Az első részben arról értekeztem - illetve próbáltam megosztani a saját gondolataimat -, hogy melyek azok az esetek, amikor utazásunkhoz mindenképpen érdemes utazási iroda segítségét igénybe venni vagy befizetni egy csoportos útra, de legalábbis utazási tanácsadóhoz fordulni. Ebben a második részben arról fogok írni, hogy milyen előnyei vannak a saját szervezésnek, és mi magunk miért preferáljuk, ha csak lehet az utazásnak ezt a módját. Azonban most is elmondom, hogy nem vagyok/vagyunk utazási iroda ellenesek, elismerem, hogy van egy nagyon is tág célközönség, mely igényli a szolgáltatásukat, azonban én csak az előző posztban részletezett három esetben (ha nincs időm a szervezésre, ha olyan országba utaznék, amelyben nem érezném magam komfortosan egyedül és szuper ajánlat esetén utaznék/utaztam így, különösen csoportosan - az angol nyelvtudásom, ha messze nem is anyanyelvi szintű, már bizonyított jó pár úton és esetben). Azonban ez egy véleménycikk és ezúttal is bíztatlak, Téged, Kedves és Tisztelt Olvasóm, vitatkozzunk, cseréljünk eszmét, osszuk meg egymással gondolatainkat a cikk alatt, kommentek formájában, de most is kérlek, hogy ezt kulturáltan tegyük, különösen a többi olvasóval szemben tanúsítsatok megértést és toleranciát.

És akkor felteszem a kérdést, hogy aztán az alábbiakban válaszolhassak rá: miért érdemes magunknak szervezni az útjainkat?

Így kétszer utazunk

Ezt már sokaknak elmondtam, akikkel beszélgettem erről, ez egy nagyon fontos ok. Ha ez nincs meg, ha nem okoz az út kitalálása, megálmodása és létrehozása élvezetet, ha nem olyannak tekinted, mintha egy szobrász lennél, akinek a kezei között fokozatosan alakul ki egy megmunkálatlan kőtömbből egy csodálatos műalkotás, akkor hagyd a fenébe! Kérj meg valakit, akinek örömöt jelent, fordulj irodához, tanácsadóhoz, de ne szenvedj vele!

A saját szervezésnél az utazás abban a pillanatban elkezdődik, amikor az első útikönyvet leemeled a polcról, beütöd az első kulcsszót a Google-ba vagy éppen megpillantod az első fényképet, amely az inspirációt adja, hogy azt érezd, ide el kell jutnod. Amint elkezdesz álmodni egy utazásról, amin aztán végül részt is veszel, máris elemelkedik a képzeletbeli repülőd a földről, szisszenve bezáródik az álombuszod ajtaja vagy éppen D-be (vagy első fokozatba) tetted a sebváltót a csak a koponyád mögött létező autódban. 

Én abban a pillanatban, ahogy elkezdem kiválasztani az úti célt, elindulok, máris ott vagyok sok ezer kilométerrel odébb és elkezdem a képzeletemben élni az utat, minden örömével, megismerem a csodálatos látnivalókat az útikönyvek, a beszámolók, leírások révén, rájövök, hogy hogyan tudok a legrövidebb idő alatt eljutni A pontból B-be, elképzelem, hogy hogy fogunk izzadni a forró trópusi országban, fényképeken át bejárom a szálláshelyeket, szállodai szobákba kukkantok be titokban, és felkészülök, hogy az adott helyen milyen módszerekkel próbálnak majd kijátszani, átverni, mire kell vigyáznunk.

Igen, máris utazok, hiszen ugyanezt fogjuk tenni majd pár héttel/hónappal később a valóságban is. Az én, magam által szervezett útjaim hetekig tartanak, és ez az első szakasz teljesen ingyen van. Később pedig meghálálja az egész procedúra magát, hiszen, amikor az álomból valóság, a képzeletbeli csodákból valódi látnivalók lesznek, amikor belépek a szállodai szobába, amit addig csak fényképen láttam, mindez elképzelhetetlenül csodálatos dolog. Aki érez erre affinitást próbálja ki, kezdjen így a szervezéshez és meglátjátok, mennyire mély és csodálatos élményben lesz részetek.

Viszont erre az utazásra időt kell szánni, nem is keveset, ahogy az előző posztban írtam, egy 2-3 hetes távoli, más kultúrával rendelkező országba való utazás megszervezése, akár heteket is igénybe vehet (majd egy későbbi posztban leírom, hogy miért).

Ha igazán beleélem magam egy-egy út szervezésébe, és késő estig ezzel foglalkozom, előfordul, hogy alvás közben, az álmaimba is elkísér egy-egy helyszín, még ekkor is utazom. (Megjegyzem, hogy amikor a Milos-ról szóló posztokat írtam, napokon keresztül álmodtam Milos-ról). 

Így pontosan oda jutunk el, ahova tényleg szeretnénk

Ehhez pedig még hozzátenném, hogy "...és csak oda." Ez nagyon fontos. Meg kell érteni valamit, míg mi magunknak a saját igényeinkhez leginkább illeszkedő utat és legfőképpen útvonalat állítjuk össze, addig egy utazási irodai, különösen csoportos útnál egészen más jellegű igényeknek kell, hogy megfeleljen:

A csoportos úton mindenkinek jól kell éreznie magát, az útvonal ehhez igazodik.
(Forrás: Pedro Sandrini from Pexels)

1. az utazásnak 20-25-30-40 ember igényeit kell kielégítenie, vagyis úgy kell az útvonalat megalkotni, hogy annak a túlnyomó részét a teljes csoport minden tagja élvezze (hiszen akkor fog a következő útra befizetni), éppen ezért nem pont a mi igényeinkhez illeszkedik, hanem X átlagember igényéhez, vagy X olyan ember igényéhez, akiket az iroda átlagembernek gondol.
   
   
2. az utazási iroda nem jótékonysági intézmény, nyereségért dolgozik, mégpedig minél nagyobb összeget szeretne végül az Eredmény oszlopba írni. Ennek legfőképpen az áraknál lesz jelentősége, azonban az eredmény annál nagyobb, minél nagyobb az egy utas által befizetett és az utána befolyó (mert nem csak mi, utasok fizetünk a bevétel oszlopba pénzt) összeg illetve minél kisebb az egy főre eső költség. Minél szélesebbre nyílik ez a képzeletbeli olló, az irodának annál jobb. Ezzel nincs is semmi probléma, teljesen természetes, mindenki így csinálná. Ezt az "ollót" minden épeszű vállalkozás igyekszik tágítani, mindaddig, amíg az még nem érezhetően fájdalmas az ügyfeleknek. (* Ide teszek egy csillagot, mert erre a részre még fogok hivatkozni.) Az egyik olyan pont, ahol az "olló" tágulhat, pont az útvonal, hiszen ennek kialakításakor az utazási iroda a következő szempontokat fogja figyelembe venni:
   
   a.) felfűzhető legyen egy viszonylag egyszerű vonalra: ami azt jelenti, hogy a legtöbb iroda igyekszik úgy kialakítani az útvonalat, hogy abból minél kevesebb kitérő legyen, nagyobb kitérő pedig ne kerüljön az útvonalra. Ha egy látnivaló nagyon kiesik két pont között, akkor a legtöbbször arról lemaradunk akkor is, ha az "világrengető" csoda. Azért nem fog az iroda plusz egy nappal hosszabb utat csinálni, hogy egy plusz látnivaló bekerüljön és nem utaztat X kilométert azért, hogy plusz egy dolgot lássunk, mert nekik nem éri meg. Nézzük meg az utazási irodák site-jait, olyat keressünk, ahol térképen jelzik az útvonalat (ez például a német irodáknál teljesen megszokott, Magyarországon mégis kevesen alkalmazzák ezt a vizuális eszközt). Ha találunk ilyen irodát (a kedvencem, egy kicsi, családi vállalkozásként működő iroda, ők minden útjukhoz csinálnak térképet), látni fogjuk, hogy az útvonal mennyire "szabályos" vonalakból és alakzatokból áll, semmi kiugró tüske, akkor sem, ha 100 km-re egy csodálatos helyet találnánk.
   
   b.) híres látnivalókat tartalmazzon: az utazási iroda olyan útvonalat állít össze, amelyben "hívószavak" vannak, ilyen hívószavak pld.: a legnagyobb, a legősibb, a világhírű vagy például a Világörökség tagja. Azt, hogy az a.) pontban hivatkozott vonalak hogyan állnak össze, nagyban befolyásolja, hogy a híres pontokat mindenképpen meg kell tekinteni. Természetesen ez legtöbbször nagyon is helyes, de egy látnivaló részint az értékei mellett azért is híres, mert sokan ismerik, de tudni kell, hogy sokszor a "világhírű" látnivalóktól karnyújtásnyira találhatunk csodákat (sokszor legalább olyan gyönyörűeket, mint a híres szomszédjuk), de mivel nem elég ismertek és híresek, nem látogatjuk meg, hacsak nem magunknak szervezzük az utunkat,  ezért nem is tudunk róla mesélni és soha nem is lesz híres. Kicsit lejjebb erre írok példát is, hogy egyértelmű legyen, mire gondolok (ld. Koh Ker).
   
   c.) vásárló helyek legyenek benne: ez az a pont, amit gazdaságilag megértek, de a legjobban tudok haragudni érte. Ismerjük a következő mondatot, melyet szinte minden úti tervben megtalálunk -> "ezután megtekintünk egy ......-ot, ahol utasainknak lehetőségük nyílik, hogy a helyi kézműves termékekből vásároljanak, amely örök emlék lesz az utazónak," A .... helyére beilleszthetünk selyemkészítő, szivar- és dohányüzemet, fém megmunkálót, szőnyegkészítő helyet vagy fafaragókat, de lényegében bármit. Ezt hívják turistacsapdának, erről is írok majd később. Mi ezeknek a helyeknek a lényege: meghallgatunk egy rövid előadást a selyemkészítésről, a dohányfeldolgozásról, a szőnyegek létrejöttéről, az öltönyök varrásáról vagy éppen a kókuszcukor olvasztásról, (de voltam már aloe vera üzemben is). Ez egy kb. 10-30 perces - egyébként általában érdekes - előadás, majd átterelnek egy nagy "hodályba", ahol aztán "vidáman" vásárolhatunk is az - elvileg - az üzemben előállított termékekből. És van ennek az egésznek egy trükkje: mivel olyan kedvesen és részletesen magyaráztak nekünk és annyi szerencsétlen, szegény embert látunk, akik egész nap üveges tekintettel, fel sem nézve végzik a munkájukat, úgy érezzük, hogy vásárolnunk kell. Igen, van egy lelki teher rajtunk, mintha kárpótolni akarnánk azokat a szerencsétleneket azzal, hogy veszünk valamit, ha már mi olyan szerencsések vagyunk, hogy nem ezt az életet kell élnünk. Ráadásul jönnek utánunk, elmondják ötvenszer, hogy csak szóljunk, ha segítségre van szükségünk, kis fonott kosarat nyomnak a kezünkbe. Miért? Hogy kellemetlen legyen üresen visszaadni.
   
   És van egy közös ezekben a helyekben, ezt érdemes megjegyeznünk. Egyrészt: iszonyatosan drágák, legalábbis az üzemen kívüli világhoz képest, másrészt ezek a helyek fizetnek, azért hogy meglátogatjuk őket. Amikor az út mellett sorakozik X fafaragó, buszunk nem véletlenül pont abba kanyarodik be, amelyikbe. Ugyanez a busz legközelebb is ide fog betérni, mert velük egyeztek meg. Ázsiában megszokott, hogy nem csak a vásárlás után fizetnek, hanem fejpénz is jár a "betuszkolt" turistáért, hiszen ha csak egy vásárol itt tízszeres áron, már megérte. A vásárlásból pedig még busásabb haszon üti a guide, a külföldi partner vagy az iroda markát. Bangkokban például tuktukkal órákig járhatjuk a látnivalókat nagyjából 100 Baht-ért (kb. 800 Ft), ha hajlandóak vagyunk három ilyen helyre betérni. Persze aztán a háromból négy lesz, és a négy után "csak még egyet... légyszi, légyszi!", akinek ehhez van kedve és bátorsága, a Királyi Palota körül talál ilyen tuktukokat. 
   
   Soha ne vásároljunk ilyen helyen, mert ha valami a közeli városban a piacon egy dollár, itt nem kapjuk meg 10-30 alatt. Ha mondjuk, hogy "de tegnap láttam ugyanezt 5 dollárért a piacon, azt elhozom egyért, itt miért 30?", szinte biztos, hogy ezt a választ kapjuk: "Good quality, Sir/Ma'am! Market bad quality, here good quality. Difference." (aki nem érti, helytelen angolsággal: Jó minőség, Uram/Hölgyem! Piac, rossz minőség, itt jó minőség. Különbség!" Mindezt a szemünkbe nézve, őszinte tekintettel. A jó minőségről a Baliról hozott, "ébenfából" készült Garuda tudna mesélni édesapám polcán, amely hazaérkezve a sokkal szárazabb levegőn két nap alatt szétrepedt, felfedve hófehér belsejét (az ébenfa különlegessége, hogy fekete). De ódákat lehetne zengeni a kis márványkorongokról, melyek a bőröndben porrá törtek (ez ugye jellemző a márványra), hogy kiderüljön, hogy kifaragott és belakozott szappanból készült a márványkorongunk. Félreértés ne essék, nem mindenki szélhámos, ezek az üzemek sem azok többségükben, de hogy drágábban adják el ugyanazt, mint amennyiért megvehetők, ráadásul nem is kevéssel, abban biztosak lehetünk.
   
   
3. Közlekedési eszközök kérdésében az utazási iroda megint csak elsősorban az anyagi érdekeit nézi, ami teljesen érthető. Ha A-ból B pontba már úgyis busszal szállított el, akkor B-ből C-be is azzal fog, ha ez még ésszerűen kivitelezhető, különösen ha C-ből D-be megint busszal utazunk. Majdnem biztosak lehetünk benne, hogy B-ben nem ültetnek fel repülőre, hogy aztán C-ben újabb buszt kelljen bérelni és mindezt leszervezni, hiszen mindez plusz költség, idő vagyis munkaóra. Hogy gondolkozik ilyenkor az iroda? Felrakja az embereket az úgyis ott lévő buszra, ahelyett, hogy venne 30-40 repülőjegyet, hiszen valószínűleg a busz bérleti díja vezetővel együtt is kevesebb ennél, különösen ha fejlődő országról van szó, és ha repülővel szállítanának egy nap helyett egy óra alatt B-ből C-be, arra a napra is ki kellene bérelni egy másik buszt, hiszen transzferre/programra van szükség. A 30-40 repülőjegy így nettó veszteség az irodának. Egy napig zötykölődünk, maximum azon a napon megállunk két, szinte teljesen lényegtelen romnál, hogy ne csak a buszozásról szóljon az egész nap, meg persze ebédelni. Ez viszont nettó időveszteség, nekünk utasoknak.

És milyen lehet az utunk, ha mi magunknak szervezzük? A gondos, körültekintő és alapos szervezésnek egy jelentős részét az útvonal kialakítása fogja kitenni. Ez olyan, mint egy csontváz, ott fekszik előttünk kiterítve, pőrén és erre építjük majd rá az egészet, amolyan modern kori Frankensteinként, rápakolva az egyes rétegeket.

Az utazási iroda az útvonal kialakításánál mindenképpen gazdaságossági szempontokat is figyelembe vesz, minket a saját
szervezésnél mindez sokkal kevésbé köt. (Forrás: Pixabay from Pexels)

Az útvonal megálmodása egy külön posztot megtöltene, nézzük meg, hogy a fent leírtak alapján mennyiben tud különbözni, ha mi magunknak szervezzük meg az utazásunkat.

1. Sokkal szűkebb körnek kell megfelelni. Konkrétan csak magunknak. Ha egyedül vagy kettesben utazunk, akkor az úti tervet úgy alakíthatjuk ki, ahogy az nekünk pont megfelelő, azt nézzük meg, amit akarunk és csak azt. Ha baráti körrel utazunk, nehezebb a helyzet, két lehetőség van, vagy eltöröljük a demokráciát és oda jön a csapat, ahova megálmodtuk (valószínűleg ez a jobb megoldás) vagy elkezdünk egyezkedni, hogy mindenkinek jó legyen, de ezzel el is indul egy széthúzás és fejetlenség, vezetőre szükség van, ugyanezek az emberek nagyon jól érzik magukat egy társas úton is, a barátaink, nyilván ismerjük őket, legtöbben azért hagyták ránk az útszervezést, mert nem akarnak ezzel foglalkozni, ebben az esetben is megcsinálhatjuk olyanra, amilyenre mi akarjuk.
   
   
2. Saját szervezés esetén az előbb emlegetett "olló" egyik fele tulajdonképpen hiányzik. Hiszen ha magunknak szervezzük az utunkat (és ha nem térek rá ki külön, ez a baráti társaságra is vonatkozik), akkor a csillaggal megjelölt részben leírt "haszonszerzés" abban merül ki, hogy a lehető legköltséghatékonyabban a legtökéletesebb utazásunk legyen, a legtöbb helyre eljussunk, a lehető legkényelmesebb körülmények között. Azt is mondhatjuk, hogy itt az olló helyett egy mérleget kell elképzelnünk, melynek bal oldali serpenyőjében a költségek, a jobb oldaliban az utunk összetevői, látnivalói, élvezeti értéke vannak és a költségek tekintetében azon fogunk küzdeni a szervezés alatt, hogy a mérleg minél inkább a jobb oldali irányba billenjen ki és semmiképpen ne billenjen balra. Ebben az esetben a "profittermelési olló" helyett sokkal inkább ár/érték arányról érdemes beszélnünk, és itt az élmények legalább olyan (sőt! inkább nagyobb) mértékben esnek latba, mint a költségek. Mindez persze érezhető az útvonal kialakításán, illetve ennek a kialakítása során fennálló lehetőségeinken is. Az előbbi sorrendben tehát:
   
   a. és b.) Bár egy jó útvonal megtervezésénél mindenképpen érdemes alapvetően hasonló szempontokat követni, mint az utazási irodák teszik, vagyis azt, hogy az útvonalunk felfűzhető legyen egy viszonylag egyszerű vonalra (legyen szép alakja a térképen), egy-egy csodálatos látnivalóért bizony le lehet térni a legegyszerűbb útról. Ebben az esetben erre lehetőségünk van és meg is éri.
   
   Mondok egy példát, mire gondolok. Ha az ember elutazik Kambodzsába, akkor általában két város köré fog szerveződni alapvetően az útja Phnom Penh, a főváros és Siem Reap köré. A kettő közül mindenképpen az utóbbi az érdekesebb, hiszen e körül fekszik a méltán világhírű Angkor romterülete. A legtöbben - különösen utazási irodával - megnézik a legfontosabb Angkor Wat-ot, Angkor Thom-ot, a csodálatos Bayon templomot,  Tomb Raider filmek forgatási helyszínét, a Ta Phrom templomot és a környező régészeti területeket (mivel ez a poszt nem kambodzsai útleírás, nem sorolom fel mindet), egy napfelkelte Angkor Watnál és egy naplemente például a Phnom Bakheng-ről, esetleg hajózás a Tonle Sap-on (Sap-tó). Azonban az első kambodzsai utunk összeállításakor belebotlottam Koh Ker-be.
   
   A terület közel sem olyan híres, mint Angkor Wat és környezete, szinte senki nem hallott róla, akit kérdeztem és járt ebben a csodálatos országban. Koh Ker nagyjából 125 km-re fekszik Siem Reap-tól, de körülbelül 2 és fél - 3 óra eljutni oda irányonként (Ázsiában az időt legtöbbször nem számolhatjuk úgy, mint Európában, ennek oka legtöbbször az úthálózat fejletlensége, mint például itt, esetleg a hatalmas forgalom, mint például Bangkokban). Koh Ker az ott található, kicsit a maja építményekre emlékeztető piramisról híres, ami önmagában is csodálatos, felmászhatunk rá, gyönyörű a kilátás a tetejéről, hatalmas élmény. Azonban a piramis közelében található néhány kicsi, lényegében érintetlen templom, melyeket valóban benőttek a fák. Életem egyik nagy vágya volt eljutni Kambodzsába és meglátni Angkor-t, de ma arra úgy vélem, hogy sokkal teljesebb és tökéletesebb lett az élmény, hogy láttuk Koh Ker-t és a körülötte lévő templomokat is. Ott van aztán az igazi Tomb Raider-es hangulat, úgy, ahogy a természet meghagyta nekünk, itt egyáltalán nem érezzük, hogy gondos kezek újraépítették volna a kis építményeket vagy megtisztították volna a mohától. Ott vannak a maguk csodálatos érintetlenségükben, körülöttünk nem hemzsegnek a turisták (bizony Angkorban helyenként rengetegen vannak, még szerencse, hogy hatalmas területen terül el), állunk és nézzük a csodát, amit az ember építette épületek és a rájuk telepedett fák szimbiózisa hoz létre. Nem tudom hány képet készíthettünk itt, de egy biztos, hogy rengeteget. 
   
   
   Utazási irodával nagy eséllyel nem juthattunk volna el ide, hiszen nem felel meg a fenti 2 a.) és b.) pontnak, hiszen kiesik, mivel kambodzsai mércével messze van Siem Reaptől, másrészt nem elég híres. Nem elég híres, mert nem jut el ide szinte senki, azért, mert messze van a fő célponttól, és ez egy ördögi kör. Hozzáteszem, hála Istennek, hogy nem lett híres a hely, így nem nyúlnak hozzá és nem teszi tönkre a hangulatot a tömeg, a buszok sora, az egymást lökdöső és minket tapogató árusok hada, és készülhetnek olyan képek, amelyekbe nem sétál bele senki, mert csak mi magunk vagyunk.
   
   Mi azonban elmehetünk ide, ha saját magunk szervezzük az utunkat és rá tudunk szánni egy napot, mert nem köt semmi. Az pedig, hogy messze van? Relatív. Mi emlékeim szerint 80 USD-t fizettünk a helyi, általam keresett guide-nak ketten. Szinte szégyenkezve írta meg az árat, hogy elvisz, de drága lesz nagyon, mert messze van. Valóban nem volt olcsó kambodzsai mércével, hiszen a másik 2 és fél napos túrát Angkor Wat templomaiban 130 dollárért csinálta (vitt pontról-pontra, megállt a kapuban és amikor kijöttünk légkondicionált autóval és hideg itallal várt ránk), de minden egyes centet megért, amit erre a túrára költöttünk.
   
   Ha magunk állítjuk össze az útvonalat, erre lehetőségünk van, ha csoportosan utazunk Kambodzsába, Koh Ker-t jó eséllyel nem látjuk, ahogy csak a gondosabb iroda visz el például a Szap-tavon a mangrove erdőkbe csónakázni (szintén "priceless" élmény), legtöbben megelégszenek azzal, hogy látják az úszó várost, program letudva.
   
   c.) A turistacsapdaként működő kézműves műhelyeket és társait elkerülni, saját szervezésben is meglehetősen nehéz, azonban mindenképpen lehetőségünk van ezek számát minimalizálni. Sajnos teljesen elkerülni nem fogjuk tudni, hiszen az általunk felbérelt vezetők közül is biztosan lesz, aki be fog próbálkozni a "most pedig megtekintünk egy csodálatos fafaragó műhelyt" jellegű mondattal, amit mi nem kértünk az előzetes egyeztetés során. Ha pedig ellenkezünk, jön a "csak 10 perc az egész" vagy további ellenkezés esetén a kicsit őszintébb "kapok érte egy pecsétet és be kell mutatnom a főnökömnek" jellegű mondat. Mit tegyünk? Nyilván nem akarjuk, hogy megromoljon a viszony a vezetőnkkel, különösen, ha több napot töltünk együtt, így egy helyre bemehetünk, hallgassuk meg a rövid előadást, szánjunk pár percet a portéka megtekintésére és jöjjünk ki. Ne vegyünk semmit! Vagy mondjuk meg kategorikusan, de udvariasan, hogy nem érdekelnek az ilyen helyek.
   
   Szerencsére a kimondottan általunk bérelt guide-ok és sofőrök jó része nem él ezzel a trükkel, mert nem szeretné a Viatoron vagy a Tripadvisoron viszontlátni a vélemények között, hogy azt írjuk, hogy érdektelen fafaragó követett érdektelen fémművest.
   
   Ráadásul, ha elég zsúfolt programot állítottunk össze, nem is lesz lehetőségük ezzel trükközni, mert nem lesz rá idő. Az étkezéssel kapcsolatban is próbálnak trükközni, ha felajánlják, hogy akarunk-e enni, több lehetőségünk van. Az egyik, hogy kihagyjuk az ebédet, pláne ott, ahova a vezetőnk visz, sokszor az lesz a legdrágább és legkevésbé jó hely. A guide-unk sokszor leül az asztalunkhoz velünk enni, majd amikor végez, feláll és visszasétál a kocsihoz, a számláját pedig a miénkhez írják. Ő ingyen ebédelt és még jutalékot is kap a mi fogyasztásunk után. Mindez nem feltétlenül baj, alapvetően pld. Ázsiában nem drágák az étkezések, de erre készüljünk fel, elkerülendő a vitát.
   
   Mi általában ezt alkalmazzuk, nem ebédelünk, ennek azonban nem a spórolás az oka, egyet spórolunk ilyenkor: időt. Például Ázsiában meleg reggeli van a szállodákban, mert náluk ez a fő étkezés, ha reggel meleg ételt eszünk, néhány óra múlva, egy ki tudja mennyire megbízható helyen, kár eltölteni egy - másfél órát az ebédért. Este megint meleget ehetünk, így bőven lesz energiánk másnapra is, és egyáltalán nem baj, ha a negyven fokos melegben, kilencven százalékos páratartalom mellett, nem teli hassal járjuk a világot. 
   
   A másik lehetőségünk, hogy belenyugszunk, hogy jó eséllyel plusz egy embert ebédeltetünk meg, ezen összeveszni kár, legfeljebb borravalónak tekintjük az ebédet is (azt azonban jó ha tudjuk, hogy a guide-unk nem tekinti annak, ennek ellenére el fogja várni a pénzbeli borravalót, már ahol ez divat).
   
   A turistacsapdaként működő elárusító helyek felkeresése ellen pedig saját szervezésnél az a legjobb védekezés, ha nem hagyunk a programban rá időt. Guide-unknak, miután minket "leszállított" még haza kell mennie, vagy el kell jutnia az általa vagy a cége által foglalt szállodába, ennie kell, nem fogja este 10-ig elhúzni a programot egy vagy két plusz pecsétért.
   
   
3. Amikor mi magunknak szervezzük az utunkat, a közlekedési eszközök tekintetében is sokkal rugalmasabbak lehetünk, mint egy iroda. Ahogy említettem az utazási irodák nem jótékonysági intézmények, így akár tetszik, akár nem, legelsősorban profitot akarnak termelni. Van iroda, amelyik nem a totális tömegturizmusra és a kizárólagos profitszerzésre hegyezi ki az útjait (igen, ismerek ilyet, le a kalappal), de minden ilyen cég minimálisan is igyekszik racionalizálni a költségeit. Ez pedig megmutatkozik az útvonal bejárásához igénybe vett közlekedési eszközökön.
   
   Amikor magunknak szervezzük az utat, akkor bizony van lehetőségünk rá, hogy egy adott szakaszt például repülővel tegyünk meg ott is, ahol egy iroda busszal utaztatna. Nekik ez nemcsak anyagi, hanem logisztikai kérdés is, nem éri meg leváltani a buszt, de ha mi külön-külön egyezünk ki a guide-dal/sofőrrel, akkor ez a logisztikai kérdés minket nem köt és még az is előfordulhat, hogy két főnek a repülőjegy olcsóbb, mint az autó+vezető bérlése plusz egy napra.
   
   Kínában szerveztem magunknak utat és az utunk úgy nézett ki, hogy reggel a szálloda halljában találkoztunk a vezetőnkkel, akit legtöbbször egyetlen napra béreltem, megcsináltuk a programot, majd a vezetőnk kivitt a repülőtérre/vonatállomásra egy-két órás utazás után valahol kb. 1000 km-re (igen, Kínában a 400 km/órás sebességgel száguldó szuper-expresszekkel ez vonattal is lehetséges) elfoglaltuk a szállásunkat, aludtunk és indultunk tovább. Hatalmas területet jártunk így be és kemény, de csodálatosan gazdag utunk volt. Gondoljuk el, hogy 1000 km-t autóval/busszal mennyi idő alatt tettünk volna meg! Repülővel nagyjából 3-4 órába kerül csak (beleértve, hogy előbb kell érkezni a repülőtérre és el kell jutni a szállásra).
   
   Miért fontos ez? Mert a legfontosabbat és legértékesebbet nem pocsékoljuk az utunk során: az időnket! Aki sokat akar látni, az megérti, hogy a legnagyobb értékünk egy utazás során az időnk. És ilyenkor tényleg minden egyes percünk pénzben mérve is értékes.
    

Nem vagyunk adott időponthoz kötve

Az utazásunk időpontját tekintve is sokkal előnyösebb, ha magunknak szervezzük az utunkat. Az iroda az időpont kiválasztásánál szintén a költséghatékonyság elvét fogja alkalmazni (tisztelet a kivételnek), vagyis igyekszik akkor utaztatni, amikor a szállás-, repülőjegy- és szolgáltatás árak a lehető legkedvezőbbek. Ez viszont nem a legjobb időpont.

Szerencsére az már nem szokás, hogy abszolút szezonon kívül utaztassanak, mert az az irodának sem érdeke, hogy az összes programot például elmossa az eső, de az előfordulhat, hogy nem a legkellemesebb időpontban (például nagy melegben) utazunk. Van, aki ezt bírja (én is), de sokaknak borzalmas, ha mondjuk a nyári időszakban érkeznek Dubai-ba (na, az nekem is kemény lenne, egyszer átszálltunk ott és késő éjszaka is 41 fok volt, az épületek fala tűz forró volt és alig kaptunk levegőt az iszonyatos, bár száraz melegben).

Az időpont kiválasztása nagyon lényeges és nem is mindig egyszerű, de ha saját szervezésben megyünk, akkor sokkal tágabbak a határaink (arról, hogy hogyan válasszunk időpontot, majd a későbbiekben értekezünk). Két alapvető szempont van:

- Nekünk mikor a legmegfelelőbb.
- Mikor jó az időjárás az adott területen.

Az elsőben bizonyos rugalmasságra szükség van, ha a költségeket is figyelembe vesszük, azonban a második kérdésében a rugalmasság nem végtelen. Semmi értelme a monszun közepén Ázsia egyes országaiban azon drukkolni, hogy vajon részesei leszünk-e egy földcsuszamlásnak, vagy megússzuk azzal, hogy kuka az egész utunk.

Viszont az időpontot a második szempontot figyelembe véve, sokkal szabadabban alakíthatjuk, mint egy csoportos út esetében, ami adott napon indul, ha minket nem enged el, csak két nappal később a főnökünk, vagy egy project egy héttel később zárul, akkor mi nem fogunk eljutni erre az útra. Ha magunk szervezzük, nyugodtan indulhatunk pár nappal később, ahogy az időtartam tekintetében is szabadok vagyunk. Az utazási iroda a napok tekintetében mindenképpen annyira "zanzásítja" az utat, amennyire tudja, hiszen neki minden nap, amivel az út hosszabb érezhető költség (15-20 szoba például egy szállodában mindenképpen másképpen jelenik meg kedvező árakkal is a kiadás oldalon, mint egyetlen egy és az iroda nem fog kevesebbet kérni, ha a mi 15 napos programunkat belezsúfolja 13 napba).

Az én véleményem szerint éppen ezért az időtartam is nagyot nyom a latba, ebben is szabadabbak vagyunk, ha magunknak szervezzük az utat.

Költségek 

A költségek tekintetében nincsen egyértelmű helyzet az utazási iroda-saját szervezés viszonylatban. Először is nézzük meg, hogy hogyan csinálja egy iroda, hiszen neki rengeteg kötöttsége van. Például egy távol-keleti útnál:

A magyar iroda miután lefoglalta az adott számú repülőjegyet (legtöbbször opciókkal, ez az amit mi nem nagyon tudunk megtenni vagy ennek ára van), felkeres egy adott országbeli partnert, általában utazási irodát, amely az egész adott területen utaztat és megrendeli az adott szolgáltatásokat. A külföldi iroda (nagyobb út esetén) felveszi a kapcsolatot az adott, helyi partner irodákkal, hogy szervezzék meg az adott területeken az utazásokat, illetve ha szükséges lerendezik a helyi (domestic) repülőjáratokat. A helyi irodák felveszik a kapcsolatot a szerződött guide-okkal, leszervezik a szállást és a közlekedési eszközöket, belépőket, stb. Aztán mi az adott helyen a mi magyar idegenvezetőnk vezetésével találkozunk a helyi guide-dal, aki végigcsinálja velünk az egész szakaszt vagy ha úgy éri meg, az egész utat.

Hogyan épülnek fel a költségek (nyilván leegyszerűsítve, mindez egy példát jelent). Az adott guide kér egy árat, ehhez a helyi közlekedés és a sofőr pénze, illetve az étkezések, belépők, szállások jönnek hozzá. A maga részét a helyi idegenvezető, sofőr és a transzfereket biztosító cég megkapja, a többit a helyi utazási iroda rendezi. Majd mindezt összeadva, elküldi a számlát a nagy irodának, amely az egész utat szervezi helyben. Csakhogy a számlában az eredeti árhoz képest van egy szorzó, ez a kis helyi irodák haszna. A helyi nagy iroda megkapja a számlát, rendezi, majd megveszik a helyi repülőjegyeket, ezt összeadják és elküldik, megint csak a hasznukkal szorozva a számlát a magyar irodának, amely hozzáadja a magyar idegenvezető árát, a nemzetközi repülőjegy díját (és itt is vannak trükkök, erről egy másik posztban hamarosan írok), majd az egészet ő is felszorozza a saját hasznával. Azonban azt is figyelembe kell vennie, hogy neki irodát kell fenntartania, alkalmazottakat fizetnie, telefonszámlákat állnia, és biztosítást fizetnie, stb. stb. és ez mind megjelenik az utunk árában.

Szeretnék még egyet tisztázni: az a tévhit, hogy az utazási irodák sokkal jobb áron kapják meg a repülőjegyeket és a szállodai szobákat, egyáltalán nem feltétlenül igaz (sőt!), azonban az biztos, hogyha ez így is van, akkor sem feltétlenül adják nekünk tovább ezeket a kedvezményeket vagy nem teljes egészében. Értsük meg, mindent készen kapunk, ennek minden előnyével, ennek pedig ára van! Ezért nem lehet haragudni, ez természetes.

A repülőjegyek esetében az irodák hozzáférhetnek olyan árakhoz, amikhez mi nem, kaphatnak jutalékot vagy elérhetnek olyan akciós ajánlatokat, amely a nagyközönség számára nincsen nyitva, de én számos esetben találkoztam azzal, hogy pontosan azt a repülőjegy árat ajánlották, amit én is láttam a Google Flights-on. Inkább szolgáltatásban tudnak rugalmasak lenni, volt olyan, hogy az irodán keresztül foglalt jegynél el tudták intézni az ingyenes éjszakai szállást a hosszú átszállásnál, ami nekem nem ment. Régről maradt meg ez a tévhit, hogy az iroda sokkal jobb (fele, harmada) jegyárat ér el, mint mi, abból az időből, amikor egy iroda kibérelt egy gépet egy útra és charterként repülve tényleg sokkal jobb költségszint volt elérhető egy főre. Ma többnyire normál gépeken utaztatnak az irodák is, ahova mi is foglalhatunk akár.

A másik a szállások kérdése, szintén régi beidegződés, hogy az irodák szuper-extra árakat tudnak elérni. A kontingenseknél ez működött/működik, de évi egy-két csoporttal egy adott célpontra nem. Régen, ha mi foglaltunk szobát, alapból a "rack rate"-en vagy a "public rate"-en indított a szálláshely és a tapasztalatlan utazó ezt "benyelte" és elfogadta. Az irodák persze nem, ők kérték a speciális árakat és meg is kapták. 

Aztán történt valami, jöttek az on-line szállásfoglalási rendszerek és velük együtt a hatalmas verseny. Ma már bizony árverseny is van, és mivel on-line felületen foglal mindenki, így jelentős kedvezményt az iroda sem tud elérni, hiszen a megjelenített árak is meglehetősen alacsonyak. Valamennyi biztosan elérhető nekik, de azt bőven elveszítjük a soklépcsős haszonképzésben.

Mert, ha magunknak szervezzük az utunkat, akkor az én véleményen szerint: az utolsó szinthez, a guide-hoz érdemes fordulni. Számos oldalon elérhetjük őket közvetlenül és nekünk biztosan többet mondanak, mint egy utazási irodának (bár ki tudja), de az ő árukra semmi nem rakódik, a kezükbe nyomjuk és ennyi volt. A szállásokat lefoglaljuk a szállásfoglalási rendszeren, a repülőjegyeket (nemzetközi-helyi) a megfelelő oldalakon, a guide-ok privát transzfereket szerveznek, kivétel nélkül mind (és majd egy későbbi posztban elmondom, hogy hogyan lehet ezt is költségek szempontjából racionalizálni), a belépőket pedig megvesszük magunknak (a guide segíteni fog, odavisznek a jegypénztárhoz, kérik nekünk, mi pedig benyújtjuk a pénzt, ennyi a dolgunk), pontosan annyiért kapjuk a belépőt, amennyi ki van írva a jegypénztárnál. Arra nem rakódik semmi.

Végül magunknak nem kell, hogy dolgozók bérét, járulékait, adókat, rezsit, irodát, biztosítást (nem az utasbiztosításra gondolok, az kell) is belekalkuláljunk a végköltségbe. 

Azonban szeretnék egy félreértést eloszlatni, mielőtt ez a gondolat szárba szökik. Egy az utazási iroda által 700 ezer Ft-ért kínált útra, nem fogunk 100 ezer Ft-ért eljutni, de ha ügyesek vagyunk lefaraghatunk az iroda által kínált összegből (akár jelentősebbet is), hiszen például az iroda mindenképpen per főre ad árat, egy szintig a guide-nak, sofőrnek tökmindegy, hogy hányan ülnek az autójában, neki 1 ember vagy 4, ugyanaz, vagyis, ha egy nap a sofőr+autó tekintetében például 60 USD, akkor az annyi kb. 4 főnek is, meg 2-nek is. Ha ez nem így van, ugrunk a következő guide-hoz. Ami azonban lényeges, az a körülmények. 

Ha nyerünk az irodához képest 20-50 %-ot/fő és még eggyel előkelőbb szállodában vagyunk, 20 %-kal több programon veszünk részt, a guide csak nekünk, értünk van, a kocsi mindig a bejáratnál áll meg (megfizethetetlen 40 fokban, 90 %-os páratartalomnál), ha nem kell alkalmazkodnunk, csak például életünk szerelméhez, akkor a pénzen kívül máris hatalmasat nyertünk.

A "szabadság vándorai" lehetünk

Ezzel pedig elérkeztünk oda, ami megint csak szinte megfizethetetlen, az pedig, hogy nem kell alkalmazkodnunk senkihez. Aki vett már részt csoportos utazáson, az pontosan tudja, hogy majdnem minden csoportban van elviselhetetlen útitárs. A leggyakoribb ilyen emberek, az örök késők (a többiekről majd írok egy véleménycikket a szomszédos rovatban). Ők azok, akik soha nem érnek oda a megbeszélt időpontban. Aztán amikor már az egész csoport a buszon ül, és mindenki a térdén dobol, az idegenvezető nyolcadszor kér elnézést, hogy még nem tudunk indulni, megjelennek, bárgyú mosollyal az arcukon, annyit nem mondanak, hogy elnézést, többet nem fordul elő (a legközelebbi megállónál úgyis megint rájuk várunk 20 percet), hanem besasszéznak az ülések között a helyükre és bedobják magukat az ülésbe, mintha mi sem történt volna.

Nos, ezek az emberek - kár szépíteni - "tolvajok". Meglopják az utastársaikat, időt lopnak tőlük, élményeket és nyugodt élvezetet, ami közvetve pénzt jelent egy utazáson.

Nos, ha magunk szervezzük az utunkat és privát utat szervezünk, akkor ezzel nem találkozunk, hiszen csak ránk vár az autónk, ha mi beültünk, már indulunk is. Senkihez nem kell alkalmazkodni, akkor megyünk wc-re, amikor mi akarunk, akkor eszünk, iszunk, amikor mi kívánjuk, a guide-unk alkalmazkodni fog hozzánk, mert azt akarja, hogy maradéktalanul meg legyünk elégedve, hiszen akkor kap borravalót (a társas úton is fizetünk, hiszen a legtöbb útnál megfigyelhetjük a kötelező borravaló sort az "Ár nem tartalmazza" fejezetben, viszont ezt akkor is fizetjük, ha elégedetlenek vagyunk).

Egy-egy látnivalónál ráadásul annyi időt töltünk, amennyit akarunk, ha megkérdezzük - én meg szoktam -, hogy mennyi időnk van, általában azt a feleletet kapjuk, hogy rajtad múlik, maximum hozzáteszik, hogy sűrű a program, jó lenne, ha két óra alatt végeznénk, de ha 2 óra 15 percre lesz szükségünk, senki nem fog szólni egy szót sem. A magunk urai vagyunk.

Higgyétek el, ez mindennél többet ér. 

Összefoglalva

Mi  legfőbb előnye akkor a saját szervezésnek az irodai - különösen csoportos - utakkal szemben? Legfőképpen a függetlenség, az utazás teljes testreszabása, az idő maximálisan a mi igényeinkhez igazodó kitöltése és ha ügyesek vagyunk, akár jelentősen olcsóbban is utazhatunk, mintha egy utazási irodával. Mindezt sokkal kényelmesebben tehetjük, és egy ember csak értünk dolgozik és nem egy 30 fős csoportért.

Cserébe jó sok időt kell áldoznunk az út megszervezésére, viszont - tapasztalatból mondom -, csodálatos a tervezgetés is és külön élmény, ahogy az álmaink valóra válnak. Mert ha minden jól megy, akkor itt bizony az álomból lesz a valóság.

A rovat következő posztjaiban majd szép lassan meg is mutatjuk, hogyan kezdjünk álmodni. Várunk vissza minden Kedves Olvasónkat! 

(Borítókép: Photo by rawpixel.com from Pexels)