Egyszer édesapám, aki - túlzás nélkül állíthatjuk, hogy - bejárta a világ nagyobb részét, úgy döntött, hogy ír egy könyvet az utazásairól. Mivel nem szeret számítógépen írni (igen, még a Google keresőt is rámondással használja, akkor is, ha csupán egy szóra kell keresni), kézzel írta meg az első másfél oldalt. Akkor mi, a családja nagyon lehurrogtuk, így a könyvből ez a másfél, kézzel írt oldal készült el. Mai eszemmel hozzáteszem: sajnos. Talán hagynunk kellett volna, hogy megírja az egészet, az emlékezéseit, talán most meg kellene írnia, úgy, ahogy visszaemlékszik. Nem baj az sem, ha nem lesz nagy olvasottsága, ha meg mégis... Nos, az csak nyereség.
Sajnos az a másfél oldal is elveszett - legalább is, én nem tudok róla, hogy meglenne -, de emlékszem, hogy ilyenképpen kezdődött (idézőjelben, noha nem tudom szó szerint idézni): "Emlékszem, a szocialista időkre, ahogy remegő kézzel és lábbal álltunk a Hivatalban, kezünkben az útlevelünkkel, hogy vajon megkapjuk-e a kiutazási engedélyünket vagy visszautasítják a kérelmünket. Emlékszem, hogy milyen érzés volt átlépni a határt Hegyeshalomnál". És így tovább. Nos, most megírom én a bevezetőt, vagy inkább összefoglalót, a magam módján, Apu, itt az idő folytatni az elkezdett könyvet, például a Miki Papa Titkai blogon.
Ezzel kezdjük el a módszertan rovatunkat, amolyan bevezetésként és természetesen tisztelgésként az Apáink és az emlékeik előtt.
A velem egykorúak még emlékezhetnek a "boldog" békeidőkre valamivel a rendszerváltás és a "világútlevél" kora előtt, amikor nem okozott igazán komoly fejtörést, hogy mikor, hova, kivel és miből utazzunk. Az elvtársak odafönt, meg persze a Párt segített dönteni, sőt... egy döntés volt, az övék (mivel ez nem egy politikai blog, így nem mennék bele, hogy a nyugati államok valuta kivéreztetésnek milyen szerepe volt ebben, mert a politikai indokokról egy külön posztot lehetne írni). Nem voltak opciók. Ha nem pld. Csehszlovákia vagy Románia "baráti" vendéglátását akartuk élvezni (három, később kettő, majd egy évente egyszer, nem beszélve mondjuk kiskaput jelentő lehetőségekről, például a magyar foci válogatott meccseiről), akkor besétáltunk a rendelkezésre álló két utazási iroda közül az egyikbe, befizettük az utat, kiváltottuk az adott évi - emlékeim szerint - 50 vagy 60 USD-s valutakeretünknek megfelelő nyugati valutát, és elkezdődött a várakozás a nagy utazásra. A szocializmus amúgy is a várakozások kora volt, mindig vártunk valamire, hol a Zsigulira, hol a telefonvonalra, hol a változásra. Akkoriban sokkal türelmesebb volt a társadalom.
Aztán recsegni-ropogni kezdett a szocializmus vörös építménye és az elvtársak próbáltak lazítani a szigoron, ez pedig érintette a külföldi utazásokat, 1988. január 1-től bevezetésre került a világútlevél vagyis a kis kék könyvecske immár a világ összes országába érvényes volt - mármint magyar oldalról - vagyis elvileg korlátlanul utazhattunk vele a világ bármely országába, és a kiutazási engedély is érvényét vesztette, nem kellett igényelni, 1989-től lényegében megnyíltak a határok a magyar utazók előtt is.
1988-ban bevezették a Világútlevelet, 1989-ben pedig elkezdődött a Vasfüggönynek nevezett határzár lebontása.
(Forrás: Fortepan adományozó URBÁN TAMÁS [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons)
Meg is indult a Gorenje-turizmusnak nevezett, vásárlási láztól táplált, egynapos utazási dömping elsősorban Ausztria felé, megint csak a korombeliek emlékezhetnek a több kilométer hosszú, fullra tömött gépkocsikból álló sorokra (1988. november 7-én állítólag a sor 12 km-es volt), az utastérben ott szorongott a teljes rokonság, a csomagtartó meg majd felrobbant a sok belegyömöszölt holmitól. Valójában ez nem volt igazi turizmus, hiszen sem pihenési, sem kulturális értéke nem volt, nettó - akkori divatos szóval élve - "scheftelés" ment. Ebben az időben százezres (!) nagyságrendben érkeztek be az országba a műszaki cikkek (1988-89-ről, két évről beszélünk), miközben Magyarországon drasztikusan esett ezek eladási mutatói és ebből akár baj is lehetett volna, ha nem jön egy újabb esemény: a recsegő-ropogó építmény, amit kommunizmusnak, később szocializmusnak neveztünk, végre megadta magát és összeomlott.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás óta eltelt 29 év, a mai természetesen aktívan utazó fiatalok csak tágra nyílt szemekkel néznének ránk, ha megemlítenénk, hogy tudják-e, mi a világútlevél (miért van másmilyen is?, kérdeznék) vagy a kiutazási engedély. Nemcsak hogy az "ellenséges" országokból lettek "barátiak" és tömörültünk velük egy közösségbe, de még a határok átjárhatósága gyökeresen megváltozott, lényegében szabadon mozoghatunk egyik országból a másikba a schengeni övezeten belül, anélkül, hogy bárki is megkérdezné, hogy hova megyünk, miért, hova jutottunk a kiutazási engedélyektől. Jugoszlávia, mely korábban kiemelt helyet élvezett a szocialista közösségben és szintén korlátozottan lehetett oda utazni jó ideig, darabjaira hullott, ma Horvátország az Európai Únió tagja, ahogy Szlovénia is. Németország ma egy, a mai gyerekek közül sokan csak néznek, ha NDK-ról és NSZK-ról beszélünk, leomlott a Berlini Fal, Csehszlovákia is ketté szakadt és ami a legfontosabb felbomlott a Szovjetunió. Európa térképe átrajzolódott és ami tulajdonképpen csodálatos, 1990 után a Jugoszláv konfliktus borzalmaitól és a romániai forradalmi eseményektől eltekintve mindez lényegében viszonylag békésen zajlott (az ukrajnai konfliktus már jóval ez után a folyamat után, az utóbbi években történt és történik). A változás végigsöpört Európán.
Az utazásra - amellett, hogy előbb szabadon utazhattunk, majd az Európai Unió, később a schengeni övezet része lett kis hazánk is - véleményem szerint még két körülmény volt döntő hatással.
Az egyik az, hogy az internet az életünk, a mindennapjaink része lett és az információ teljesen szabadon áramlik. Én még emlékszem, amikor a világ másik felére küldtünk ki faxokat, majd éjszaka érkezett meg az időeltolódás miatt a válasz és egy fax alapján utaltunk el szép összegeket egy ismeretlen külföldi cégeknek, amelyekről azt sem tudtuk, hogy tényleg létezik-e, abban a reményben, hogy majd várnak a repülőtéren és elkalauzolnak valamelyik távoli országban. A szüleim - akiknek az utazási iránti szerelmemet köszönhetem, hiszen ők indítottak el az úton és tőlük tanultam meg annyi mindent, arról, hogy hogyan is rakhatunk össze magunknak egy utat - még így csinálták. Aztán izgultak, hogy úszott-e az összerakosgatott pénzük vagy tényleg várja őket a repülőtéren. Édesapám mindig azt mondja, hogy szorongani kell valamin. Nekik szerencséjük volt, mindig várták őket. Én is csináltam ezt, még így szerveztük meg az első Bali-Celebes-Új-Guinea utunkat együtt. És működött!
(Forrás: Pexels.com)
Ma elküldünk egy e-mailt, amire lehet, hogy 10 perc múlva már meg is jön a válasz, vagy felhívjuk a partnert Skype-on, esetleg WhatsApp-on chat-elünk vele, és akkor írásos nyoma is marad annak, amiben megegyeztünk. Töménytelen információhoz juthatunk, akár az úti célról, akár a partnerről, aki majd megcsinálja az utunkat, akár a szállásunkról és nem sorolom, bármiről.
Mindez nekünk utazóknak előnyös, hiszen a konkurens ajánlatok egyszerre kerülnek elénk - ez mindenképpen jó hatással van számunkra az árakra -, véleményeket olvashatunk egy-egy szolgáltatóról, válogathatunk, tájékozódhatunk, majd néhány kattintással megrendelhetünk, kifizethetünk bármilyen szolgáltatást.
A másik döntő változás véleményem szerint a légi közlekedés átalakulása, leginkább a fapados (low cost) járatok megjelenése, hiszen míg régen a repülés kiváltság volt, ma sokan úgy ülnek fel a repülőre, mint a távolsági buszra és néha kevesebbet fizetünk a repülőútra, mint a taxira, ami a repülőtérre visz.
Mindez pedig a hagyományos (legacy) járatokat üzemeltető társaságokat is átalakította, gondoljunk csak arra, hogy régen ezeken a járatokon tényleg minden a kényelmünkről és a szolgáltatások bőségéről szólt, ez utóbbiban versengtek egymással. Ma az óriás vállalatok is, mint például a Lufthansa (Light tarifa), az Iberia (Basica tarifa) vagy az American Airlines (Basic tarifa), bevezetett csökkentett árú repülési csomagot, amelyben nincsen benne például feladott poggyász és/vagy az étkezés, sokkal rugalmatlanabbak a módosítási, lemondási konstrukciók (lemondás lényegében nincs vagy nem éri meg, módosítani jó sok pénzért lehet), vagyis részben ezek a cégek is "fapadosként" üzemeltetik a járataikat, hiszen egyes székeken utazók minimális többletszolgáltatást kapnak meg a kedvezőbb jegyárért, még ha ez a csomag és a rugalmasság sokkal bővebb és teljesebb is, mint az igazi low-cost járatok esetében, nem beszélve a gépeken a kényelemről, hiszen mégiscsak egy hagyományosan üzemelő gépen ülünk.
Tegyük hozzá, hogy a "hatalmasok" közül sok saját fapados üzemeltet, mint például a Lufthansa az Eurowings-et, az Iberia pedig egyenesen a fő legacy társaságuk mellett birtokolja az Iberia Express és a Vueling fapados társaságokat is, vagy az Air France a Hop!, a Transavia és a Joon fapadosokat, de például megemlíthetjük a Singapore Airlines birtokolta Scoot légitársaságot is (és most nem a codesharing-ről beszélünk).
A fapados légi járatok keltette az árverseny miatt, ma már nem kerül egy hagyományos légitársaságnál sem több havi átlagkeresetnek megfelelő összegbe egy repülőjegy a világ távoli országába sem, különösen, ha tudjuk, hogy kell repülőjegyet keresni.
A légitársaságokról egy következő posztokban majd még írni fogok!
Azonban egy nagy kérdés megmaradt, hogy hogyan élünk/éljünk a rendelkezésre álló hatalmas információ-tömeggel, az internet adta lehetőségekkel és azzal, hogy immáron nagyon egyszerűen tudunk viszonylag olcsón akár repülőjegyet venni, akár autót, szállást vagy bármilyen szolgáltatást foglalni.
Hamarosan egy vélemény-poszt következik arról, hogy vajon mi a jobb és előnyösebb, ha utazásunkhoz egy erre specializálódott iroda segítségét, szolgáltatásait vesszük igénybe a sok közül, és egyben lefoglalunk mindent náluk, aztán az indulás előtti napig csak az örömteli várakozás marad, vagy inkább vállaljuk annak minden gyönyörű nyűgjét, hogy magunk szervezzük meg részben, vagy még inkább egészben az utunkat. Mivel egyértelmű, jó válasz erre a kérdésre sincsen, egy hosszabb, kétrészes posztban végig fogom venni, hogy a véleményem szerint melyik megoldásnak milyen előnyei és hátrányai vannak, és mikor érdemes ezt vagy azt a megoldást választani. Utána pedig a kommentek között beszélgethetünk, vagy éppen kulturáltan vitatkozhatunk is a témáról.
Legközelebb is várlak Benneteket!
