az utcán ugyanígy. Ezután már nem lehetett naponta, többször is elmenni vásárolni, de legalábbis többe került, mint eddig. A rendőrök elkezdték megállítgatni az autókat és ellenőrizni, hogy hova megy az utas és betartja-e az a szabályt, hogy egy autóban egy ember ülhet (így szedtek ki például a csomagtartóban elbújt embereket, akik megpróbáltak kibújni a szabályok alól). A spanyolok társas lények, nagyon nehezen tűrték a bezártságot.

A turistákat - akik szintén nem akarták betartani a korlátozásokat, ez hozzátartozik bizony az igazsághoz, volt egy hölgy, akit a rendőrök rángatták ki egyik szálloda medencéjéből, mert ő úgy gondolta, hogy ha kivette a szobát, akkor úszkálhat nyugodtan a lezárt medencében is - hazaküldték, a szállodák bezártak és aztán a határok is. Idővel elkezdtek valóban "repkedni" a rendkívül magas bírságok, 2000 €-ról (jelen áron majdnem 700 ezer Ft) jöttek a hírek (tudni kell, hogy spanyol sajátosság, hogy amennyiben ezeket a büntetéseket rövid időn befizeted, akkor csak a felét kell, ami nekem nagyon furcsa, de 350 ezer Ft körüli büntetés is visszatartó erő). A rendőrök ráadásul ezeket az eseteket elkezdték megosztani a médiával és kikerültek az internetre is, így idővel a büntetéstől való félelem miatt elkezdték végre betartani a szabályokat az emberek és ha kellett egy doboz mogyorókrém, nem szaladtak le a boltba (volt ilyen eset, 2000 €-ba fájt a dolog). 

És van még egy dolog, a spanyolok higiéniához való viszonyulása. A publikus wc-kben (éttermekben, bevásárlóközpontokban) a vírus előtt megszokott volt, hogy ha volt is szappan a kézmosók mellett, akkor annak a nagy része kifolyt az ujjaid között, ahogy kinyomtad, annyira fel volt vizezve. De mindez a legtöbb spanyolt kevéssé zavarta, mert nem tudott róla. Azért nem tudott róla, mert észre sem vette a kézmosót, a szappant, meg hasonló, a wc-használattal "össze nem függő" dolgokat. Igen, számos alkalommal (nem egyszer, nem kétszer, nem háromszor) láttam azt, kézmosás illetve -szárítás közben, hogy miután végzett a delikvens a dolgával, akkor egyenesen kiment a wc-ből, a kézmosóra oda sem pillantott. Legalább az esetek felében (azt hiszem jó indulatú vagyok) a férfiak nem mostak kezet a wc használata után és nem csak akkor, ha a piszoárt használták, kijöttek a fülkéből és kisétáltak mondjuk vissza vacsorázni. Ugye Magyarországon aki igazán komolyan gondolja a higiéniát, - helyesen - azt hangoztatja, hogy a wc használata előtt sem árt a kézmosás, na de úgy enni... És most jusson eszünkbe, hogy folyton fogdosnak és ölelgetnek. Ugye?

(Forrás: Vova Krasilnikov from Pexels)

Most bezzeg látom, hogy orrba-szájba kezet mosnak, fertőtlenítenek (igazából nem is tehetnek mást, mert szinte egyik üzletbe, étterembe, kávézóba, már ami nyitva van, nem lehet enélkül bemenni, még a piacokon is ellenőrizték eddig, hogy fertőtlenítetted-e a kezedet). Remélem, hogy ezt a szokásukat megőrzik és végre megtanulják azt, amit gyerekkorukban meg kellett volna. Persze jobb későn, mint soha. Ha ez így lesz (szkeptikus vagyok), akkor ez egy apró jó hozadéka is ennek a vírusnak, de "nagyon nem érte meg".

Összefoglalva mindezt, azért látszik, hogy ezt nem egyedül a kormány hozta össze, voltak megkésett intézkedések, voltak biztos, hogy megfelelő döntések, de a spanyolok nagyon kellettek ahhoz, hogy minden úgy alakuljon, ahogy most már tudjuk, hogy alakult.

Miért lett tragédia ebből?

Fent leírtam, hogy milyen körülmények járultak hozzá ahhoz, hogy a vírus így el tudjon terjedni. Ha valaki latra teszi a magyar Kormány döntéseit és összehasonlítja a megkésett és helyenként elhibázott, vagy nem túl egyértelmű spanyol intézkedésekkel (ez utóbbiról mindjárt), ehhez pedig hozzáadja az állampolgárok kezdeti hozzáállását a meghozott szabályokhoz, törvényekhez, a mañana-virtust, melyet alkalmaztak gazdagon ebben is, ("majd holnaptól már a fenekünkön maradunk, de ma még összefutunk kutyasétáltatás közben a barátnőmmel"), minden adott volt ahhoz, hogy berobbanjon a járvány. 

Később az sem segített, hogy - különösen a feloldás során - nem sikerült egyértelmű és egységes szabályokat hozni. Sokszor tényleg nem volt világos, hogy pontosan mit is akart a jogalkotó. Erre volt példa, hogy a feloldási 1-es fázisban elvileg mozoghattál a provincián belül már szabadon, sok web-lap megírta, hogy lehet menni kirándulni, csak az nem volt egyértelmű, hogy csak szervezett keretek között. Aztán ezt a szabályt a 2-es fázisban egyes területek (pld. a Kanári-szigetek számára) feloldották, de tényleg nehéz volt követni az (érthetően) sűrűn változó és nem egységesen érvényes szabályokat annak is, aki azokat 101 %-ig be akarta tartani (mint mi is).

De miért lett olyan sok halott, miért lett tragédia ebből? Emlékezzünk vissza, hogy mit kommunikált a magyar Kormány, vagy az Operatív Törzs tájékoztatóin, mit hallottunk a kezdetekben folyamatosan: el kell laposítani a járványgörbét, a fertőzöttek számát az egészségügyi rendszer teljesítőképességének határai alatt kell tartani. Na, ezzel a spanyolok megint csak akkor kezdtek el foglalkozni (megint csak a mañana-effektus), amikor a görbe már  felfelé száguldott (és igazából kicsúszott a kezükből az irányítás, csak kapkodtak utána). A korlátozások betartása és betartatása is késett, vagyis egy félig elvesztett csatában kellett felvenni a kesztyűt, miközben az egészségügyi rendszerük már akkor vert helyzetben volt, amikor nekikezdtek volna felkészíteni erre a borzalomra, hiszen az egészségügyi rendszer sem volt jó helyzetben. Mindennek az oka a múltba nyúlik vissza, még a korábbi vezetésre, amikor is az egészségügyben privatizációt hajtottak végre. Ehhez jött hozzá, hogy meglehetősen kevés intenzív terápiás ágy állt rendelkezésre, ráadásul pont ott, ahol sok volt a fertőzött: Madridban, emellett pedig nem volt megfelelő mennyiségű védő- és egészségügyi felszerelés sem. Ehhez adódott hozzá, hogy - részben pont a fentiek miatt -, nagyon sok egészségügyi dolgozó fertőződött meg és esett ki a munkából, egy olyan helyzetben, amikor egészségügyi személyzetből amúgy is hiány volt. A rendszer pedig túlterhelődött, ennek pedig ismerjük a következményeit. 

Szintén oka volt az áldozatok magas számának, hogy a spanyol társadalom meglehetősen idős, magas az átlagéletkor, ami általában egy csodálatos dolog, de mivel a koronavírus elsősorban az idősekre volt veszélyes, így a sok idős lakos - és beteg - esetében a mortalitás is magas volt. És még egy érdekesség: a spanyol "fiatalok" sokkal tovább laknak együtt a szüleikkel, mint sok más országban. A 30-35 év közötti lakosság csaknem harmada(!) a szüleivel él, ez pedig azt jelenti, hogy bizony könnyedén hazavitték idősebb szüleiknek a vírust, akár a tudtuk nélkül is, úgy, hogy náluk akár tünetek sem jelentkeztek.

A dohányzásról, ami ebben az országban oly' elterjedt, és ennek a tüdőre gyakorolt hatásáról, amit a vírus is előszeretettel támadott, már ne is beszéljünk. Láthatjuk, ezek az okok rakódtak egymásra és vezettek el ahhoz, hogy Spanyolországot ennyire súlyosan érintette a járvány és tragikusnak nevezhető egészségügyi helyzet alakult ki. A gazdasági hatásokról pedig még nem is beszéltünk.

Intézkedések 

Sokszor hallom Magyarországról, hogy négy fal közé voltak az otthoniak zárva, én pedig mindig vitába szállok: egy nagy nyavalyát, fogalmatok sincsen róla, hogy mi is a különbség a korlátozás és a tilalom között (akkor is, ha ez utóbbi azért itt sem volt 100 %-os). Magyarországon - ma már látszik - az lebegett elsődlegesen a Kormány szeme előtt, hogy a görbe lapos legyen (nem volt ez titok, folyamatosan hangoztatták), talán arról esett kevesebb szó, vagy nem volt annyira egyértelmű, hogy az így megnyert időt arra használhassuk, hogy felkészíthessük az egészségügyet az járvány berobbanására. Ez azért akkor lett világos, amikor már napi "X" Wizz Air gép leszállt és hozta a védőeszközöket a világból (többnyire Kínából).  

Arról senki nem beszélt, hogyha a magyar egészségügy kerül olyan helyzetbe, hogy hirtelen szembetalálja magát napi több ezer új esettel, akkor az elején a mi rendszerünk is lefeküdt volna. És a kormányzat felismerte, hogy ez nem következhet be, semmiképpen, legalább féltucat okból sem, beleértve az egészségvédelmet ugyanúgy, mint azt, hogy egy ilyen helyzet akár "kormánybuktató" lehetett volna. Ez meg is adta az irányt, hál' Istennek! Ráadásul a magyar lakosság felfogta, amit a spanyoloknak sokkal lassabban sikerült, hogy ennek fele sem tréfa. Mindennek következtében (is) a járvány nálunk nem robbant be, és később már nyert annyi időt az egészségügyi rendszer, hogy felkészülhessen arra, ha berobban.

Nálunk néhány hét múlva már nem nagyon állhatott volna elő olyan fertőzésszám, amitől a rendszer megborul. Hogy a védekezés nem volt tökéletes? Biztosan nem, semmi nem az, de az, hogy sikeres volt, sokkal sikeresebb, mint a legtöbb országban és kiemelve Spanyolországot (is), az tagadhatatlan. Az is tagadhatatlan, hogy nálunk - beleértve a Kormányt és az embereket is - tanulhattunk például az olaszok és a spanyolok, de akár a svédek hibáiból, és velük együtt más országok erényeiből is.

Mindenki másképpen ítélheti meg a magyar védekezés sikerességét, módszereit, de azzal a legvadabb ellen oldali álláspontból is nehéz vitatkozni (noha sikerül), hogy a védekezés végeredményben, a számokat tekintve, mindenképpen sikeres volt. A számok makacs dolgok, én ezért is szeretem őket. A megfelelő időben meghozott, megfelelő intézkedések és a magyar emberek például a spanyolokkal összemérhető sokkal nagyobb fegyelmezettsége következtében, nálunk sokkal lazább intézkedések is elegek voltak ahhoz, hogy lényegében átvészeljük a járvány első (és reméljük) utolsó hullámát, és ez ne terhelje túl az egészségügyünket, és ne fektesse két vállra a gazdaságunkat, akkor se, ha ez utóbbinál a pofon a mi esetünkben is hatalmas.

Mert mi is volt nálunk? Magyarországon a a 40/2020-as Kormányrendelet hirdette ki a veszélyhelyzetet, március 11-én, a spanyolok csak 14-én tették meg ugyanezt, később, mint mi (!). Náluk ekkor csaknem 6400 fertőzöttről tudtak, mi 16 ismert esetnél veszélyhelyzetet hirdettünk. A kijárási tilalom Spanyolországban március 16-án lépett életbe, Magyarországon március 28-án. Ekkor Spanyolországban pár tucat ismert fertőzés hiányzott a 10 ezerhez, Magyarországon a kijárási korlátozás napján 343 ismert eset volt. Spanyolország valamivel több, mint 4 és félszer akkora lakosságú, mint Magyarország.

Eredmény: nálunk a korlátozás majdnem, hogy "ajánlás" szintjén valósult meg, hiszen a rendelet 4 §-a sorolta fel, hogy milyen okokból lehet elhagyni a lakást, mindezt alpontokba szedve a)-tól u)-ig. Aki ezek között nem talált kivételt, ha akart, az nem olvasta el. A magyarok azonban megértették - a többség -, hogy elsősorban a szüleink egészségéről van szó és nem szegték meg lépten-nyomon a lazább ajánlásokat sem. Akikkel én beszéltem, hetente vagy ritkábban  jártak el vásárolni és ésszerűen alkalmazták a rendelet adta számos lehetőséget, ráadásul a többség nálunk 30 éves korára nem a szüleivel lakik és azt is megértették, hogy most nem kellene meglátogatni őket. Én otthon voltam még március elején és mégsem mentem el a szüleimhez elbúcsúzni, amikor kijöttem, noha tudtam, hogy ez most nem egy-két hétről szól, hogy nehogy én fertőzzem meg őket. Azóta sem láttam őket élőben!

Ezzel szemben Spanyolországban: az alap ugyanaz, csak alapos indokkal lehetett elhagyni a lakást. Alapos indok: 

Ez utóbbit kellett ugye később korlátozni, a kutyák bérbeadása miatt, így magunknál kellett tartani a kutya papírjait és csak a saját állatot lehetett kivinni, a házunk közelében, 100-150-200 méterre, tartományonként változóan, mivel volt, akit több km-re az otthonától igazoltattak a kutyájával, odáig elsétált. 

Ez kemény, amikor az ablakból vagy a teraszról nézed az üres utcát, amit csak a hivatalos személyzet felvonulása tör meg hetente egyszer. Szóval nem ugyanaz hetente-kéthetente egyszer kiszabadulni a négy fal közül, amúgy naponta kétszer 5 percig sétáltatni a kutyát (itt később ezt is szabályozták). Én elég jól elvagyok otthon, de 59 nap után széles volt a vigyor az arcomon, amikor szabadon autózhattunk és elhagyhattuk a városkát, ahol addig voltunk.

Volt előnye is mindennek, újra együtt volt a család, a gyerekeim jó ideje nem kerültek ennyire közel egymáshoz, játszottunk, tanultunk, a helyzetből és amúgy is. 

A feloldás is fokozatos volt, először kivihettük a gyerekeket naponta egy órát sétálni, majd mi magunk is kimehettünk, immáron nem csak 5 percre, de kor szerint megadott idősávokban, és csak maszkban. A mai nappal (június 21-én) az idősávokkal majdnem minden korlátozás lazul vagy eltűnik, kivéve a maszkok és a fertőtlenítési előírások. Mostanra sokkal kevesebb (töredéke) a korábbi új esetszámnak, a jelenlegi, az első hullámon Spanyolország is túl van, megnyitottak a határok, talán indul a turizmus is.

Most az ország újabb kihívás előtt áll: valahogy úrrá kellene lenni a gazdasági válságon, ami éppen csak kibontakozóban van. És lehet, hogy ez még nagyobb, nehezebb és elhúzódóbb harc lesz és ugyanúgy az emberek életéről van szó, csak most másképpen. Mindeközben egyensúlyozni kell, nehogy a számok újra tragikusan magasra szökjenek. Persze mára mindenki tanult abból, ami volt, a helyiek rengeteget levetettek a lazaságból, mindenkinek az arcán látszanak az elmúlt hónapok nyomai. Pedig itt Tenerifén közel sem volt annyi halott, legalább a szeretteik elvesztése nem szántott további mély ráncokat az itteni többség arcára. 

Egyes elemzések szerint Spanyolországnak 200 milliárd €-ra lenne szüksége, hogy úrrá lehessen a COVID-19 okozta gazdasági válságon. Azt azonban tudni kell, hogy a felfogásuk más. Itt viszonylag erős a szociális háló, ami felfogja az embereket baj esetén, azonban az én személyes tenerifei tapasztalatom az, hogy ez - amellett, hogy jó is lehetne - tulajdonképpen a visszájára fordul, mert az egyéneket alanyi jogon támogatja, nem azt, hogy dolgozhassanak.

Éppen ezért én láttam olyanokat, akik "vidáman" vetették le magukat a munkanélküliség szakadékába, hiszen az alján úgyis biztosan ott várja őket a jó sűrűn szőtt háló, ami majd felfogja a zuhanást, és nem is siettek a lágyan ringó "hálóból" kikászálódni (mondjuk munkát keresni), mert sok hónapon át a munkanélküli járadék annyi, amiből itt vidáman meg lehet élni. Ugyanilyen ötlet az alapjövedelem, amely arra késztetheti az én véleményem szerint, az erre fogékonyakat, hogy munka helyett ebből éljenek (erre fogékony pedig van bőven). Ez pedig egy olyan ország számára, amely valószínűleg minden korábbinál nagyobb munkanélküliséggel néz szembe, úgy, hogy ebből a szempontból már a járvány előtt sem állt jól, kérdéses, hogy a megfelelő út-e. Ráadásul a kilábalás záloga a gazdaság gyors felpörgetése lenne, azonban megint csak kérdéses, hogyha olyan ingyen pénzeket osztogat egy állam, amely nem kötődik a munkavégzéshez, akkor az hosszú távon segíti-e ezt.

Jelenleg persze a kormányzat tesz lépéseket például a GDP 12 %-át adó turizmus felpörgetéséért is, maga a miniszterelnök is megszólalt, hogy Spanyolországba hívogassa a külföldieket még ezen a nyáron nyaralni, mert az országnak nagyon nagy szüksége lenne legalább az elmúlt év 83 millió turistájának egy részére. Hogy ez sikerül-e, hogy belátható időn belül fel lehet-e rázni a romokban lévő gazdaságot, hogy a szociális háló még szorosabbra fűzése-e a jó út a munkaalapú támogatással szemben vagy akár mellett, az kérdéses, a jövő fogja megmutatni és az is kérdéses, hogy ennek milyen ára lesz. Én drukkolok a spanyoloknak, hogy ez sikeres legyen és hamar maguk mögött hagyják legalább részben a válságot, de szkeptikus vagyok a kérdésben és azt gondolom, hogy talán a politikailag kevésbé fájdalmas utat választja a kormány. De nem legyen igazam!

A spanyoloknak pedig meg kell érteniük, hogy a "mañanázás" most nem célravezető, járványügyben egyszer már rosszul jöttek ki a késlekedésből, nagy áldozatok árán végül sikerült egyelőre úrrá lenni az egészségügyi válságon, a gazdasági azonban még csak most kezdődik. Ezen dolgozniuk kell, mindenkinek, a vezetésnek, és az állampolgároknak is és akinek megszűnt a munkahelye, annak máris munkát kell keresnie, nem várni, hogy visszahívják a régi helyükre. Mert munkanélküli segélyen lenni vagy éppen feleslegesen felélni minden tartalékot, most felelőtlenség, nem csak magukkal, hanem az egész országgal szemben. Remélem, hogy lesz ehhez erejük, mert a második felvonás, a gazdasági károk felszámolása hosszú lesz és még csak most kezdődik. És ez bizony most fájni fog!  

Kiegészítés

Ahogy a Facebook oldalunkon írtam, ennek a cikknek a megírása óta eltelt egy teljes hét, és azóta - élve az újranyitás adta lehetőségekkel és azzal, hogy most még rendkívül olcsón lehet utazni - áthajóztunk Gran Canaria-ra és eltöltöttünk ott néhány napot. Ez alatt a néhány nap alatt sok helyen jártunk, hamarosan lehetséges, hogy lesz is róla egy cikksorozat.

Amit a vírussal kapcsolatban szeretnék megosztani Veletek, hogy a nyitással a maszkviselési kötelezettséget a "szigetlakók" pontosan annyira veszik komolyan, ahogy minden mást. Eleve a "maszkrendelet" megfogalmazása is olyan, amilyen Spanyolországban lenni szokott: eszerint mindenhol kötelező a maszk viselése, ahol a 1,5-2 méter távolság nem tartható. Abszolút nincsen konkretizálva, hogy ez mit jelent, így mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, vagyis akár a rendőr is dönthet úgy, hogy nem biztosítható a 2 méter távolság egy üres utcán és több helyen láttam olyat, hogy egy tömött parkban az emberek 10 %-a gondolta azt, hogy a 2 méter távolság nem tartható.

Üzletekben, épületekben mindenki használja (be sem engednek másképpen), de például a hajón csak akkor kellett, ha elhagytuk az ülőhelyünket, ami érdekes, mögöttem nagyjából 25 centire ült egy másik utas az egymásnak háttal lévő üléseken.

Anélkül, hogy a maszkviselés értelmét megvitatnánk, mert arról nekem sincsen egyértelmű álláspontom, ez mindenesetre furcsa és remélem, hogy ennek a hozzáállásnak nem az lesz az eredménye, hogy Spanyolország újra visszazuhan egy iszonyúan terjedő járványba. Nagyon remélem, hogy túl vannak rajta a spanyolok is és egész Európa, sajnos még Ázsiát leszámítva a járvány a világ többi részén még nem érte el a csúcsát.  

A jelen posztban - ahogy a Vélemény Rovat többi cikkében is - leírtak a mi személyes tapasztalatainkon alapulnak egy adott időpontban. Mások tapasztalatai esetleg, vagy a más időpontban tapasztaltak, a leírtaktól akár lényegesen eltérhetnek. A leírtak a mi szubjektív véleményünket tükrözik, ami nem zárja ki, hogy másnak akár ugyanebben az időpontban, akár más időpontban, más tapasztalatai legyenek az adott helyen, szolgáltatással és/vagy áruval kapcsolatban. Amennyiben a cikkben megemlített személy(ek) és/vagy cég(ek), vállalat(ok) szeretnék bármely a Vélemény Rovatban megjelent írásunkkal kapcsolatban a saját álláspontjukat megjelentetni, kérjük, hogy küldjék el azt írásos formában az e-mail címünkre (utazzokosanblog@gmail.com), a véleményt/álláspontot vagy az adott poszt végén vagy egy külön, az eredeti posztra mutató linket tartalmazó cikkben részben vagy egészben megjelentetjük.  

Amennyiben tetszett ez a poszt vagy bármelyik másik, kérjük, keressétek fel a Facebook oldalunkat, ahol mindig friss híreket találtok a blogról illetve ide kerülnek ki az itt meg nem jelenő anyagok. Amennyiben gondoljátok és ráklikkeltek a Tetszik gombra, azt pedig külön köszönjük. 

A 'VÉLEMÉNY' rovat további cikkeit pedig ezen az oldalon találjátok meg.