Nemrégen osztottuk meg a Facebook oldalunkon mi is a hírt, hogy a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren (végre valahára) bezár a köznyelv által karámnak vagy bádogkarámnak nevezett utasváró, hiszen elkészült az elvileg sokkal európaibb épület, mely kiváltja a régi, joggal nem túl népszerű bádogépületet. Akkor azt írtam, hogy hamarosan lesz alkalmam kipróbálni az új várakozóhelyiséget, hiszen terveztem egy Wizz Air-es utazást. Mindez részben így is alakult, valóban vettem - kiváló áron - egy jegyet Barcelonába, vagyis én teljesítettem a "vállalásomat". Minden adott volt, hogy kipróbáljam a beharangozott új utasvárót. Nem próbálhattam ki!
Szombat hajnalban, fél négykor indultam el Zuglóból a repülőtérre, hogy engedelmes utazóként két órával az indulás előtt, vagyis 4 órára a repülőtérre érjek. Ez sikerült is, 4 óra után pár perccel már az A terminálon található "szekunál" (biztonsági ellenőrzés) álltam, ahol szokás szerint becsipogott a kapu. Nem hordok magamnál a reptérre nem való dolgokat, az övemet, órámat is elhelyezem a tálcában, amit aztán elnyel az átvilágító berendezés és a zsebemet is akkurátusan kiürítem mindig. Ezúttal sem találtak nálam semmit, így rövid extra ellenőrzés után tovább is engedtek.
Az információs táblán még 62 percet írtak ki a kapu megjelenítéséig, úgyhogy kerestem egy széket, ahol ezt a nagyjából egy órát eltölthetem. Ugye a magyar légikikötő nincsen túl bőven ellátva ülőalkalmatossággal, illetve tulajdonképpen a security-n kívüli hallt tekintve, ez is barokkos túlzás, hiszen mindössze néhány ülőhely van az évi 16 milliónál több utasnak (2019-ben bizony ennyien fordultak meg itt), de hát egy repülőtéren ki akarna leülni, ha állhat is, nemde? Felesleges luxus lenne. Ha átjutunk a biztonsági ellenőrzésen, valamivel jobb a helyzet, hiszen az A oldalon már 2-3 kapunként van jó pár tucat szék, persze hogy ez elég-e mondjuk akkor, ha azt nézzük, hogy egyetlen A320-as is 180 körüli utast szállít el, meglehetősen kérdéses.
Most pedig egy rövid kitérő arról, hogy miért "ekéztem" korábban is és ezúttal is kis hazánk repülőterét. Erre egyetlen okom van, egyszerűen nem méltóak az ottani körülmények hozzánk. Ez pedig felháborít. Felháborít, mert szeretem Magyarországot, tisztelem a turizmust, mint gazdasági ágazatot, hazánkban pedig immáron minden adott ahhoz, hogy a gazdaságunk motorjának egyik dugattyúja, húzóágazata legyen. Elképesztő, hogy miközben az utasszám folyamatosan növekszik, nem is keveset, hiszen a KSH adatai szerint a repülőtér forgalma 2015-ben még a 10 millió utast sem érte el, tavaly pedig már szeptemberre jelentősen meghaladta ezt a számot, hogy végül is 16 milliónál is nagyobb forgalmat bonyolítson, az itteni körülmények a véleményem szerint ilyen fejlődéshez méltatlanok. Ahogy belépünk a repülőtérre sokszor szinte áthatolhatatlan embertömeg fogad, a 2B terminálon sokszor a biztonsági ellenőrzés előtt hosszú sor várakozik (arra, hogy egyáltalán beléphessen), a wc-k száma meglehetősen korlátozott, a betonon sétálgatunk a repülőkhöz és a többi. Aki pedig hozzánk érkezik, mindezek mellett nagyjából sátrat verhet a csomagokat szállító szalag mellett, sokszor 30-40 perc vagy hosszabb a várakozás "baggage claim" mellett csak a szalag elindulására, különösen a késői órákban (néhány éve 50 perc várakozás után a "Lost&found"-nál megkérdeztem, hogy esetleg valamilyen be nem jelentett sztrájk van és azért nem indul el a szalag, mire az ott ülő hölgy amolyan "egy újabb akadékoskodó marha"-arckifejezéssel annyit válaszolt, hogy a mi gépünkkel egy időben szállt le egy másik, nagyobb gép is, várjak türelemmel. Arra a kérdésre, hogy esetleg a másik gép késett-e, nemmel felelt, így megkérdeztem, hogy egy repülőtéren nem tervezhető esemény-e, hogy repülőgépek landolnak illetve szállnak fel. Erre már nem kaptam választ.)
Tömeg és tolongás a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren
és ez a sokkal kevésbé terhelt 2A terminál, a 2B-n még rosszabb a helyzet
((Forrás: Wei-Te Wong/Flickr/CC BY -SA 2.0)
Legyen valami tiszta, a több utas több bevételt jelent a repülőtérnek, vagyis az azt üzemeltető/birtokló vállalatnak, pár év alatt több, mint 60 %-os növekedés pedig jelentős emelkedés. Mindezek mellett mindezt lehozni egy véleményem szerint elmaradottabb ázsiai országot idéző repülőtérrel, az vicc! És akkor ehhez jön a bádogkarám (ami már az elmaradottabb távol-keleti régiókban is ciki-számba menne, melyet a Liszt Ferenc Repülőtér tulajdonosai sok év működés után a hírek szerint nem önként és dalolva bontottak le, és építettek újat helyette, hanem az után, hogy Gulyás Gergely "megpendítette", hogy mennyire tetszik neki a bádogterminál, mennyire kár lenne, ha 2020 januárjától rendeleti úton lenne lebontatva (forrás: az Index.hu általunk is megosztott cikke). A miniszter hasonlóan gondolkozhatott, mint ahogy az előbbiekben leírtam, hiszen a fenti cikk szerint nem mást kért, mint egy "normális repteret." Hogy ki tehet minderről? Egy külön cikket lehetne írni arról, hogy hogyan jutottunk el ide. Egy biztos, nagy örömmel látom, hogy a Kormány tenni akar azért, hogy végre nekünk is, hazánkhoz méltó repülőterünk legyen. Most pedig, ahogy Fábry Sándor mondja mindig: zárójel bezárva, kérem szépen!
Visszatérve az utazásomhoz, leültem az egyik szabad székre és elkezdtem hervadozni és várni, hogy előttem is feltáruljon a vadonatúj Utasváró (így, nagybetűvel). Az üzletek sajnos ezen a korai órán zárva voltak, pedig szerettem volna egy vizet és egy újságot venni. Végül éppen az előtt, hogy kiírták a kaput, ezt végül meg tudtam tenni, majd az információs táblán megjelent végre a kiírás, hogy a barcelonai Wizz Air járat az A1-es kaputól indul. Ekkor még mindig élt bennem a remény, habár korábban a lilák gépei jellemzően az A12-19-es kapuktól indultak (ezek a számok takarták a karám egyes kapujait), most az A1 különös volt, de azt gondoltam, hogy ez az új kijárat az új épület felé. Nos, nem az volt.
Az A1-es kapu egy folyosót takart, amelynek a közepén egy elhagyottnak tűnő (azonban lehetséges, hogy amúgy máskor használatban lévő) útlevélellenőrző áll, a fülke melletti szűkös helyen "elsasszézva" egy kőlépcsőhöz jutunk, ahol lesétálva egy nagyobb - bár az utasok számát tekintve - épphogy elegendőnek tűnő helyiségbe érkezünk. Jót mosolyogtam magamban, mert ez a helyiség annyiban különbözött a bádogkarámtól, hogy betonból volt az oldala és némi üveg is volt benne, de ridegségében és kényelmi színvonalában nagyjából azzal volt egyenlő, csak sokkal kisebb volt. Vagyis a bádogkarámból betonkarámba, csöbörből vödörbe kerültünk.
Eddig általában a Wizz Air gépek (a legtöbb fapadoshoz hasonlóan) az A12-19 kapuktól indult, ez takarta a régi bádogkarámot,
ezen a reggelen mi az A1-es kapun szálltunk be, amely felé ez tábla mutat
(Forrás: Wei-Te Wong/Flickr/CC BY -SA 2.0)
Odalent egy rendkívül udvarias, de csak idézőjelesen "kedves" úriember hajtotta a népet, hogy a "karám-érzés" tökéletes legyen.
- Legyenek kedvesek lejjebb jönni! - kiabálta, majd újra. - Kérem, hogy legyenek már olyan kedvesek és jöjjenek le. Mindannyian legyenek szívesek már lejönni, hogy fent ne maradjon senki. Jöjjenek lefelé már, kérem!
De jó, gondoltam, tökéletes minden, csak a széna hiányzik a padlóról a tökéletes karám-fílinghez és mindez hetekkel az után, hogy nagy sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy vége a karámnak, sőt már bontják is az épületet. Ezután pedig sikerült találni a repülőtéren a karám helyett egy másikat, csak most épületen belül. Csodálatos. Legalább jó hideg volt, nem kellett félni, hogy beleizzadunk a ruhánkba és tüdőgyulladást kapunk, ahogy kilépünk az ajtón, cserébe jó eséllyel már ott megfázhattunk. Mert senki ne gondolja, hogy miután mindenkit letereltek az alsó helyiségbe, felgyorsultak az események. Dehogy!
Ugyanis miután mindenki "végre volt kedves lefáradni a lépcsőn" sorokba rendeztek, neked van "priority-d, neked nincs" alapon, majd következett a mustra. Ha arra gondolunk, hogy valahogy az utasokat mustrálták, tévedünk, a célpontot a táskák jelentették. Ott álltunk remegő lábbal, a fényvisszaverő mellényt viselő úriember pedig fel-alá sétált a nem prio-s sor mellett és időnként rámutatott valakire, akit kiemelt a sorból. Nekem nem volt izgulni valóm a hátizsákom miatt, nagyjából egy fele akkora keretbe is be tudtam volna hajtogatni, mint ami a rendelkezésre áll.
A "kiválasztottakat" - bár ez inkább negatív jelzőként értendő - a repülőtéri alkalmazott magával vitte a kapu melletti kerethez és felszólította, hogy tegye be a hátizsákot, táskát a keretbe. Volt aki azzal próbálkozott, hogy a nagyobb keretbe tette be a túlméretes táskát, de a "szabályok éber őre" figyelt. Viszont pont előttem állt két srác, az egyikük egy akkora hátizsákkal, hogy kicsit összehúzva magam én is belefértem volna, pedig nem az a "kis szúnyog"-méret vagyok, természetesen emberünk ki is emelte őket, majd megmutatta, hova tegye be a hátizsákot, arcán a félreérthetetlen kifejezéssel, hogy "Add fel és fáradj a kasszához!", ott is hagyta őket, hogy újabb áldozatra lessen. Figyeltem a srácokat és el kell mondanom, hogy csodát láttam. Vagy 3-4 perc kellett hozzá, de főhősünk láthatóan nem először cselekedte, amit tett, mindez látszott a mozdulatain. Kivett néhány ruhát a hátizsákból, magára rángatta, majd összehajtogatta a táskát, minden köb-nanométerét a rendelkezésre álló térnek kihasználva, vette az akadályt.
Mire emberünk egy másik "renitensnek" látszó utassal visszatért, a hatalmas hátizsák majd szétdurrantva a keretet, de ki nem lógva abból, teljesítette a vizsgálatot. Kivenni ugyanúgy lehetett, hajtogatva, mint berakni. Ezután már nem foglalkozott vele a reptéri alkalmazott, noha bosszúsan vette tudomásul, hogy a hal kislisszolt a hálóból, a srácok visszaálltak a sorba, a ruhák visszakerültek a hátizsákba, ami így újra baromi nagy lett, de már nem piszkálta őket senki.
A kézipoggyász méretét ellenőrző keretek
(Forrás: Bic (Wikimedia Commons) [CC BY-SA])
Miután a komor csomagellenőrnek sikerült az összes 40 x 30 x 20 cm-nél nagyobbnak látszó tárgyat belepróbáltatni a keretbe, előszedett valahonnan pár oszlopot (azt a fajtát, amiből a biztonsági öv anyagához hasonló valamiből készült szalagot lehet előhúzni és összekapcsolni egymással) és a helyiség azon részében, ahol senki nem állt, létrehozott egy új helyet, ahová átterelhette az embereket. Hogy ennek mi értelme volt, az rejtély, hiszen az utasok eddig is két sorban várakoztak egymás mellett aszerint, hogy megvásárolták-e az elsőbbségi beszállást vagy nem. Viszont később gondolkozva egy értelmet mégis találtam a dolognak: át lehetett terelni az embereke oda. Persze ismét a korábbi sürgető, (ál)udvarias stílusban: - Legyenek már szívesek itt sorban állni! - majd szemforgatás. - Kérem szépen, jöjjenek már át ide.
Mindannyian úgy érezhettük, hogy miattunk nem tud a Wizz Air majd felszállni, mert mi nem töltjük ki eléggé gyorsan a tér egy másik részét, ahelyett, amit már kitöltünk. Mindezt azután, hogy előtte vidáman volt idő az összes "kézipoggyász"-renitensnek tűnő táskát belegyömöszöltetni, majd kirángattatni a keretből.
Ezután más alkalmazottak ellenőrizték - immáron láthatólag tényleg sietve - az úti okmányainkat, majd... kiléphettünk a hűvös január végi hajnalba, felléphettünk az ott parkoló buszokra és még egy búcsúpillantást vethettünk az új modern utasváróra... ja, nem, a repülőtér épületében található és a megboldogult szoci időket idéző A1-es kapu mögött megbúvó betonkarámra.
Álmosan és csalódottan néztem ki a fejemből, ahogy a busz a repülőtér betonján kanyargott a párás hajnalban, aztán... egyszer csak megláttam... Szóval mégiscsak létezik - futott át az agyamon. Csak néhány másodperc volt, ahogy elhaladtunk a vadonatúj utasváró (karám 2.0) mellett, melyben láthatólag néhány ember lézengett és kívülről tényleg másik világnak tűnt, mint a sok évig használt bádogépület. Volt, aki onnan indulhatott! Az épület előtt Wizz Air gépek álltak sorban, nyilván, amikor eljön az idő, az emberek kilépnek a modern épület ajtaján a betonra és megteszik azt a néhány métert a lépcsőkig. Nem feltétlenül a XXI. századi Európa, de mégiscsak már valami, ami sötétben és messziről akár olyasmi is lehet. Arra azonban láthatóan szükség van, hogy megkülönböztessék a "fapados" utasokat a normál légitársaságok utasaitól, akik utashídon egyenesen a gép belsejébe érkezhetnek... Már Budapesten. (Barcelonában a gépünk, amelynek még az új karám sem járt, utashídhoz érkezett).
Ezt a módszert például Yogyakartában (Indonézia) láttam jó pár éve, amikor a Lion Air-rel Baliról átrepültünk nagyjából 5-10 €-nak megfelelő indonéz rúpiáért megnézni Borobudurt, ott buszmegálló-szerűen megy a dolog, van pár ajtó, a gépek beállnak a közelükbe, majd kiírják, hogy hova juthatunk az adott ajtón kilépve. Az utasok odamennek, megnézik a beszállókártyájukat, majd odasétálnak a közeli géphez, ami elgurul onnan és jön az új gép, és az új felirat. Olcsó és hatékony megoldás. Tulajdonképpen nincs is ezzel semmi gond. Legalább ez van.
Azon a reggelen azonban ez nem járt a Barcelonába utazóknak, nekik maradt a karám (igaz egy másik), a táskaméregetés és a hajnali dölöngélés a buszon.
És még néhány megjegyzés:
- Sikerült beszélnem valakivel, aki egy nappal előttem utazott szintén Wizz Airrel, szintén Barcelonába és ő volt olyan szerencsés, hogy használhatta az új épületet.
- Utólag visszagondolva, elkövettem azt a hibát, hogy nem készítettem fotókat az A1-es kapu mögötti helyiségről, ha valakinek van szabadon megosztható, lehetőleg saját képe, szívesen venném, ha elküldené nekünk az e-mail címünkre (utazzokosanblog@gmail.com), hogy feltölthessük ehhez a cikkhez. Igazság szerint sokkolt a dolog, hogy mi várt ránk a bádogkarám után. Ha legközelebb ide vet az élet és a repülőtéri elosztórendszer, ígérem, készítek fotókat.
- Úgy gondolom, hogy a magyar légikikötőnek továbbra is van hova fejlődnie és kicsit visszás az, hogy a nagy büszkén bejelentett új utasváró helyett egyeseket még mindig hasonló körülmények között szállítják be, mint régen. Nem arról van szó, olcsó jegybe nem feltétlenül kell ugyanannak benne lennie, mint, amit sokkal drágábban a "legacy"-k utasai kapnak - igaz, hogy sok helyen ezt az akadályt is sikerül megugrani Európában -, de az, hogy egy a XX. század kevésbé fejlett időszakát idéző, gyengén fűtött helyiségben kell állniuk az utasoknak, miközben ide-oda hajtják őket (udvarias hajcsárként) és a táskájukat méregetik, még mindig lehangoló. Fapados szinten is az, mert tudjuk, hogy ezen a szinten is van másképpen is. Voltak külföldiek is azon a járaton: spanyol és orosz szót hallottam. Ezeknek a külföldieknek az első élményük Magyarországról és az utolsó is a Liszt Ferenc Repülőtér volt. Ez utóbbi (de gyanítom az előbbi is) ezen a reggelen, mindent összevéve lehangoló volt. Még szerencse, hogy gyönyörű fővárosunk kárpótolja őket.
- Viszont valami jó elindult, valami fontos a repülőtér tekintetében. Gulyás Gergely miniszter 77 pontos listát nyújtott át a tulajdonosoknak és vezetőknek, melyen szerepelt a karám leváltása is és ez félig sikerült is talán. Félig, hiszen a régi épület lebontása elkezdődött, az új felépült, azonban az láthatóan ezen a szombat reggelen nem volt elegendő, hogy az összes "fapados" járatot kiszolgálja, másrészt ugye azt is tudjuk, hogy az összekötő folyosó még nincsen kész vagyis a betonon sétálás nem szűnt meg. Remélem a maradék 76 és fél pontban is történt/történik előrelépés. Mindenképpen örömteli, hogy a Magyar Kormány odafigyel a turizmus "kapuját" jelentő repülőtérre és hajlandó is lépéseket tenni, ahogy elvileg a tulajdonos is végre nyitott afelé, hogy teljesítse a Miniszter Úr kérését, miszerint csak "egy normális repülőteret szeretne". Mi utasok is ezt szeretnénk és mi magyarok is ezt kérjük, mert ahogy írtam, ez az első és utolsó "élmény", amely a hozzánk repülővel látogatókat fogadja és elbúcsúztatja (idén akár már 18-20 millióan is lehetnek). Az élmény szó pedig jelenleg még idézőjeles!
Búcsúzóul a bádogkarám egykoron, ettől legalább már tényleg elbúcsúzhatunk
(Forrás: Kormos István/Flickr/CC BY -SA 2.0)
Utolsó megjegyzésként pedig szeretném elmondani, hogy a Wizz Air gépén rendkívül jól repültem, lassan elmondhatjuk, hogy ez a légitársaság valóban felnő a feladathoz és Európa legjobb fapadosai közé már be is jelentkezett, joggal. És igen, valószínűleg az én szubjektív véleményem szerint talán már meg is érdemli ezt a címet. Mondom ezt úgy, hogy Barcelonából továbbrepültem egy sárga színekben pompázó és egy hatalmas spanyol légitársaságot maga mögött tudó, másik fapadossal. A különbség nem tapintható, a magyar hátterű légitársaság egy másik világ. Szerencsére a Wizz Air javára!
A jelen posztban - ahogy a Vélemény Rovat többi cikkében is - leírtak a mi személyes tapasztalatainkon alapulnak egy adott időpontban. Mások tapasztalatai esetleg, vagy a más időpontban tapasztaltak, a leírtaktól akár lényegesen eltérhetnek. A leírtak a mi szubjektív véleményünket tükrözik, ami nem zárja ki, hogy másnak akár ugyanebben az időpontban, akár más időpontban, más tapasztalatai legyenek az adott helyen, szolgáltatással és/vagy áruval kapcsolatban. Amennyiben a cikkben megemlített személy(ek) és/vagy cég(ek), vállalat(ok) szeretnék bármely a Vélemény Rovatban megjelent írásunkkal kapcsolatban a saját álláspontjukat megjelentetni, kérjük, hogy küldjék el azt írásos formában az e-mail címünkre (utazzokosanblog@gmail.com), a véleményt/álláspontot vagy az adott poszt végén vagy egy külön, az eredeti posztra mutató linket tartalmazó cikkben részben vagy egészben megjelentetjük.
Amennyiben tetszett ez a poszt vagy bármelyik másik, kérjük, keressétek fel a Facebook oldalunkat, ahol mindig friss híreket találtok a blogról illetve ide kerülnek ki az itt meg nem jelenő anyagok. Amennyiben gondoljátok és ráklikkeltek a Tetszik gombra, azt pedig külön köszönjük.
A 'VÉLEMÉNY' rovat további cikkeit pedig ezen az oldalon találjátok meg.