Mert utazni mindenképpen jó, de csak okosan érdemes...

Utazz Okosan Blog

Utazz Okosan Blog

A szabályokat betartatni nem kell félnetek

2020. szeptember 08. - Utazz Okosan Blog

Az elmúlt napokban, hetekben felgyorsultak az események, bevezették a határzárat, a "majdnem saturól" kiderült, hogy bizony a fémpofák szorosan összezártak, majd egyből el is kezdek résnyire nyílni, elindult a személyes találkozáson alapuló oktatás és sajnos bizony elindult a járványgörbe is felfelé. Itt a koronavírus második hulláma, ezt immáron senki nem is tagadja. Közben közvetlen kapcsolatba kerültem - a családomon keresztül - magával a rettegett kórral is, így önkéntes házi karanténba vonultam (minderről majd később a Koronavírus Naplóban). Aztán eljött a mai este, a szokásos sajtószemle és szembe jött egy hír, amely arra késztetett, hogy végre megírjam, amit már nagyon régen akartam és amit már próbálok elmondani egy ideje. Rám nem jellemzően, egy gyors, rövid poszt következik, melyben szeretnék ébresztőt fújni, immáron sokadszorra.

Még júliusban hívtam fel a figyelmet a Facebookon arra, hogy hogyan és miképpen kell hordani a maszkot, hogy annak értelme is legyen. Mivel az elmúlt nagyjából 10 napban nem hagytam el a lakrészemet, nem tudom, mi a helyzet "odakint" jelenleg, de ami fotók, videók, stb. formájában eljutott hozzám, aszerint nem sokat változott a világ. Nem győzöm ismételni, hogy a maszkot úgy kell hordani, hogy az orr- és szájnyílást fedje! Más megoldás nem jó, haszontalan és szabálytalan! Nem, a fülön lógatott, a tokán viselt, az orrot szabadon hagyó vagy a hajpántként funkcionáló megoldás sem. Csak az, amit az alábbi képen mutatok be. Amúgy pedig valóban megéri az a kellemetlenség, amit okoz, mert védjük vele - elsősorban a környezetünket - a vírustól. 

mask-4898571_640.jpg

Így kell megfelelően hordani a maszkot, az orr- és szájnyílást fedi és jóval túllóg a szájnyíláson
(Forrás: Juraj Varga képe a Pixabay -en/Pixabay kereskedelmi felhasználásra is szabad licenc)

Ma pedig a híradásokban azt olvasom, hogy a BKK járművein immáron büntetni fognak, ha valaki nem vagy nem megfelelően hordja a maszkot! Azt mondhatnám, hogy "na, végre!". Már körülbelül 3-4 hónapja ideje lett volna, a magam részéről továbblépnék és büntetnék mindenhol, ahol jelenleg kötelező. Nem azért, mert a büntetések híve vagyok, hanem azért, amit ezerszer leírtam: nem elég szabályozni, a szabályokat be is kell tartatni. Természetesen ha komolyan gondoljuk. Nem baj ha nem, akkor viszont nem feltétlenül értem a határzárat, amely lényegében térdre kényszeríti a tetszhalott állapotából éppen csak ébredező budapesti turisztikai szektort és a hozzá kapcsolódó ágazatokat. Hiszen a vírus nem csak kintről tud beszökni hazánkba, hanem bizony "idebent" van, a határokon belül is terjed. Bárki láthatja, aki megnézi az elmúlt rövid időszak járványgörbéjét.

De legalább a BKK járművein innentől nem lehet szabadon fedetlen arccal utazni, ez is valami, majdcsak haladunk lépésről-lépésre és bízunk benne, hogy nem túl későn reagálunk a helyzetre. Aztán érkezik is a pofon: a büntetés mértéke. 8000 Ft! Ezt olvasva úgy járok, ahogy egykoron valamelyik szerencsejáték reklámban láthattuk, itt az üres, saját magam által karanténnak kijelölt szobámban felkiáltok: mennyi? És mivel nem alszik bennem a kisördög, felkeresem a BKK oldalán a pótdíjakat tartalmazó oldalt. Ha valaki megnézi a helyszínen kifizetve ugyanennyi a büntetés az érvényes jegy nélkül utazóknak, de ha csekken fizetik be, akkor már ennek a duplája.
 
Ekkor az ember mond valami cifrát. Most őszintén, egyenértékű szabálysértés/szabályszegés az, hogy bliccelek és ezzel 350/450 Ft-os kárt okozok a BKK-nak, illetve az, hogy veszélybe sodrom az utastársaim egészségét?
Komolyan egyformán esik latba, hogy adott esetben belehalhat egy idős utastársam, azzal, hogy nem vettem meg egy 450 Ft-os jegyet a vezetőtől? Mindezt elképesztőnek tartom!
És még ez úgy, ahogy pozitív dolog a védekezés szempontjából, az aránytalansága ellenére is, mert ezeken a járműveken - legalábbis az ígéretek szerint - büntetni fognak.
 
Az a gondom ezzel, ami az elmúlt hónapokban végig volt. Spanyolországban, ha maszk nélkül látnak az utcán (nyílt téren), minimum 100 € a büntetés, ez 36 ezer Ft, többszöröse a 8000-nek. Igaz, ők nagyon megütötték az első hullámban a bokájukat és a kormányuk mást sem csinál, csak bénázik, én is folyton ekézem őket, de ez kell nekünk is? Erre van szükség, megütni piszkosul a bokánkat (itt a "bokaütést" emberéletekben mérik, ők 29 ezer halott felett járnak)?
Úgy gondolom, hogyha ez a betegség súlyos veszélyt jelent az egészségre, akkor védekezzünk ellene! De akkor csináljuk jól és ne komolytalankodjuk el! Minden szinten, a kormányzattól kiindulva, a rendőrségen, a Népegészségügyi Központon át, a vállalkozásokon keresztül, egészen az állampolgárig. Mert egyeseknek - a turizmusban dolgozóknak, az ott munkahelyüket elvesztőknek, stb. - ezek az intézkedések fájnak, nagyon fájnak, és fogcsikorgatva élnek meg minden egyes napot, várva, hogy vége legyen ennek a borzalomnak. Ha egyáltalán még működnek.
És ez a fájdalom számukra csak egyre mélyebb és elviselhetetlenebb, ha ilyen intézkedésekkel vagy éppen azzal találkoznak, hogy a belső védekezés érdekében hozott szabályokat nem tartják/tartatják be, mert akkor a nemzetért hozott kényszerű áldozatuk megkérdőjeleződik. A helyzet pedig az, hogy nem csak a fájdalom és keserűség növekszik, hanem - a mai napot leszámítva - az elmúlt napokban a fertőzöttek száma is.
És kedves honfitársaim, gondoljuk el, nekünk csak egy apró kellemetlenség, ha nem dugjuk ki az orrunkat a maszkból, de sokaknak minél tovább tart a járvány, minél magasabbak a számok, annál tovább kell túlélniük, lényegében levegő nélkül.
Arról pedig azt gondolom, hogy a maszk nem/nem megfelelő viselése - különösen egy járművön, ahol sokszor nem tartható  értelmezhető távolság -, mint például a mozgássérült parkoló jogtalan használata vagy a balra kanyarodás olyan helyen, ahol ezt jelzőtábla tiltja (50 ezres tételekről van szó). Mert akkor mindenki viselni fogja, tudom, láttam Spanyolországban. A fentiek elképesztő pofátlanságok (legtöbbször), de nem érnek fel azzal, hogy egy idős honfitársunk életét gondatlanul veszélyeztetjük, vagy éppen mi leszünk egy járványgóc kiinduló pontja.
Nem elég a vírust az országhatáron kívül tartani, ha a bejutottat hagyjuk vidáman tombolni!
Jó intézkedések születnek, de be kell tartatni őket és erre is normális szabályoknak kell születniük. Az nem fordulhat elő, amiről a július 20-i Tenerife-Budapest légi járat kapcsán írtam, sem egy villamoson, sem egy buszon, sem egy vonaton, sem egy repülőn. Sehol!
 
Ismétlem, védekezzünk, korlátozzunk, de akkor csináljuk végig, akkor csináljuk jól, akkor legyen értelme, hogy az emberek gazdasági áldozata ne legyen hiábavaló! Kérem szépen a honfitársaimat és kérem szépen a döntéshozókat is, hogy mindezt fontolják meg. A félintézkedések egyáltalán nem jelentenek megoldást, annál jobb, ha hagyjuk az egészet a fenébe vagy legalábbis újragondoljuk a súlypontokat.
 

<Jelen cikk írásához a BKK pótdíjait tartalmazó oldal adatait használtuk fel>
<Borítókép: Joeffrey Ferra képe a Pixabay-en. Licenc: kereskedelmi célokra is szabadon felhasználható Pixabay licenc).

A jelen posztban - ahogy a Vélemény Rovat többi cikkében is - leírtak a mi személyes tapasztalatainkon alapulnak egy adott időpontban. Mások tapasztalatai esetleg, vagy a más időpontban tapasztaltak, a leírtaktól akár lényegesen eltérhetnek. A leírtak a mi szubjektív véleményünket tükrözik, ami nem zárja ki, hogy másnak akár ugyanebben az időpontban, akár más időpontban, más tapasztalatai legyenek az adott helyen, szolgáltatással és/vagy áruval kapcsolatban. Amennyiben a cikkben megemlített személy(ek) és/vagy cég(ek), vállalat(ok) szeretnék bármely a Vélemény Rovatban megjelent írásunkkal kapcsolatban a saját álláspontjukat megjelentetni, kérjük, hogy küldjék el azt írásos formában az e-mail címünkre (utazzokosanblog@gmail.com), a véleményt/álláspontot vagy az adott poszt végén vagy egy külön, az eredeti posztra mutató linket tartalmazó cikkben részben vagy egészben megjelentetjük.  

fb_jel.jpgAmennyiben tetszett ez a poszt vagy bármelyik másik, kérjük, keressétek fel a Facebook oldalunkat, ahol mindig friss híreket találtok a blogról illetve ide kerülnek ki az itt meg nem jelenő anyagok. Amennyiben gondoljátok és ráklikkeltek a Tetszik gombra, azt pedig külön köszönjük. 

A 'VÉLEMÉNY' rovat további cikkeit pedig ezen az oldalon találjátok meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://utazzokosan.blog.hu/api/trackback/id/tr2716194984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ember100 2020.09.09. 23:59:47

Helló !

Teljes mértékben igazad van .
De azért azt is látnod kellene hogy a "több Balaton kevesebb Adria " egy kicsit szemforgató , képmutató volt.
Ott ülnek egymás mellet MASZK NÉLKÜL a nyuszós nénike is .
Új hír MINDENKINEK aki a Parlamentbe bemegy kötelező a hőmérséklet mérés kivéve a gyevi bírót pedig még csak nem is fáj egy ilyen mérés.
Tudod egy vegetáriánus családban a családfő se egyen rántott csirkét (Dakota közmondás )
Ami meg a Spanyol külföldi büntetéseket nézzük az a fizetésük kb. 5 % , nálunk a BKK val utazók nagy részének NINCS 160.000 Ft nettó fizetése.
A KSH által megadott átlagfizetés köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Tehát így ítélj meg másokat !

flydomi 2020.09.10. 00:34:14

Tipikus illibant naci fasiszta cikkiro.A fonokei mosolyogva es vidaman xarnak bele a sajat megalkotott jogszabalyukba maszk viselese nelkul,sutetve hasukat egy kulfoldi tengerparton,vagy epp dijkioszto galan egymas hegyen hatan bulizgatnak pruszkolgetve,addig a nyomoronc csicska nepnek kuss a neve. :-)
Meg a narancs hivoknek is. :-)
Hat nem egy csodaszep elmebeteg arja kevert ez a magyar??? :-)

fkv.115 2020.09.10. 00:45:18

"védjük vele - elsősorban a környezetünket - a vírustól"

Na pont ezért nem veszi komolyan senki, mert CSAK MÁSOKAT véd, nem a viselőjét. Az meg kit érdekel? Elkapni nem szeretnénk, ha már megvan, hol érdekel kinek adod tovább?

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 01:09:25

ember100: Nézd van igazság abban, amit írsz, nagyon is sok. Én sem értek egyet mindennel, sőt, ha megnézed az egész írásom bizonyos fokig kritika. Azt kritizálom már többedszerre, hogy vannak szabályok és azt lényegében nem kell betartani. Azt, hogy a maszk nem viselése egy BKK járművön egyenértékű szabálysértés a jegy meg nem váltásával. Azt kérdezem, hogyha egyenértékű, akkor miért nem ugyanúgy kezeljük a vírushelyzetet, mint a bliccelést a buszon, mert közben a budapesti turizmus (és itt kötődik az utazási témához) beledöglik az azt sújtó korlátozásokba. És kritizálom az embereket, akik nem veszik fel a maszkot, pedig fel kellene. Egyrészt mert az a szabály, másrészt mert jobb, ha rajtuk van, mintha nem lenne.

Az viszont nem igaz, hogy a 100 € a spanyolok fizetésének 5 %-a. Tenerifén egy bolti eladó - pláne most - kezdésként kb. 700-800 €-t keres, ez nettó (van aki kevesebbet, én ismerek konkrétan olyat, akinek most ennyi a fizetése), a járvány előtt 1050 volt, de ehhez rengeteg éve (nem 4-5) ugyanott dolgozik. A 800 €-nak a 100 € az 1/8-a. Nem hiszem, hogy az jellemző lenne, hogy a BKK-n ülők fizetése nettó 64000 Ft (szerencsére), de az sem valószínű, hogy 84000 Ft (a régi fizetést vettem figyelembe).

A büntetés azért van, hogy az embereket egy cselekedet elkövetésétől visszatartsa. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy egy többszörös gyilkost ne ítéljünk már életfogyt'-ra (a halálbüntetéssel én nem értek egyet, ennyire vagyok náci és fasiszta, ahogy a másik hozzászóló írta), mert csak egy élete van. Ne kövesse el a cselekményt, és ha morálisan nem tartja vissza egy szabályszegéstől az embereket az eszük, akkor tartsa vissza a büntetés. De ahogy bliccelnek a buszon, úgy maszk nélkül is felszállnak majd, ha 8000 Ft a büntetés. Akkor pedig körbeérünk: van határzár, beledöglik - elsősorban a budapesti, de amúgy a többi területen lévő - turizmus, nincs behurcolás, mindez tök jó, csak akkor oldjuk meg, hogy határokon belül se terjedjen a vírus, mert terjed.

Ezekkel a cikkeimmel szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy ezt most tartsuk már be, akkor is, ha nem értünk vele egyet! Legalább most, kivételesen! Egymásért! A kormányzat és a döntéshozók figyelmét pedig arra, hogy van még mit tenni. Mert csak akkor működik, ha együtt csináljuk és jól csináljuk! Valami nagyon jól ment tavasszal, büszkék lehet minden magyar állampolgár, de most valami nem tökéletes. Ezzel én más területeken nem legalizálok semmit, nincs is hozzá jogom, lehetőségem, nem az én feladatom annak a legalizálása, amikről írtál (az, hogy csak ott kell és azoknak viselni a maszkot, akiknek előírták, stb. stb.)

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 01:21:40

@flydomi: Húha, az előbb sok mindent érintettem, ami Neked is válasz lehet, olvasd el ott. Nem vagyok sem náci, sem fasiszta, az illibant alatt pedig nem pontosan tudom mit értesz a cikkem alapján. Az bármilyen irányzat lenne, hogy van egy szabály, ráadásul egy olyan, mely emberek egészségét hivatott megvédeni, esetleg akár egyesek életét is és azt mondom, hogy 1. azt be kellene tartani; 2. nem helyes ha a blicceléssel emeljük egy szintre. Mindez sértene vagy támogatna valamilyen eszmét? Az fasizmus vagy nácizmus lenne? Liberális vagy illiberális? Nem hiszem. Ezek csak a gondolataim.

Főnökeim nincsenek, azok sem, akikre gondolsz, nem dolgozom semmilyen állami, vagy párt által üzemeltetett cégnek, azért, mert az Utazz Okosan Blogra írok, soha egyetlen fillért sem kaptam eddig. Soha. Sem az általad képzelt "főnökeimtől", sem az ellenzéktől, sem az Indextől, senkitől. Egyszerűen szeretek utazni és írni, ez itt sokszor összejön. De most nem utazhatok, kevesebbet írok az utazásról, de van véleményem egyéb dolgokról, ezért most ezekről (is) írok. Nem az egyetlen igazságot, csak az enyémet! Hobbiból! Mert nekem jólesik és én elmondom a véleményemet egyes kérdésekben és nem magamban duzzogok!

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 01:24:23

@fkv.115: Sajnos és ez végtelenül szomorú. Tavasszal ez jobban működött, ahogy a kommunikáció is velünk. Vissza kellene oda térni, azokhoz a módszerekhez, akkor is, ha most felkészültebbek vagyunk és többet tudunk. Félek, hogy az emberekben van egy hamis biztonságérzet a tavaszi tapasztalatok miatt, de az akkor azért sikerült, mert mindenki úgy viselkedett, ahogy. Nem lesz ugyanolyan, ha nem ugyanúgy teszünk mindannyian.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.10. 02:21:22

@ember100: es hol lehet megnezni a te statisztikadat a fizetesekrol? vagy csak bekiabaltal valamit minden alap nelkul?

Semper Fidelis 2020.09.10. 06:20:36

1. A BKK járatain sokan egyáltalán nem viselnek maszkot.
2. Párásodik tőle a szemüveg. Nagyon. Az összes netes csodatrükk kipróbálása után is.

inkvisitor 2020.09.10. 06:52:40

@Semper Fidelis: Szemüveges vagyok. Ha jól rakod fel a maszkot, nem párásodik. És teljesen jól lehet vele letekerni 8 km-t míg beérek a munkába. Az egyetlen, ami kényelmetlen benne, hogy a szoros madzagtól néha megfájdul a fejem. De a cserélhető szűrős maszk szíjaitól nincs semmi gond

Exploiter 2020.09.10. 07:07:55

A maszkviselés meg a többi hülyeség pont arra jó, hogy minél tovább elhúzzuk a járványt.

Azért így az év vége felé már leeshetne mindenkinek néhány alapvető összefüggés.

Attól persze hordjátok éjjel nappal, a kutyát nem érdekli, csak ne ilyen hülye okokkal már, hogy turizmus. Az majd akkor éled újra, ha véget ér a pánik.

Clownworld

beta wilson 2020.09.10. 07:51:59

@Exploiter:

Mesélj azokról az összefüggésekről...
Kemtrél van benne? Bőr alá ültetett mikrocsip? Esetleg laposföld? 5G, alusapka?

beta wilson 2020.09.10. 07:54:28

@flydomi:

"Hat nem egy csodaszep elmebeteg arja kevert ez a magyar???"

Te vagy rá a példa.

Exploiter 2020.09.10. 08:23:10

@beta wilson:

Nem, milliónyi ostoba fasz van csak benne.

De inkább te meséld már el pls
- mikor lesz újra turizmus
- milyen feltételek kellenek ehhez
- hogy az Istenbe segít ezek eléréséhez a maszk

Legyszi

Emmett Brown 2020.09.10. 08:37:00

jó az a 8 rugó, csak kezdjék el szórni, ugyanis nem a büntetés mértéke az igazi visszatartó erő, hanem a lebukás valószínűsége.

zsoci 2020.09.10. 08:56:06

Ez konkrétan egy hiszti. Buszon, villamoson hordja mindenki, de aztán templomban, munkahelyen, kocsmában, focimeccsen nem kell. Értelmetlen. De nem ez a cikk legbántóbb gondolata, hanem, hogy elhiszi, hogy külföldről hurcoljuk be a vírust. Ezt már konkrétan cáfolták, az új megbetegedések maximum 20% van bármilyen kapcsolatban utazással. A büntetés meg maga a értelmetlenség netovábbja. Megnézem, hogy hogyan fog az ellenőr a maszk hiánya miatt bírságolni, akikor a jegyet se meri sok esetben elkérni, mert fél, hogy megverik. Ez csak arra jó, hogy újabb inzultusnak tegyük ki az ellenőröket.

Semper Fidelis 2020.09.10. 08:58:04

@inkvisitor: Nyilván, ha neked nem párásodik, akkor senkinek sem. 32 módon próbáltam meg viselni, és párásodott. A feleségem a SOTE-n végzett, tehát maszkot se látott egy családtagom se soha, így nem volt kitől tanácsot kérnem.

NEKEM párásodik. Akármit csinálok ellene. Akkor is, ha neked nem, örülj neki.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.09.10. 08:59:59

@Exploiter: majd ha beledöglik egy családtagod, ne sírj nagyon

Exploiter 2020.09.10. 09:02:42

@enpera: ez valamiféle érv lenne?

:D

Clown world

odamondó 2020.09.10. 09:05:02

"Komolyan egyformán esik latba, hogy adott esetben belehalhat egy idős utastársam, azzal, hogy nem vettem meg egy 450 Ft-os jegyet a vezetőtől? Mindezt elképesztőnek tartom!"

Tehát a véleményed szerint egy idős utas élete többet ér mint 8000 forint úgy körülbelül 35ezret. Az már rendben van.

Ha a vírus ennyire halálos lenne akkor a maszk nem viselést börtönnel jutalmaznák. Viszont nem halálos ennyire így a 8000 forint is bőven elég.

Persze rettegjünk még.

inkvisitor 2020.09.10. 09:14:24

@Semper Fidelis:
Próbálj olyan maszkot, amiben van orrmerevító, vagy szűrőbetétes festőmaszkot.
www.acidum2.hu/felalarc-3m-abe1-szurobetettel-8115
Egy ilyen félálarc, fpp3-as betétekkel. Nem párásodik a szemüveg és levegőt is rendesen kapsz.
Orvosi maszknál meg esetleg érdemes elgondolkozni a borotválkozáson. Felfele ne legyen nyílás, hogy ne fújd a levegőt a szemüveg irányába.

Exploiter 2020.09.10. 09:15:57

@odamondó:

Az az elképesztő, hogy egy ismerősöm egy olyan kórházban dolgozik, amit kineveztek covidkezelésre.

Szarásig vannak, mert mindenkit, akinek láza van, oda hordanak mindenhonnan. Teltház, már most.

Tehát a szellemi fogyatékosoknak kifejtem: a 90 éves vesebeteg Mari nénit minden teszt és egyéb nélkül bebasszák a fertőzöttek közé, mert 37.2 a hőmérséklete, hogy tutira elkapja és lehetőleg végezzenek vele, de az átlag polgár érezze magát szarul azért, mert nem ő nem tetardált.

Clown world

Kicknick 2020.09.10. 09:21:32

Na ha az öreg beteg utastársaknak annyira fontos hogy ne kapják el a vírust akkor lehet otthon maradni meg elmenni a legközelebbi kisboltba, nem kell a város másik végén lévő ósanba menni mert ingyen van a bkv és akciós a farhát.
Amúgy meg a vírus nem hülye, ugyanúgy terjedt egész nyáron csak a kutya sem tesztelte. Akkor mér nem rinyáltál? Vagy azt hiszed hogy annak is nyaralás volt oszt szeptember elsején jött haza?

inkvisitor 2020.09.10. 09:21:58

@odamondó: www.quora.com/As-a-doctor-what-scares-you-the-most
Ez csak az egyik ok, amiért félnek tőle. Nem csak a tüdőben jelentkezik a probléma.
"Mild COVID with no symptoms had ‘subclinical’ ‘undetected’ cardiac damage in 78% cases, shown by MRI scanning done 3 months after recovery."
Enyhe, tünetek nélküli COVID fertőzés, kórházi kezelést nem igénylő (subclinical), nem detektált szívkárosodást okoz az esetek 78%-ban, agyógyulás után 3 hónappal végzett MRI vizsgálatok eredményei alapján."
A dokiknak egyenlőre fogalma sincs, hogy e a károsodás gyógyul, vagy maradanadó.

nincs1agy 2020.09.10. 09:41:18

Én a cigány utasokon egyáltalán nem látok maszkot. Kimoderálhatsz, de ettől még ez az igazság. Figyelje csak meg mindenki! Rájuk ugye nem vonatkoznak a szabályok. Kíváncsi vagyok melyik ellenőr tudja (meri!) majd lehúzni Lejonkát 8 rugóra..

chrisred 2020.09.10. 09:46:59

Spanyolországban a nettó átlagjövedelem 1750 euró, Magyarországon 700 euró. Magyarországon a 8 ezer forintos büntetés a két és félszeres szorzóval a spanyoloknál 20 ezer forint lenne, és akkor már nem is olyan nagy a nagyságrendi különbség.

odamondó 2020.09.10. 10:04:59

@inkvisitor: pár napja repültem. A mögöttem ülő ilyet hordott. Most jön a poén: a stewardess levetette vele és kapott textil maszkot :)

nincs1agy 2020.09.10. 10:16:14

@inkvisitor: Vegyvédelmi, gázálarc.. Az a biztos..:)

inkvisitor 2020.09.10. 10:35:19

@odamondó: Vices a sztyuvi. A textilmaszk hatékonysága elég gyenge. Legalább frissen bontottat kapott, vagy közösségit?

kacsa. 2020.09.10. 10:50:25

Van igazság a cikkben. Inkább egy arc elé kötött textildarab, mint egy kijárási korlátozás. Előbbi jóval kisebb áldozatot kíván és aránylag hatékony a cikkek szerint. De az is igaz, hogy a szabályok csak annyit érnek, amennyire betartják őket. Na most ha 1) nem tartatják be 2) egyesek nyilvánosan tehetnek rá (pl. diplomata útleveles honfitársunk és a hatósági karantén alatti bratyizás a nagyfőnökkel), akkor hogy a vérbe várnak el fegyelmezettséget a köznéptől. A munkahelyemen nem büntet senki, ha maszk nélkül vagyok, mégis a munkatársak -- a saját helyüket leszámítva -- hordják. Ja, a többségnek EÜ/élettudomány irányú végzettsége van.

Aki szerint meg maradjon otthon a veszélyeztetett, mert ő aztán nem hord maszkot, annak üzenném, hogy egy minimális áldozathozatalra nem képes, ezért másokat bezárna a négy fal közé. Nem csak a 90 éves nénikéket veszélyezteti, hanem azokat is, akik nem öregek, de valami krónikus betegségük van, legyen az egy "sima" magas vérnyomás, cukorbetegség, károsodott tüdő stb. Elég sok ilyen ember van az országban, egy jelentős részük még dogozik. Ha őket bezárják, az majd biztos kevesebbet árt a gazdaságnak, mint az, ha a magát okosnak gondoló huszonpáréves Józsikának egy textildarabot kell kötnie az arcára arra a fél órára, amíg a metrón utazik, hogy azt köpködje össze beszéd közben. Arról nem is beszélve, hogy minél bonyolultabb egészségi helyzetben van valaki, annál szűkebbek a tüneti kezelés lehetőségei is. Például egy terhes nőnél korlátozott, milyen lázcsillapítót szedhet. Ha az engedélyezettre meg érzékeny, akkor így járt. A magas láz viszont vetélést és hasonló jókat okozhat. Igen, őket is be lehet zárni a lakásukba, jót fog tenni, a munkájukat lehet, hogy bukják (így a gyerek után járó juttatások jó részét is), bizonyára a terhességet is boldogan élik meg, legalább előre szokják a bezártságot, a gyermekágyi időszak már meg sem fog kottyanni nekik!

@Semper Fidelis: A párásodás engem is zavart, végül egy szál dróttal, amit végigvezettem a maszk felső részén sikerült megoldani a problémát. Sima textil maszkokról van szó, dróttal elég jól hozzá lehet illeszteni az arc felső részéhez. Azt nem tudom, a szakállasoknál ez mennyire működik. Amivel még lehet variálni, hogy a maszkra vagy a maszk mögé rakja az ember a pápaszemét. Előbbihez szerencsés, ha a maszk hosszan felnyúlik az orra ;).

Exploiter 2020.09.10. 10:55:43

@kacsa.:

Ez korrekt, tudod mi kell ehhez?
Hogy Orbán az okos kiáll a világ elé és kijelenti, hogy garantálja, hogy az iskolákat, óvodákat soha semmilyen körülmények között nem zárják be, amelyik most bezárt, azt kinyitják, semmiféle egyéb korlátozást garantáltan nem vezetnek be, a határzárat feloldják és nem pofáznak bele másképp az élet dolgiba.

Cserébe akkor majd jól felveszi mindenki a maszkot és örökké él tovább.

odamondó 2020.09.10. 11:03:21

@inkvisitor: frisset persze. De a csávónak megérte megnézni a fejét. Nagy büszkén felült ilyen szuper maszkban erre levetették :) Az indokot nem értettem, mert ennyire nem értek németül.

@kacsa.: "a munkájukat lehet, hogy bukják" nagyon sok másik ember is már bukta vagy bukni fogja a munkáját ha otthon marad ha nem, mert úgy össze lett kavarva a világ. Erre is gondolni kell ám, hogy te azt hiszed könnyű empatikusnak lenni csak amikor 2 gyerekről meg a feleségedről is gondoskodtál eddig most meg 0 forint a havi bevétel (esetleg mínusz) akkor azért nehéz...

Kicknick 2020.09.10. 11:31:37

Amúgy most jövök a piacról, kb az emberek 1/4-e hord maszkot, tegnap a Lurdyban kb ugyanez. Szarik itt mindenki az egészre már, meg van a pár paragép a neten meg a médiában oszt meg kell indokolni a 8000 lélegeztetőgépet amiból jelenleg 12 van használatban

kacsa. 2020.09.10. 12:05:39

@odamondó: "sok másik ember is már bukta vagy bukni fogja a munkáját"
De ha jól sejtem, nem a maszkviselés miatt. Ez ugyanis pont egy olyan intézkedés, amivel valamennyire el lehet odázni a durvább korlátozó intézkedéseket. Az írásban nem arról van szó, hogy zárjunk be mindent és a sarokban rettegve kell várni a világvégét, hanem arról, hogy mi a jó bánatnak nem képesek egyesek egy minimális kényelmetlenséget bevállalni azért, hogy a közösségnek jó legyen.
Ahol olyan mentalitású a közösség (egyes ázsiai országokban), ott büntetés nélkül is mehet a dolog, máshol a vezetők mutatnak példát, vagy bele van nevelve a népekbe a szabálykövetés, esetleg a büntetéstől félnek. Nálunk meg... itt vagyunk eltérő hozzáállású régiók találkozásánál és ebből néha sikerül a legrosszabbat kihozni.

@Exploiter: "nem pofáznak bele másképp az élet dolgiba"
Ezt a részemről értékelném, de azt már korábban megmondta a főmufti, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem amit cselekszik (kevesebb Adria, több Balaton :D). Ha azt, amit leírtál mind megígérné, hinnél nekik? Egyéni szinten nem állhatok úgy hozzá, hogy majd akkor cselekszem, ha ők... mert akkor maradunk a langyos trágyában (amit fentről nagy élvezettel kevernek). Nem fogom szuperhősként egy emberként megállítani a világjárványt :) de azért van a két fülem között az a valami, hogy használjam. Nem kell pánikolni, csak rosszabb lesz tőle. De ha van annak módja, hogy magánemberként nem túl nagy áldozattal csökkentsem a nyavalya terjedésének a lehetőségét: nem puszilkodom, zárt térben maszkot hordok, inkább szabad téren találkozom másokkal és hasonlók, ez nekem még belefér. Ezek betartásával is elkaphatom, meg is fertőzhetek másokat, de jóval kisebb valószínűséggel. Ettől még kellemetlen érzés volt, amikor szólt az egyik barátom, akivel pár nappal korábban találkoztam, hogy elkapta. Ő szerencsére enyhe tünetekkel megúszta, ellentétben egy másik barátommal, akit jobban kiütött, mint egy szokványos influenza (házibuli volt, jött egy még tünetmentes fertőzött, akitől mindenki elkapta, szóval összehoztak egy iskolapéldát).

opati666 2020.09.10. 12:16:08

Ha tényleg büntetnének, akkor nem lenne annyira kevés az a 8000 ft. Amikor már harmadjára fognak meg valakit, akkor talán elgondolkodik azon, hogy rendesen viselje a maszkot. A "százezres" büntetésnek nem lenne sok értelme, hiszen az utazóközönség jelentős része egész egyszerűen nem tudná kifizetni...

Exploiter 2020.09.10. 12:42:21

@kacsa.:

A te szempontodból logikus amit írsz, korrekt.

Én csak nem szeretném egyáltalán lassítani és tovább húzni ezt az őrületet.

A mostani görbe alapján egy két hónap, elérjük a megfelelő szaturációt és hurrá, lehet tovább élni végre.

szánmonoxid 2020.09.10. 13:47:08

Na, majd külön figyelem eztán, amikor a külvárosi járatokon leszállítják meg megbírságolják a cigányokat a "kiccsalággyukkal" együtt..
Mert maszk egyiken sincs.
Még véletlenül sem.

De gondolom, kb. annyira fognak büntetni miatta (cigányokat), mint a megállókban meg aluljárókban dohányzásért. Pedig azt már lassan 10 éve nem szabad.

Egyébként mi a faszt kerestél te vírusidőszakban Spanyolországban, ahonnan hazahurcolhattad a vírust? Más faszával mindig könnyebb verni a csalánt, mi?
Innentől ugyanis demagóg faszság, amit írsz, semmi egyéb.

Mellesleg a bliccelés büntetése is túl magas, ahogy a maszk nem viselése miatti is, nagyjából a 2000 Ft környéki érték lenne az, amit nem rablásnak lehetne érzékelni.

Valamint árusítsanak maszkot is minden járaton vagy megállóban, mert az ember, amikor elindul otthonról, nem mindig tudhatja, hogy BKV-znia kell-e vagy sem. Amíg ez nincs, addig minden emiatti büntetés teljesen jogtalan.

kacsa. 2020.09.10. 13:50:27

@Exploiter: "Én csak nem szeretném egyáltalán lassítani és tovább húzni ezt az őrületet."
Ez is egy nézőpont. De a lassítás nem csak kárt okoz. Gazdaságilag rövid távon igen, de az egészségügyre sem hirtelen szakad rá mindenki és több idő van kiismerni magát a vírust is. Nem mindegy, hogy van-e valamire hatékony gyógyszer, vakcina vagy sem. Az esetleges szövődményekkel vagy azzal sem árt tisztában lenni, hogy a betegség meddig ad immunitást. Mert ha nem sokáig, akkor felesleges arra játszani, hogy majd szépen mindenki megbetegszik és utána nyugi lesz. De ahhoz, hogy ez kiderüljön, idő kell. Ismeretek nélkül nem lehet felelős döntést hozni, bár ez nem jelenti azt, hogy az ismeretek birtokában biztosan azt fognak hozni.

Amit szerintem sokan elfelejtenek, hogy marad-e vissza valami károsodás azután, hogy valaki felgyógyult. Akiért most talán a legjobban aggódom, nála nagyrészt pont a fiatal kori fertőző betegségek következményei miatt kell jobban aggódni. Felépült akkor belőlük? Nagyjából igen. Teljes életet tudott élni? Figyelt az egészségére, de igen. Sok évtizede él úgy, hogy a tüdeje, mája, veséje, szíve ellátja annyira a feladatát, amennyire kell. De ha jobban lenne terhelve valamelyik, dőlne minden, mint a dominó. Vigyáz magára, de nem élhet egy steril szobába bezárva. A közkézen forgó statisztikákban fertőzöttek, gyógyultak és halottak szerepelnek most is. De az már nem, hogy hány embernek károsodik valamelyik szerve maradandóan. Mert fiatalok vagyunk és erősek, kis tüdőkárosodás még belefér. Most még belefér.

szánmonoxid 2020.09.10. 13:51:21

@Utazz Okosan Blog:
Ha szeretsz írni, miért nem tanulsz meg?

Emmett Brown 2020.09.10. 13:52:36

@szánmonoxid: az aztán kurvára életszerű, hogy azért nincs valakinél maszk, mert nem tudja, hogy fog-e BKV-zni xD

Mégis hova a tökbe menne bárki is maszk nélkül? ami után ráadásul még impulzusbékávéznia is szottyanna kedve?

szánmonoxid 2020.09.10. 13:54:07

@Emmett Brown:
Bizony.
Egy csomó törvény és rendelet jó lenne, ha betartatnák (pl. mobiltelefon használata vezetés közben)m de amíg csak minden 100 ezrediket kapják el, addig a másik 99 999 magasról leszarja.

szánmonoxid 2020.09.10. 13:58:42

@Emmett Brown:
Elindul sétálni, aztán kap egy telefonhívást, hogy sürgősen el kell mennie ide vagy oda. Nem tervezett betérőt se boltba, se más zárt helyre, ahol maszk kell, a lakásától meg mondjuk már elsétált 2-3 km-t.
Lehet, hogy veled nem történt még ilyen, velem már igen. Nem is egyszer.

És nyáron, amikor egy szál rövid gatya meg egy póló van rajtad (mostanában is még napközben), elég nehézkes a maszkot valahova elrakni.

Meg hát nem is lehet kapni minden sarkon, hogy ha meggondoltad magad, akkor veszel egyet 100 Ft-ért.

Egyébként a X. kerületi kínai negyedben járva az remekül látható, hogy a kínaiak pl. kurvára betartják. Utcán is maszkban.

szánmonoxid 2020.09.10. 14:02:29

@enpera:
A lebukás veszélye mellett a másik, hogy a büntetés összege kifizethető legyen az adott jövedelmi viszonyok mellett.
A 80 ezret a többség nem fizetné ki, inkább leüli. A börtönökben meg elég nagy a fertőzésveszély az összezártság miatt, aztán kijön kb. 30 nap múlva, és fertőzhet békésen az utcán.

De hát ennek a felfogásához már ész kéne, aminek te láthatóan híján vagy.

ember100 2020.09.10. 14:04:53

@droid_:
Helló !

Akkor kérdezd végig az ismerőseidet kin mennyit visz haza. tudom a te ismerőseid mint 2 diplomások IT sek....
De az én általam megkérdezettek 80.000-140.000 nettó között visznek haza "fizetést"
De nézz utána a statisztikai hivatal hogy méri nézi az átlagfizetést.
Érdekes lesz ::)

szánmonoxid 2020.09.10. 14:05:57

@chrisred:
Ez a magyarországi nettó 700 euró egy álombeli adat, akkor is, ha a KSH állami megrendelésre/utasításra ezt hazudja. A valóság valahol az 500 euró környékén van.

Emmett Brown 2020.09.10. 14:26:44

@szánmonoxid: hát persze.

A van ideje+lehetősége sétafikálni, sürgős telefonhívást kap, BKV-val közlekedik hármasfogat az pont olyan, mint a jól-gyorsan-olcsón kombó, azaz a 3ból kettőt lehet választani.

FCUK 2020.09.10. 14:54:03

@Semper Fidelis: csak akkor párásodik, ha fent, a szemed alatt engedi ki a kilélegzett levegőt. vannak műtős maszkban is is olyanok, aminek a felső merevítőjét jól lehet hajtogatni, azzal nem párásodik a szemüveg. tapasztalat. egyébként meg kontaktlencse.

FCUK 2020.09.10. 14:56:38

@szánmonoxid: rövidnadrág, farzseb. mindig van benne egy, nincs meglepetés. tavasz óta azért megszokhattad volna már te is.

Wildhunt 2020.09.10. 15:41:01

@enpera: Szerintem tilcsukbe az összes teherautót. Majd ha a te gyermekedet gázolja el egy, akkor megérted.

Exploiter 2020.09.10. 15:57:33

@kacsa.:

Ezt az érvet már sokszor hallottam sokféleképpen.

Értem én: miért ne okozna maradandó károsodást.
De megfordítom.
Miért okozna?

Ráadásul a főszaki szerint is már százezer aktív beteg rohangálhat.
Nyilván tavasszal is volt legalább ennyi, nyáron is akadt, tehát az ország pár százaléka már át is esett/esik rajta.

Mivel nem látom, hogy tömegesen nyomorodtak volna bele emberek, ezért egyrészt már mindegy, másrészt meg hol vannak az adatok, amik a károsodást mutatnák? Nem csak itt. A világon mindenütt.

szánmonoxid 2020.09.10. 16:02:23

@Emmett Brown:
Mivel nem tudta, hogy sürgős telefonhívást fog kapni, ezért úgy gondolta, van ideje sétafikálni. Mondjuk épp szabadnapja van, de munkaügyben sürgősen keresik.
Ha dolgoztál már életedben, tudhatod, hogy van ilyen.

@FCUK:
Mi van, ha nincs rajta farzseb? Odaszögezed?

Kicknick 2020.09.10. 16:06:04

@szánmonoxid: a csujlódra bujtatod. Nekem is ott van ha elmegyek valamerre vásárolni. Persze ha nincs kezed az más.

FCUK 2020.09.10. 16:08:17

@szánmonoxid: akkor felhúzod a karodra, könyök fölé, és ennyi, Olaszországban mindenki így hordja az utcán. csak akarni kell megoldani, és menni fog, a folyamatos ellenkezés csak hiszti.

Exploiter 2020.09.10. 16:09:46

@kacsa.:

Sőt, ezt olvastam:

"Rendszerint magas láz, gyengeség, végtagfájdalmak és fejfájás kíséri, a tünetek pedig általában nagyon gyorsan, akár néhány óra alatt elhatalmasodnak a betegen. Gyógyítani nem tudjuk, csupán tüneti kezelést alkalmazhatunk, a vírust a szervezetnek kell legyőznie. Mi csupán segíteni tudjuk az immunrendszer harcát: fontos az ágynyugalom, a vitaminpótlás és a bőséges folyadékfogyasztás.

A súlyos, életveszélyes eseteket a szövődmények okozzák: tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmás roham, valamint vesekárosodás is kialakulhat a hatására.

Ezek önmagukban is életveszélyesek lehetnek egy legyengül immunrendszerű ember számára "

Ja nem bocs, ezt egy másik betegségre írták. Sry. :)

szánmonoxid 2020.09.10. 16:10:05

@Exploiter:
Azt már elhiszed, hogy a Föld gömbölyű, vagy azért vannak még erős kétségeid?

szánmonoxid 2020.09.10. 16:11:52

@FCUK:
De én nem Olaszországban vagyok, és nem könyökvédőt kell viselni, hanem álarcot.

@Kicknick:
Attól tartok, nekem nincsen csujlóm. Bármi legyen is az.

FCUK 2020.09.10. 16:13:58

@szánmonoxid: maszkot, nem álarcot. Ha ott megy nekik, itt is fog.

Vén motoros 2020.09.10. 16:27:08

@Semper Fidelis: Én is zsemüveges vagyok. Normál egyszerhasználatos orvosi maszkkal párásodik, de ez függ az időjárástól is, meg az idegállapotomtól is. Ha nagyon nedves a levegő (0-85% relatív páratartalom), jobbab párásodik, ha zihálok , akkor is.
Egy megoldás van rá, a SZELEPES FFP2 maszk. Nme párásodik vele s szemüveg, és könnyebb a légzés is. Jobban i svéd. De míg 50 db, eldobható maszk 4.900.-Ft =eMAG), addig egy SZELPEPES FFP2 3-5et. Inkább 5eFt. Csak pénzkérdés.
De ha lélegeztetőgépre kerülsz, ez a szemüveg párásodási problémád magától megoldódik. Erre is lehet hajtani...

Exploiter 2020.09.10. 16:32:41

@szánmonoxid:

:)

Kurva vicces, ahogy mindenki próbálja konteósnak beállítani azt, aki csak rámutat a tapasztalati tényekre.

Emmett Brown 2020.09.10. 16:44:04

@szánmonoxid: a telefonját hol tartja amin a kurvasürgős hívás jön? Ne erőltesd, nem fogom megenni hogy bármennyi esélye van annak, hogy valaki így jár, és lóhalálában kell rohannia a sétálgatós ruhájában egy szál telefonnal. És ha ilyen az élete, akkor nincs nála egy kurva maszk.

Ez nettó farokság...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.10. 18:13:49

@Utazz Okosan Blog:

Mindegy, mennyi a büntetés. ha alig van ellenőrzés. Ez ugyanaz, mint az a kriminalisztikai tétel, miszerint egy potenciális bűnözőt nem annyira a büntetés mértéke, mint inkább a lebukás nagy valószínűsége fog visszatartanji a bűn elkövetésétől.

szánmonoxid 2020.09.10. 18:25:59

@FCUK:
Majd lapozd már fel a (neked) idegen szavak szótárt, hogy mi a maszk magyarul. Nagyon meg fogsz lepődni.

@Vén motoros:
A 0% páratartalmút én kicsit sem nevezném nedves levegőnek, nemhogy nagyon. Konkrétan ilyen talán még a -40 fokos finn/orosz télben sincs, valamennyi pára mindig van a levegőben.

@Exploiter:
Dehogy állítalak én be konteósnak. Én sík hülyének állítalak be.
Mert annak tűnsz az itteni hozzászólásaid alapján.

@Emmett Brown:
Tudtad, hogy az emberek többségének van keze? És azt, hogy lehet benne tartani mindenfélét, pl. mobiltelefont is?
Nem tudom, te miben szoktál menni sétálni, én abban, amiben egyébként is járok. Nincs külön sétálgatós ruhám.
Nem biztos, hogy ilyen az élete, azaz ez nem naponta többször fordul elő, lehet, hogy csak 3 havonta egyszer. De attól még előfordulhat.

Szerintem az a nettó farokság, hogy nem vagy képes kinézni a kis kockádon túlra , amiben az életedet éled.

FCUK 2020.09.10. 18:39:59

@szánmonoxid: az álarc a szemkörnyéket is takarja, a maszk nem, legalábbis a köznyelvben így használjuk. Persze ez neked mindegy, jogszabály szerint használnod kell és ennyi. Oldd meg

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 18:49:59

Sziasztok! Próbálok válaszolni azoknak, akik engem szólítottak meg.

Semper Fidelis: Nekem sem működtek a neten talált trükkök a párásodásra, én azt csinálom, hogy a szemüveget a megszokottnál 1-2 mm-rel előbbre húzom, nem teljesen tolom oda, ahol hordani szoktam, és a levegő így nem éri a lencséket. Gondolom ez szemüvegfüggő is, nekem működik.

Exploiter: Nem azt írtam, hogy attól lesz turizmus, hogy hordod a maszkot. Azt írtam, hogyha lezárjuk a határokat és ezzel hazavágjuk a budapesti turizmus maradékát is, akkor annak legyen értelme. Kintről nem jön be a vírus, de ha hagyjuk bent terjedni, akkor nem leszünk előbbre. Sőt továbbmegyek, ha bent hagyjuk terjedni, akkor majd további korlátozások lesznek és az már nem csak a turizmusnak fog ennyire fájni, hanem más ágazatoknak is, és ha akkor is csak hozzuk a fájdalmas intézkedéseket, de a megoldások nem teljesek, egyre nagyobb lesz a baj, sok fertőzött, térdeplő gazdaság. Ha igaz, amit a kórházakról írtál, az is elkeserítő.

Kicknick: Ez is egy út lenne, az idősek maradjanak otthon és a fiatalabbak azt csinálnak, amit akarnak, újraindul az élet és a többi (mielőtt jönnétek vele, nem ez volt a svéd-modell, hanem ott mindenki szabadon, meg látogatás a kórházban, öregotthonban ugyanúgy). De mi nem ezen az úton járunk és sem Te, sem én nem vagyunk döntési helyzetben. Nem mondom, hogy nem lenne bizonyos szempontból jobb, eltekintve a sok generációs feszültségtől, nyilván van politikai vonatkozása. A döntéshozók nem ezen az úton járnak (sehol sem), így lehet, hogy mégis mi tévedünk. Én nyáron is "rinyáltam" a maszkviselés miatt! Nézz utána a Facebook oldalunkon például. Vagy ajánlom az első Wizz Air Sztorit, július 20-ról.

nincs1agy: Nem moderállak ki. Szerinted ki kellene?

chrisred: Szerintem a 100 €-s büntetés sem elég, ha komolyan vesszük ennek fontosságát. Ez első hullámban, amikor a spanyoloknál már kijárási korlátozás volt, lényegében tilalom, akkor lett rend, amikor 2000 €-s büntetéseket szabtak ki és kirakták a helyi police.hu-ra az eseteket. Pár nap alatt elkezdett mindenki otthon ülni a fenekén, mert elérte az ingerküszöbüket. Igen, a büntetés mértéke érte el.

Emmett Brown: Nem mindegy a büntetés nagysága, de szórni kellene, bármekkora is a mérték, ebben egyetértünk. De a visszatartó ereje azért a mértéktől is függ. Különben miért vannak 300 ezres közlekedési bírságok? Hogy azt már azért tényleg ne csináld! A másik gond a 8000-es bírság üzenete: ha egy szintre hozzuk egy pár száz Ft-os jegy meg nem vételével (bliccelés), azzal bizony azt üzenjük, hogy ennek a súlya is azonos. Ha egy jobbra kanyarodásért, ahol egyenes kötelező haladási irány van, jár 50 ezres büntetés, akkor ez szerintem nem hatod olyan súlyú. Ha igen, akkor érdemes átgondolni, de ha így nézem, ez ezt üzeni.

zsoci: Elárulom, én sem hiszem, hogy az utazás miatt van minden gond. 20 % szerintem reális adat. Ezt írtam volna, hogy az utazás a gond? Nekem pont az a gondom, hogy a belső védekezés nyomába sem jön a határzár jelentette külső védekezéssel, nincsen összhangban.

odamondó: Nem, egy idős ember élete pénzben nem fejezhető ki. Itt a cselekmény büntetési tételéről beszélünk. Szerintem például egy meggyilkolt idős ember élete egy másiknak a szabadságának elvételével (de halálbüntetéspártiaknak mondom, az életének elvételével) nem váltható ki. Mégis van életfogytiglan és senki nem gondolja úgy, hogy egy többszörösen visszaeső gyilkos esetében pld. ne kellene alkalmazni, mert nem hozza vissza az áldozatot. Büntetés azért van, hogy megakadályozza a cselekményt, megelőzési célt szolgál, ha nem az elkövető, akkor a társadalom számára. Visszatart valaminek az elkövetésétől.

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 18:59:58

kacsa: Veled értek leginkább egyet, szerintem is meg lehet hozni az áldozatot, hogy felvesszük a maszkot néhány helyen. Ha értelmetlenül, akkor sem döglünk bele.

inkvisitor: Azt olvastam, hogy vannak országok, ahol a szelepes maszkot betiltották. Azok szerint nem elég hatékony, fogalmam sincsen, hogy igazuk van-e, ne az én torkomat harapd át.

Emmett Brown 2020.09.10. 19:21:41

@szánmonoxid: jaja, ez alapján nyáron te egy zsebnélküli nadrágban mászkálsz és dolgozol, egyik kezedben a telefonoddal a másikban a pénztárcáddal. Remélem a kulcscsomódat nem a brén cipeled.

6 hónapja volt az első karantén. Nem kell kamu kifogásokat keresni, hogy miért nincs nálad maszk.

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 19:25:07

Figyelj szánmonoxid! Én itt normálisan beszélgetek mindenkivel, de próbáljál már meg Te is normálisan.

"Egyébként mi a faszt kerestél te vírusidőszakban Spanyolországban, ahonnan hazahurcolhattad a vírust? Más faszával mindig könnyebb verni a csalánt, mi? Innentől ugyanis demagóg faszság, amit írsz, semmi egyéb."

Semmi közöd hozzá, de mivel már korábban leírtam, elmondom. A gyerekeim kint jártak iskolába, engedelmeddel. Én pedig itthon dolgozom, normál esetben ingázunk ide-oda (nem a gyerekek). Én itthon dolgoztam januártól és márciusban itt ért a járvány (közben voltam időnként kint is, de alapvetően itt voltam, többet, mint ott). Március 12-én Spanyolországban bezárták az iskolákat, a repülők még jártak. Két lehetőség volt: 1. hazajön a rohadt fertőzött Spanyolországból a családom (akkor a 10000 fertőzött rengetegnek tűnt) és esetleg hazahoz az ilyen okostóniknak ebből a vírusból, 2. kimegyek én, amíg lehet és vállalom a kockázatot, hogy az azt követő hónapokban megkaphatjuk a fertőzést, ha addig nem kaptuk meg és nem jutunk hónapokig haza. És tudod, úgy döntöttem, hogy március 16-án én repülök ki, hogy az ilyen odamondogató csoda bölcseket véletlenül se fertőzhessük meg. Vágod? Kint is ragadtunk, de nem akartam, hogy megkapjátok idehaza.

Még mindig demagóg faszság amit írok, Barátom? Akkor csavarok egyet rajta! Odakint hónapokat dekkoltunk a kijárási korlátozás (tilalom) alatt, mert ott olyan volt, írtam róla, lényegében nem mehettél ki a négy fal közül, nem volt hétvégi Balaton, mert ott van nyaraló, hanem a sarokig vihetted a kutyát, mert a rendőr egyből a nyakadon volt és lebegett a 2000 €-s büntetés. Ezután végre hazajutottunk. Tudod mi történt? Itthon valamelyik okos, aki elment bulikázni X fővel megfertőződött, de eszében sem volt maszkot hordani, hanem dolgozott tovább és megfertőzte egy rokonomat, aki megfertőzte a fél családomat 2 nap alatt. Heten voltunk a körben, a feleségem és a lányom megúszta, mert visszaugrottak külföldre elintézni valamit és ők pont nem voltak itthon. Tudod, mit csináltunk? Attól a pillanattól, amikor kiderült, hogy a rokon találkozott pozitívval, beültünk a lakásunkba és kivártuk mi lesz. Önként. Páran kerültünk karanténba, én például nem, de itt cseszem a rezet a négy fal között, ideteszik az ajtóm elé a kaját a munkatársaim, hogy enni tudjak, a fiam nincsen velem, mert a nagymamánál ragadt, hiszen ott volt, amikor az egész kiderült és nem mozgattunk senkit, hogy nehogy fertőzzünk. Áldozatok sorát hoztam a családommal meg értetek, magyarokért! Nekem ma telik le a 14 nap, a rokonnal való találkozás óta. On-line dolgozom. Nincs piros matricám! Önként vagyok itthon! És ráhúzok még egy-két napot, hogy tuti legyen! Nem akarok én fertőzni, semmiképpen.

Te egy rohadt maszkot nem tudsz a szád, meg az orrod elé kötni, mi ennyi áldozatot hoztunk. Még mindig demagóg faszság, amit írtam? Szánalom!

Mindenkinek akartam válaszolni, de azt kell tennem, amit mindenki javasol mindig, vagy el sem olvasni a kommenteket vagy nem válaszolni rá. Mindenki megtanulja ezt, aki blogol, azt hiszem, én most tanultam meg. Azt gondoltam, legyen itt egy beszélgetés, normális vita, véleményütköztetés, de nagyon korlátozottan fogok innentől válaszolni.

Emmett Brown 2020.09.10. 19:29:02

@Utazz Okosan Blog: ha arányos lenne a büntetés, akkor emberölésért csak és kizárólag a halálbüntetés lenne kiszabható, mert nem vethető össze két darab "mezei" fegyveres rablással, aminek kb hasonló a tétele.

Ha túl magas/súlyos a büntetés, akkor az elkövető várhatóan durvább dolgokat is bevállal, hogy elkerülje, pl van az a tétel, amiért inkább megéri leütni a kallert, és meglépni. Na ez senkinek sem hiányzik.

De Karácsony most hirdette meg, hogy 50k ha valaki a kijelölt helyeken nem hord és felszólítás ellenére sem hajlandó felvenni maszkot. Mondjuk ezt a közteresek szórják, nem a kallerek.

szánmonoxid 2020.09.10. 19:31:22

@FCUK:
Nem tudom, te melyik országban élsz, ahol így használják, de Magyarországon és magyar nyelven a maszk és az álarc teljesen ugyanazt jelenti. Mondtam már, hogy lapozd fel a (neked ezek szerint kurvára) idegen szavak szótárát.

@Utazz Okosan Blog:
Na, örülhetsz, a seggfej Karácsony már 50 ezres bírságokat lengetett be. Baszd meg, ez egy csomó embernek a fél havi nettója. Ez is olyan elmebeteg, mint te.

Ami nincs1agy hozzászólását illeti: miért moderálnád? Mert megírta az igazat? Cigányokon egyen sincs maszk, nemcsak most, de áprilisban sem volt. Még véletlenül sem.

Ami a 300 ezres bírságokat illeti, akik azt kapják, azoknak általában meg sem kottyan, nem a suzukisok mennek 200-zal a 90-es úton, vagy 320-szal autópályán 130 helyett. Ott az autó elkobzása lenne a helyes, mivel azzal valóban életeket veszélyeztet. A maszk nem hordásával nem feltétlenül, ilyen alapon a kesztyű nem hordásáért is lehetne büntetni, mert a fertőzött kezével fogdos meg mindent. Ráadásul a kesztyűt is minden megfogdosás után cserélni kellene, mert ki tudja, ki fogta meg előtte, a gumikesztyűn meg napokig életképes marad a vírus.

A büntetés nagysága Miskolcon jóval életszerűbb, 5000 Ft, nem helyszínen fizetve 7500.
Még ez is egy kissé sok, de már életszerűbb.

Az, hogy a közlekedésben fasz módjára eltúlzott bírságok vannak, nem jelenti azt, hogy máshol is fasznak kellene lenni, csak mert a rendőrök azok.

A gyilkosságot meg ne keverd ide, kurvára más kategória.

szánmonoxid 2020.09.10. 19:42:55

@Emmett Brown:
Pénztárca? Te az 1900-as évekből írsz? Hallottál már arról, hogy a telefonnal fizetni is lehet?
És azt, hogy egyetlen kulccsal ki tudsz nyitni akár 15 zárat is úgy, hogy mind a 15 kissé eltérően van beállítva? Esetleg a mágneskártyás zárakról?

@Utazz Okosan Blog:
Engem majd akkor mentsél meg, ha kérem, jó?
Addig ne, és ne is hánytorgasd fel.

Igen, továbbra is demagóg faszság, amiket írsz, és nem vagyok a barátod.

"lényegében nem mehettél ki a négy fal közül, nem volt hétvégi Balaton, mert ott van nyaraló"
Képzeld, baszd meg, itt is volt ilyen. Mit szólsz?

Értem ugyan nem hoztál semennyi áldozatot. Ne mártírkodjál, mert ez szánalmas és siralmas.

"Még mindig demagóg faszság, amit írtam? Szánalom!"
Igen, még mindig demagóg faszság. És valóban szánalom, jó, hogy erre legalább magadtól rájöttél.

Ja, egyébként hordok maszkot, ha van nálam. Ha olyan helyre készülök, ahova kell, akkor viszek.
De előfordult már, hogy nem volt, fentebb leírtam az esetet, amit néhány hülye nem bír azóta sem feldolgozni, mert vele még nem fordult elő, és nem lát ki a kis skatulyájából, amiben az életét éli.

Emmett Brown 2020.09.10. 19:46:46

@szánmonoxid: biztos ezekre a cigókra gondoltál, akiket sétafikálás közben riasztott a főnök, hogy azonnali meló van, és hát mivel nem készült sehova betérni, így nem vitt maszkot, és siet.

Emmett Brown 2020.09.10. 20:04:20

@szánmonoxid: jaja, igencsak gyakori jelenség, hogy emberek zsebnélküli nadrágban, kezükben a telefonjukkal, a tokjában a mágneskártyájukkal (mekkora prolik, hogy nincs retinaszkenneres ajtajuk, pfejj) meg a bérletükkel tülekednek, hogy lóhalálában felszálljanak a buszra, mert a szabadnapjukon épp havária van, és prompt csak ők tudják megoldani a dolgot.

Nagyon életszagú.

szánmonoxid 2020.09.10. 20:14:53

@Emmett Brown:
Mint már írtam, lehet, hogy te nem vagy képes feldolgozni, mert nem látsz ki a skatulyádból, amiben élsz.
Egyébként nemcsak engem hívtak be akkor, nem havária volt, csak sürgős meló. És a sürgőset úgy értik, hogy sürgős, nem úgy, hogy ej, ráérünk arra még.
Tudod, vannak helyek, ahol ilyen is előfordul. Nem gyakran, de ha igen, akkor a cég millióktól esik el, ha nem tudja időre elvégezni. És valamiért nem szeretne ennyit veszíteni. Meg ha gyorsan tudok keresni némi pluszpénzt ilyen munkával, akkor én sem.
És még csak informatikus sem vagyok.

Ami a cigányokat illeti, igen, lehet, hogy őket is mindig riasztja a vajda, hogy sürgős betörés van, mert talált egy házat, ahol épp nincsenek otthon. És mindegyiket egyszerre.
(Esetemben nem erről volt szó.)

Exploiter 2020.09.10. 20:28:16

@Utazz Okosan Blog:

“ Azt írtam, hogyha lezárjuk a határokat és ezzel hazavágjuk a budapesti turizmus maradékát is, akkor annak legyen értelme. “

Ja hát annak semmitől nem lesz értelme.

Egyébként mondtam, hordja aki akarja, ahol akarja.
Nem ellenzem, csak az értelmét nem látom, főleg, mert folyamatosan az abnormalitás érzetét erősíti mindenkiben.
Haszna meg nincs, csak annyi, hogy talán ha tènyleg lassít bármit is, sikerül vele jövő nyárig elhúzni a mostani adagot.
Aztán mindenki kitalálhatja magának, hogy az jó ötlet-e.

Emmett Brown 2020.09.10. 20:30:28

@szánmonoxid: semmi gond, akkor futja a 8k bírságra. Vagy taxival olcsóbb és gyorsabb.

Vagy egyszerűen előre gondolkozol mint egy felnőtt, és viszel magaddal egy kurva maszkot, és nem nyafogsz baromságokon.

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 20:30:37

szánmonoxid:

"@Utazz Okosan Blog:
Ha szeretsz írni, miért nem tanulsz meg?"

Mégis olvasod!

szánmonoxid 2020.09.10. 21:10:16

@Emmett Brown:
Mondjuk bírságot majd akkor, ha a cigányok is. És ezt simán megmondom az ellenőrnek is. Volt már rá példa. Hát... nem a cigányokhoz ment oda, engem hagyott ott.

Egyébként meg persze, előre kell gondolkozni, mint egy felnőtt, lehet, hogy atomháború tör ki, amíg sétálni vagyok, szóval több tonna élelmiszert meg egy óvóhelyet is mindig magammal kéne vinnem.
Aki ekkora baromságokat bír leírni, mint te, hogy hozhatja fel azt az érvet, hogy "gondolkozol, mint egy felnőtt", amikor erre saját magad láthatóan nem vagy képes?

@Utazz Okosan Blog:
Téves, most olvastam, mert kint volt a címlapon.
De beláttam már rég, hogy elbasztam, nem kellett volna.

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 21:25:34

@szánmonoxid: Dehogynem, minden poszt alá kell egy troll, nincs gond, már lenyugodtam. Különben is, órák óta elvagy itt, megérte, nem. Olcsóbb volt, mint egy mozijegy. Pláne, mint három. Nem ez az első írásom a címlapon.

Nem moderáltam senkit, de ne cigányozzunk, kérlek, akkor sem ha igaznak gondoljátok, amit írtok. El lehet mondani a véleményeket enélkül is. Pláne ne kössük egyik népcsoportot (ha úgy tetszik rasszt) se semmilyen bűnelkövetéshez. Ha ez eldurvul, akkor kénytelen leszek moderálni, pedig nem szeretnék. Vannak oldalak, ahol ez belefér, de ez mégis egy utazási blog és nem más, itt ennek a témának nincsen helye.

Emmett Brown 2020.09.10. 21:48:23

@szánmonoxid: szóval nincs kedved maszkot hordani, de sebaj, mert más sem teszi, tehát rendben van. Minek osztod az észt, ha neked sincs elég?

Utazz Okosan Blog 2020.09.10. 22:08:41

@szánmonoxid: "Téves, most olvastam, mert kint volt a címlapon.
De beláttam már rég, hogy elbasztam, nem kellett volna."
Dehogy, 13:47 óta itt vagy.

"...és nem vagyok a barátod."
Látom, iszod a szavaimat. :)

"lényegében nem mehettél ki a négy fal közül, nem volt hétvégi Balaton, mert ott van nyaraló
Képzeld, baszd meg, itt is volt ilyen. Mit szólsz?"
Hol? A 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet a kijárási korlátozásról rendelkezett erről. A 4. § a)-tól u) pontig sorolta a kivételeket. Sajnálom, ha nem tudtad és otthon ültél feleslegesen, lehet, hogy rossz adót néztél. De ahhoz képest, hogy heteket töltöttél bezárva, hülyére, semmiség a maszkot viselni, ahol kell, hidd el.

kacsa. 2020.09.10. 22:32:13

@Exploiter: "Értem én: miért ne okozna maradandó károsodást.
De megfordítom.
Miért okozna?"
Az azért már hónapok óta látszik, hogy ez az új korona társfertőzések nélkül is roncsolni tudja a tüdőt. Az meg ha egyszer roncsolódott, úgy is marad. És lehet, hogy fiatalon ennek nincs komoly következménye, de később visszaüthet. Az, hogy hol okoz még galibát, arról jelennek már meg cikkek, de idő kell, hogy ezek részben kiderüljenek. És már megint visszajutottunk oda, hogy időt kell nyerni, mert keveset tudunk. Mondjuk az influenza régi ismerős és mégis tud meglepetéssel szolgálni. De ez most korona és nem influenza.
Egyébként ha úgy vesszük, a járványos gyermekbénulásnál viszonylag ritka a fertőzöttek között a tartós bénulás (valahol 1% körül van), a halálozás ennél is alacsonyabb. Nem értem, hogy akkor miért paráztak tőle régen ennyire az emberek. Hiszen a többség tünetmentesen átvészeli és a maradék javának is enyhe tünetei vannak (irónia!). (Hirtelenjében azt találtam, hogy 72% tünetmentes, 24% enyhe tünetes.)

A 100000 jelenlegi hazai fertőzöttet enyhén túlzónak tartom az alapján, hogy máshol a fertőzöttek hány százalékának volt szüksége kórházi ellátásra és hányan haltak meg. Utóbbi természetesen időbeli csúszással jelenik meg, mindenesetre ha ennyi fertőzött lenne, többen lennének kórházban. Még úgy is, hogy most a fertőzöttek jelentős része huszonéves.

Exploiter 2020.09.10. 23:26:05

@kacsa.:

www.biospace.com/article/icelandic-study-covid-19-antibodies-last-for-at-least-4-months/

Egyáltalán nem túlzó.
Izlandban az a jó, hogy a népesség jelentős részét tudják tesztelni.

Egyebkent ott valami 1,5% került kórházba.
Az igazolt esetek közül.
Az utólagos tesztek ezt le is viszik 1% alá.

Mivel itthoni dokumentált példa is van, hogy 10 fertőzött emberből 1 -nél tálaltak később antitesteket ha nem súlyos az eset, lásd

index.hu/sport/uszas/2020/07/08/koronavirus-fertozott_uszok_antitest_verplazma_testnevelesi_egyetem/

Ezért a 100 000 nem túlzó, inkább konzervatív.

Ez meg is magyarázza pl miért nem oszt, nem szoroz a maszk se.

Visszaszámolva így tavasszal az olaszoknál reálisan kb 6-8 millió fertőzött lehetett.

Csak hát a számok nem definitek, közvetett adatokból lehet összerakni a teljes képet.

Mert ha elfogadod a "hivatalos" számokat, nem jön ki a matek sehol.

Exploiter 2020.09.10. 23:33:15

@kacsa.:

Ja ha ennek a cuccnak lenne olyan hatása, hogy egy százalék gyerek maradandó károsodást szenved tőle, én is aggódnék.

Csak tudatommal nincs. Most pont az a para mindenhol, hogy meg se lehet az óvodában különböztetni egy sima taknyosodástól.

Milyen apokalipszis járvány az olyan, ahol tesztelni kell, hogy tudd, egyáltalán beteg voltál és győzködni kell az embereket, hogy ne akarjanak megfertőződni.

Én értem hogy keveset tudunk róla, de még egy súlyosan érintett országban se láttam, hogy tömegesen nyomorodtak bele emberek.

kacsa. 2020.09.11. 00:06:32

@Exploiter: "Milyen apokalipszis járvány az olyan, ahol tesztelni kell, hogy tudd, egyáltalán beteg voltál"
A járványos gyermekbénulásnál (ha már felhoztam) hogyan tudnád megállapítani egy tünetmentes vagy egy enyhe tünetes fertőzöttnél, hogy ez volt a baja? Szerencsére Európát már egy évtizede mentessé nyilvánították (aztán néztek egy nagyot, amikor pár éve befigyelt pár eset Kárpátalján is). A látszólagos mentességhez mondjuk az is kellett, hogy legyenek ellene "oltások". Gyógyszer azóta sincs rá, de ez már végképp mellékvágány.

Egyébként meg nem csak apokalipszis járvány és tegyünk rá magasról kategória létezik. Jelen esetben arányaiban kb. annyian patkolnak el az új koronától, mint ahányan a poliotól lebénulnak. Csak az a "jövő reménységeit" veszélyezteti, itt meg egyeseknél "hulljon a férgese" a hozzáállás. Bár ha azt nézzük, a covid halálozás a maga 800 000+ értékével még elmarad a maláriától vagy az AIDS-től, ezek azt hiszem olyan 2-2 millió embert intéznek el évente. Tudom, nem a HIV vírus intézi el a delikvenseket. Az a fertőzés elején okoz(hat) olyan tüneteket, amit simán influenzának vagy bármi másnak nézhet a fertőzött, aztán évekig elél még nyugiban. Közben a vírus szépen előkészíti a terepet a többi fertőzésnek. Mégis a HIV-et okolják végül a delikvens haláláért. Nem igazságtalan? (Megj. akinek szükséges: analógia arra, hogy sokszor nem a koronába halnak bele az emberek). És itt is tesztelni kell, hogy megtudd, elkaptad-e.

Szóval van egy csomó fertőző nyavalya, egy részüket azt hisszük, hogy jól ismerjük vagy legalábbis van rá gyógyszerünk és/vagy vakcinánk. Erre jön egy új, amit még nem sikerült kitapasztalni és egyesek nem értik, hogy miért kell egy járvány miatt változtatni a megszokott életükön. Hiszen ez is biztos olyan, mint amik eddig voltak. Marhára elkényelmesedtünk és megszoktuk, hogy mindent "uralni" tudunk. Ezt nem, ezért van, aki pánikol, más meg inkább homokba dugja a fejét.
De azt még mindig nem értem, hogy miért olyan nagy áldozat egyeseknek egy textildarabot kötni az arca elé. Fél, hogy bankrablónak nézi a többi utas?

szánmonoxid 2020.09.11. 01:38:47

@Emmett Brown:
Azért, mert te annyira kurvára rászorulsz, hogy úgy érzem, még abból a kevésből is adnom kell, ami nekem van, mert hozzád képest dúskálok benne.

@Utazz Okosan Blog:
"13:47 óta itt vagy"
Ja, és azóta egyfolytában azt az ökörséget olvasom, amit te blogbejegyzésnek gondolsz.
Hát koma, neked sem a szomszédod a hülye.

@kacsa.:
Hát mondjuk amikor a boltokban kötelező lett, kb. olyan volt, mintha egyszerre 30-an akarnák kirabolni a kisboltot. A boltos haverommal röhögtünk is rajta rendesen, hogy máskor ha valaki így menne be, ráhívnák a rendőrt, most meg arra, aki nem így megy be.

Utazz Okosan Blog 2020.09.11. 03:10:57

@szánmonoxid: Nem, azóta trollkodsz és hülyézel mindenkit. Tudod, mit, amit írtam, ökörség, de Neked biztosan jobb van. Szeretném elolvasni a TE csodálatos blogbejegyzéseidet, tanulni a MESTERTŐL, aztán odamenni és csak irigységből trollkodni alatta. Mi is a címe a blogodnak, megadnád? Ja, hogy nincsen. Te is pontosan az a fajta vagy, aki pontosan tudja, hogy másnak hogyan kellene írnia nem ökörséget, tudja, hogy hogyan kell valamit jól csinálni, persze el is mondja, hogy a másik mennyire szarul csinálja, mekkora baromság minden betűje, és van... nem, lesz... majd... saját blogja, százezres olvasótáborral, minden poszttal az Index címlapján és mindenki érte fog rajongani. Ma még nem, hanem majd holnap! Vagy holnapután, de jövő hétfőn már biztosan! De ahelyett, hogy alkotna valamit - akár szart, ökörséget, bármit, de elkezdene alkotni - ahelyett röhög a boltos haverjával, meg odajár különböző címlapos blogokra trollkodni, nettó irigységből és azt hiszi, hogy a trollkodás, már szinte blogírás, hiszen ő tud... ott alul, a másik munkája alatt. Pedig nem, ahogy a guminő sem nő (by Petrás János), a trollkodás sem blogírás, sőt nem is alkotás, hanem rombolás. Még csak véleménynyilvánításnak is kevés, amit Te művelsz, koma. Te nem nősz fel oda, felülre, a lap tetejére, hogy a Te munkád alá írogassanak alávaló trollok, hanem Te mindig a lap alján leszel, a legeslegalján a legalávalóbb troll.

Pedig egy poszt alatt is lehetne alkotni, eszmét cserélni, értelmes vitát folytatni, tanulni, ahogy itt sokan teszik (pld. kacsa, hogy egy példát mondjak), valamit hozzá tenni. Nem kell velem egyetérteni, mással sem kell, de az, hogy órákon át azt hangoztatod, hogy mekkora ócska semmi, amit írtam, és közben betéve tudod minden szavát, mint eminens Móricka a Nemzeti Dalt az iskolában, az hiteltelen. Az, hogy mindenkit hülyézel itt, de remegve várod a szavaikat, mert akkor újra lehülyézheted őket, mert Neked ez jelent valamilyen lelki orgazmust, az szánalmas. Annál jobb a guminő, mert az mégis valami materiális dolog, nem igazi, de létezik. Ez, amit csinálsz, a semminél is kevesebb, negatív. Nem nulla, az messze magasan a Te itteni teljesítményed fölött van. Nem írtál le egy konstruktív betűt sem ide, semmit, ami előrevitt volna. Minden csak hátramozdított, ezért elérhetetlen magasság Neked a nulla is.

De tudod mit, cáfolj rám. Küldd el a blogod címét! Kezdetnek megnézzük, hogy van-e egyáltalán és Te miről írsz. Persze tudom, hogy nincs blogod, megnéztem. Megismétlem, nem ez az egy írásom volt a címlapon, nem is kettő. A legelső, ami ezen a blogon megjelent, kikerült oda. És volt már egy-két trollhaverod itt, mindig ők írták azt, hogy szar. Soha, semmilyen teljesítmény nem volt mögöttük. Tudod én azokra a helyekre például, amikről írok, elmegyek (kivétel ez alól a mexikói kristálybarlang, de oda Te sem tudsz elmenni). Egy-egy poszt megírása sok-sok órás munka, én anyagot gyűjtök - részben olvasva, részben elutazva az adott helyre -, fényképezek, fotót válogatok, színeket javítok, aztán megosztom Veletek. Te ez alatt a haveroddal, a bolt bejáratánál, ahelyett, hogy valami hasznosat csinálnál, a többi emberen röhögsz. Mert ott sem vagy több, csak egy frusztrált troll!

Kezdj bele és mutasd meg, hogy hogyan kell jót és nem ökörséget írni, taníts, akár engem is, kerülj címlapra, hidd el jó érzés, nézd a kattintásszámlálót, az is jó érzés, és adj át értéket másoknak. Vagy cáfolj rám és küldd a blogod URL-jét, hogy megnézhessem és tanulhassak a mestertől. De a cikkek szerzője ne Kovács Pisti legyen, hanem szánmonoxid.

De nem tudsz, mert a neved alatt ez van:
0 bejegyzést írt és 780 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
szánmonoxid ezekben a blogokban publikált: (ÉS ITT A NAGY SEMMI, de örülj, itt még nulla vagy).

A nulla alá akkor mész, amikor megnézzük, hogy hol és mit szóltál hozzá (itt lehet megnézni: blog.hu/user/1250231/tab/activity). Mindenhol az ekézés, a semmitmondó trollkodás. Tényleg, az én helyesírásomat még nem csesztetted, mert látom az a nünükéd. Rombolsz, koma! Ezzel vagy a nulla alatt, küzdd fel magadat fölé, tegyél le valamit az asztalra. Építs, ne rombolj. Akkor leszel valaki, most senki vagy! Szerintem a Magadfajtának kell, hogy kinyissák néha a szemét, lehet, hogy holnap elindulsz a siker felé, úgyhogy szívesen!

Utazz Okosan Blog 2020.09.11. 03:13:53

A többieknek köszönöm, hogy itt jártak, elolvasták és konstruktívan hozzászóltak. Gyertek vissza máskor is! Szép estét mindenkinek!

Exploiter 2020.09.11. 07:10:47

@kacsa.:

Hát, nem hulljon a férgese, de társadalmilag, morálisan, gazdaságilag, pszichésen mindenképpen nagyon veszteség egy gyerek halála, mint egy 85 éves emberé.
Sry, de ez van.
Az orvosok ezért nem adnak új szívet a nyugdíjasnak, inkább a tinédzsernek.
Gazdaságilag az elveszett emberévekről lehet beszélni, amit egyébként össznépileg durván pusztít a járványkezelés, még nem láttam tanulmányt, ami ki merte volna számolni, itthon vajon az elmúlt egy évben hány millió emberévet vesztettünk a gazdasági, társadalmi és a pszichés hatások miatt.

Mondjuk ha itt is lenne ötezer halott az átlag életkor feletti medián életkorral, az mondjuk mennyi? 10-20000 év veszteség?

Na de mindegy.

A maszk meg egyértelmű, az emberek nem bíznak a szakértőkben, se a kormányban, annyiszor annyira durván belemásztak az életükbe, hogy már minden ellenállást vált ki. És kb eddig mindenben tévedtek mindig.
Ráadásul még mindig olyan dolgokat mantráznak, amiről már mindenki tudja, hogy nem igaz.

A maszk egy szimbólum lett mindenhol. Nem a kényelmetlenség a lényeg.
A normalitáshoz akar ösztönösen mindenki visszatérni, mert aki fél éve megy, az maga az őrület.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.11. 09:01:35

@szánmonoxid:

"Magyarországon és magyar nyelven a maszk és az álarc teljesen ugyanazt jelenti."

Ha egy nyelvben ugyanarra a dologra több szó is van, akkor előbb-utóbb bekövetkezik egy differenciálódás. Vagy a stílusértékben, vagy a jelentésben. A maszk szónak mér régóta megvan az a jelentése, hogy a száj és az orr elé tett védőeszköz, és nem is csak a magyarban, hiszen idegen eredetű szó.

Aztán az is gyakori eset, hogy egy szó új jelentéseket vesz fel, erre is jó példa a maszk szó, gondolj csak mondjuk a programozásban a maszkolt megszakítás fogalmára - bár itt már igeként van használva.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.09.11. 09:18:09

@Kicknick: jaja, sok a vírustagadó agyhalott birka

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.09.11. 09:20:50

@szánmonoxid: a kulcsszó az elrettentés, ha értenéd
a bírságot nem fogja a feketelábú se kifizetni, még ha 5ft is

kacsa. 2020.09.11. 10:28:11

@Exploiter: Van, amiben (sajnos) egyet kell értsek veled. Az itthoni járványkezelésben tényleg elég sok problémás pont van. Kezdve a maszkkal: tavasszal óriásplakáton hirdették, hogy csak a betegek hordjanak maszkot, csak mert 1. nem volt elég (ahelyett, hogy varrásra buzdították volna a népet) 2. az ellenzék - ha létezik ilyen nálunk :P - azt mondta, hogy hordani kellene, szóval akkor már csak azért sem (megjegyzem, a budapesti tömegközlekedésen ennek ellenére tavasszal is sokan hordták). Míg a szlovákoknál érdekes módon ebben egyet tudtak érteni a nagyobb pártok, a politikusok is hordták, ezért a köznép is. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy amíg Magyarországon, főleg vidéken néha beszólnak az embernek, ha maszkban van olyan helyen, ahol amúgy kötelező lenne (velem többször előfordult), Szlovákiában a félreeső vasúti szárnyvonalakon is hordták a nyáron a helyiek is (közeli ismerős tapasztalata).
De azt is lehet említeni, hogy miért volt Horvátország zöld, miért kellett a vezetőknek külföldön nyaralgatnia, amikor közben ment a kampány, hogy nyaraljon itthon a plebs (bort iszik és vizet prédikál), miért lehet focimeccs, ha koncert nem, miért mondogatják, hogy külföldről hozzák be a fertőzést, amikor már réges-rég terjedt idehaza közösségen belül, ha már külföldről hazatérve teszt kell a karantén kiváltásához, akkor miért ilyen értelmetlenül szabályozzák (de legalább drága). És még lehetne sorolni. Talán a legnagyobb gond a következetesség, az átláthatóság és a példamutatás hiánya a vezetés részéről.

Normális élet? A korlátozások már engem is zavartak a rendes életvitelben, legyenek azok fentről jövők vagy önkéntesek. Egy jó részüket nem is lehet a végtelenségig fenntartani, gazdasági vagy lelki okokból. A maszkra úgy tekintek, mint kisebbik rossz. Kicsit zavar, de ha ezzel el lehet kerülni vagy legalább odázni a durvább intézkedéseket, akkor legyen. Több vizsgálat is arra mutat, hogy arányaiban egész hatékony módszer és a gazdaságnak sem árt. És nem azért hordom, mert a Kedves Vezető most éppen azt mondja, hogy hordani kell (de ő maga nem nagyon hordja nyilvánosan).

Mennyit ér az emberélet? Volt idehaza egy közgazdász, aki a halálos közúti balesetek okozta kárba beleszámolta azt is, hogy az elhunyt mennyire volt "értékes" (kor, végzettség, ilyesmik). Amit ezért kapott... Az igaz, hogy a 95 éves magatehetetlen bácsi halála a fejekben más elbírálás alá esik, mint egy 30 éves orvosé, de közel sem ilyen egyszerű a helyzet: egy krónikus beteg lehet egy fiatal, jó karban lévő, tevékeny valaki, élhet még sok évtizedet és lehet hasznos tagja a társadalomnak (és sok pénz is ment el az oktatására). A gyerekkel kapcsolatban kicsit felemás a helyzet: ha vetélés van (a láz okozhat ilyet, úgyhogy a kismamák örülhetnek most a koronának), ott "majd lesz másik", ha halvaszületés, akkor "legyen mihamarabb másik", amikor már fürtös, mosolygós kisgyerekről van szó, olyankor már nem igazán szokás ilyet mondani (régen mondjuk "az Úr adta, az Úr elvette" hozzáállás dívott).

szánmonoxid 2020.09.16. 23:49:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A maszk szónak mér régóta megvan az a jelentése, hogy a száj és az orr elé tett védőeszköz"
Ahogy az álarc szónak is.

A számítástechnikában a maszk (létezik így önmagában is) valóban mást jelent, de testrészt eltakaró elemként teljesen ugyanaz a kettő. Lásd még: maszkabál kontra (hülyébbeknek vs., még hülyébbeknek vs, pont nélkül) álarcosbál.
Arról meg hosszú vitát lehetne nyitni, hogy a számítástechnikában mennyire basztak el fordításokat a nyelvet nem ismerő, a technikához úgy-ahogy értő "szakemberek", nem kell messzebb menni az operációs rendszer kifejezésnél. Ahogy a hozzá nem értő bölcsészekből vagy esetleg max. középiskolát végzett hulladékokból kikerülő "újságírók" is felelősek olyanokért, mint a technika értelemben használt technológia szó és társai - a lényeg, hogy fingjuk sincs, mi mit jelent, de mert hasonlít egy angol szó egy magyarra, és egyiknek sem ismerik a jelentését, azt használják helyett. A dedicated mint dedikált szintén ugyanez. A sor hosszan folytatható, fordítói körökben van erre egy kifejezés: hamis barát (false friend, faux ami, stb.). Csak hát ezt a ki tudja, honnan szalasztott és haveri alapon újságírói állásba felvett műveletlen és tájékozatlan botcsinálta firkász (a 444, a régi és az új Index kb. minden embere - hogy a másik oldalt ne is említsük, mert ott aztán csak O1G farkának és a feltétlen szolgalelkűség szopása számít, még a minimális írástudás sem) honnan is tudhatná?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.17. 14:04:44

@szánmonoxid:

"Lásd még: maszkabál"

Abszolút jogos megjegyzés. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy a szavak jelentése idővel módosulhat, egyes szavak régiessé válnak, kikopnak a használatból, mint pl. épp a maszkabál. A maszk jelentése pedig ha másért nem is, a mostani járvány miatt specializálódni látszik.

"faux ami"

Ajjaj, Juhász János tanár úr a német tanszéken, ha jól emlékszem, ezt tőle tanultuk anno.

Vén motoros 2020.09.18. 22:44:34

@szánmonoxid: A számítástechnikai terminus technikus-ok magyarra fordítását illetően teljesen igazad van! Sajnos, jó megoldást én sem ismerek. Nemhogy a "tarisznyás bölcsész" fordítók, de még a számítástechnikai szakemberek sem tudnak egymással dűlőre jutni. Az Akadémia által jóváhagyott magyar szakkifejezések meg: jaj, Istenem! A legjobb, ha nem fordítunk le semmit. A műszaki tudományoknak úgyis az angol az anyanyelve. Nálam akkor ütött be a krach, amikor egy társcégnél át kellett volna rajzolnom néhány műszaki rajzomat, de míg én az original (angol nyelvű) AutoCAD-et ismertem, náluk meg csak és kizárólag magyar AutoCAD volt. Hát nem ment... Viszont egész napos mulatságot okozott a magyarra fordított AutoCAD menűrendszernek olvasgatása. Tulajdonképpen szándékos megtévesztésnek is nevezhetném, mint amikor a "Halál 50 órájá"-ban az amerikai MP-nek öltözött német katonák megfordították az útjelző táblákat.
Ráadásul az angol nyelv nemcsak tömör, de nagyon találó is a rövidítésekben, és egy csomó név és kifejezés eredete az angolszász (amerikai) kultúra, meg Palo Alto és környéke ismerete nélkül meg sem érthető. (Nem mintha én annyira értő lennék ebben, de akad, aki megvilágosít.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.09.19. 00:31:23

@Vén motoros:

" Nemhogy a "tarisznyás bölcsész" fordítók"

Azért valami minimális műszaki ismeret tőlük is elvárható lenne. A minap olvastam Robert J. Sawyer Calculating God című sci-fijét, kivételesen nem az eredeti angolt, hanem a magyar fordítást, melynek Kifürkészhetetlen a címe.

"It was solid black, had no visible exhaust, and had dropped silently from the sky."
"Teljesen fekete volt, semmilyen látható kipufogógáz, és csendben ereszkedett le az égből."

Az exhaust mint kipufogógáz itt eléggé mulatságos.

"The museum was erected in 1914, long before anyone thought about accessibility issues."
"A múzeumot 1914-ben építették, jóval hamarabb, mielőtt bárkiben is felmerült a megközelíthetőség problémája."

Itt az akadálymentesítés lenne a megfelelő magyar szó.

"a wheelchair ramp had been added only much later."
"a tolókocsi-feljárót jóval később építették."

Itt jobb lenne a "tükörfordítás", vagyis a kerekesszék.

Uránium nevű elem sem létezik a magyarban, csak urán.

"Delta Pavonis would be the fourth-brightest star in the constellation of Pavo, the peacock."
"A Delta Pavonis a negyedik legfényesebb bolygó a Pavo konstellációban."

Még a peacock szóból sem találta ki a fordító, hogy a Páva csillagképről van szó. Arról már nem is beszélve, hogy nem bolygó, hanem csillag. :D

"There are thirty-four individuals in the crew of our mothership, which is in synchronous orbit around your planet."
"Harmincnégy az anyahajónk személyzete, mely bolygó körüli szinkronikus pályán kering."

Magyarul geoszinkron pályának mondjuk.

És még folytathatnám a sort, a fentiek az utolsó kivételével mind még az első fejezetből valók a 34-ből, az utolsó a második fejezet elejéről. Rengeteg hibás vagy legalábbis erősen kifogásolható dolog van a magyar fordításban. Egy átlagos általános műveltséggel rendelkező fordító ilyeneket nem követne el.

Sem a fordító Bagi Gábor, sem a korrektor Athén Melitta nem vette mindezeket észre. És még nem is ez a kiadó (Metropolis Media Group Kft.) legsilányabb fordítású kiadványa, olvastam tőlük ennél sokkal szarabbat is.
süti beállítások módosítása