Immáron többé-kevésbé megismerkedtünk az Égei-tengeri ékszerdoboz tartalmával, végigvettük a Milosra utazás lehetőségeit, illetve a szárazföldön bejártuk a szigetet, itt az idő, hogy ebben a harmadik, befejező részben hajóra szálljunk és körbeutazzunk a szigetet a partvonalat követve. Aki esetleg nem olvasta az előző két részt, azt ide és ide kattintva megteheti. Szóval akkor vitorlát fel és induljunk!
Hajóutak
Amikor ezekhez a posztokhoz adatot gyűjtöttem, hogy kiegészítsem milosi emlékeimet, láttam, hogy az elmúlt években, mióta mi itt jártunk, számos társaság kezdett hajós körutakat szervezni a sziget látnivalóihoz. Az akkori egy-két lehetőséghez képest, ma jó pár ajánlat közül választhatunk. Természetesen az árak is jóval magasabbak, viszont rendkívüli módon szórnak. Nagyjából 20 és 150 € között találhatunk hajós utakat. A 20 €-s verziót én kihagynám, ezek jó esetben is maximum Kleftikóig mennek el, pár órás hajózások, minden ellátás és étkezési lehetőség nélkül (bár mi is olyan hajóúton voltunk, amely kikötött Kimolos szigetén és ott magunknak tudtuk az ebédet megoldani és ez így tökéletes is).
Én azt javasolnám, hogy ne foglaljuk le a túrát előre, vagy ha csak néhány napot töltünk a szigeten és biztosak akarunk lenni, hogy lesz helyünk a hajón, akkor olyan túrát foglaljunk, amit még akár 24-48 órával az indulás előtt is lemondhatunk. Mindenképpen érdemes a kikötőben érdeklődni a lehetőségekről, lehetőleg közvetlenül a hajó személyzetétől vagy a hajónál a parton álló értékesítőktől, hiszen így egyrészt elkerülhetjük, hogy egy közvetítő cég hasznát is nekünk kelljen kifizetni (ez a jutalékos rendszerben működő cégek esetén is előfordulhat bárhol a világon), illetve esetleg hozzájuthatunk speciális, last minute ajánlatokhoz, mondjuk a következő napra.
Ahogy említettem, magam részéről semmiképpen nem javaslom a 3-4 órás utakat, amelyek csak Vanit, a Sykia-barlangot és Kleftikót nézik meg, mert bár Kleftiko önmagában, számos világhírű, tőlünk sokkal messzebb található látványossággal összehasonlítva is csoda, de a sziget teljes partvonala bővelkedik a csodálatos helyekben, amelyeket érdemes megnézni és akár fényképeket is készíteni róluk. Ellenőrizzük, hogy milyen utat jár be a hajó és olyan kirándulást válasszunk, amelyik teljesen megkerüli a szigetet. Egy ilyen körút 9-11 órás, ezek a hajók általában 9-9:30 körül indulnak Adamasból és 18:30-19:30 körül érnek vissza a kikötőbe, vagyis egy teljes napot erre kell szánnunk, de mindenképpen megéri.
Őszintén szólva nem emlékszem, hogy mi melyik hajóval vagy társasággal hajóztunk, noha mindkét alkalommal, amikor Miloson jártunk, megkerültük ugyanazzal a hajóval a szigetet. Mindenesetre mi is a kikötőben fizettünk be a következő napi útra.
Egyet még figyelembe kell vennünk: előfordulhat, hogy – különösen az északi partok mentén – olyan erősen fúj a Melteminek nevezett szél és ezáltal olyan erős a hullámzás, hogy a hajók nem futnak ki, mert veszélyes lenne a hajózás. Gondoljunk csak a Sarakiniko mellett található hajóroncsra és megértjük, hogy miért jobb, ha ilyen időben inkább a szárazföldön derítjük fel a szigetet. Ebben az esetben a következő napon próbálnak elindulni és arra a napra lesz érvényes a jegyünk. Éppen ezért semmiképpen ne hagyjuk a körutat – akkor sem ha logikus lenne – az utolsó napra, mert előfordulhat, hogy nem így elmarad a nagy élmény.
Az alábbi linken van egy teljes körút, mi egy teljesen hasonló (nagy valószínűséggel ugyanezen az) utazáson vettünk részt. Amennyiben mégis biztosra mennénk, az oldalon le is foglalhatjuk a körutat: Boat Tour around Milos with Traditional Motorboat Kaiki (Full day).
És még egy tanács: bár szélcsendesebb időben nem jellemző, hogy a hajót nagyon dobálja a tenger, de a kisördög nem alszik. Azoknak, akik erre érzékenyek, azoknál ez alap, de azoknak az utazóknak is javaslom, akiknek még nem volt hasonló gondjuk, hogy vigyenek magukkal hányás elleni gyógyszert. Az én meglátásom szerint amúgy is alapfelszereltség az ilyen jellegű tabletta minden utazónál (egyszer majd írok egy posztot arról is, hogy mi miket szoktunk mindenképpen magunkkal vinni az utazásainkra), de ha mégsem vásároltuk meg otthon, akkor általában mindenhol lehet kapni ilyet, dimenhidrinát hatóanyagú gyógyszert kell keresnünk, ebből az otthon kapható népszerű Daedalon 50 mg-ot tartalmaz. Egyes országokban koffein tartalmú gyógyszert is árulnak, ami a gyerekeknek, magas vérnyomásúaknak, szívbetegeknek nem igazán előnyös, így bármi ilyen jellegű kórelőzményt jelezzünk a gyógyszertárban. Amúgy is olvassuk el a betegtájékoztatót vagy kérdezzük meg kezelőorvosunkat, gyógyszerészünket! Azt, hogy legyen nálunk ilyen tabletta, még azoknak is érdemes szem előtt tartani, akiknek például buszon semmi bajuk, a tenger más, a fel le ringatózás (különösen a lefelé tartó ágban) azokat is megviselheti, kár egy ilyen szép utat a folyamatos hányingerrel vagy még rosszabbal elrontani. Ezeket a gyógyszereket általában 20-30 perccel indulás előtt kell bevenni, hogy legyen ideje hatni, megint csak nézzünk utána a betegtájékoztatóban és időben vegyük be, nehogy mire hathatna, megtörténjen a baj.
És akkor a sok alapinformáció után, végre elindulunk a sziget körül!
Tengerre magyar!
Az alábbiakban be fogom mutatni, hogy egy egész napos hajós körutazáson nagyjából milyen látnivalókra számíthatunk. Utunk során megismerkedünk a vulkanikus sziget sokszínű és számos geológiai formát felvonultató, barlangokkal, hasadékokkal, boltívekkel szabdalt partvonalával, a tengerről fogjuk látni a már bemutatott Klimát, illetve álomszép vízből kiálló kőóriásokat, orgonasípszerűen töredezett sziklákat, régi bányákat és még rengeteg gyönyörű látnivalót.
Mivel több társaság ajánl ilyen utakat, az alábbiakban egy mintát mutatok be, mi ezen a kiránduláson vettünk részt, ha másik céget választunk, minimális eltérés lehet, elképzelhető, hogy a tengeren fogyasztjuk el az ebédünket (mert az étkezést tartalmazza az út ára) és nem kötünk ki Kimoloson, vagy másik helyen/helyeken állunk meg úszni, de az alap, a kiemelkedő látnivalók minden körútnál azonosak.
Az alábbi térképen a jelölések egyértelműek, a narancssárga szem piktogramok azokat a helyeket jelölik, amelyek mellett a hajó elhaladt, általában lelassított és megtekinthettük a hajóról, ahol sárga úszó piktogram van, ott a hajó megállt és fürdőzni lehetett a tengerben. A fürdőhelyeknél előfordulhat, hogy kettő-háromból csak az egyik helyen horgonyoz le a hajó, mert a kapitány dönt róla, hogy melyiket tartja alkalmasnak a kiszállásra, ezt jelzem a leírásban. A kék hajó piktogramok egyértelműen kikötést illetve az kiindulási várost jelzik.
Szóval, ha befizetünk egy ilyen túrára, akkor nagyjából a következő élményekben lehet részünk:
Az esetek döntő többségében a hajónk Adamas kikötőjéből indul. Általában azt kérik, hogy minimum 30 perccel az indulás előtt legyünk a hajónál, hogy biztonságosan beszállhasson mindenki és időben elindulhasson a kirándulás. Indulás után kihajózunk a Milos-öbölből és nyugat felé fordulunk Vani felé. Útközben megtapasztalhatjuk, hogy mennyire dobál a hajónk, hiszen ilyenkor a kapitány viszonylag gyorsan halad, amíg el nem éri Vanit.
Vani: Ezen a ponton két látnivalót tekinthetünk meg egyszerre, Cape Vani-t (talán így lehetne fordítani: Vani Fok), illetve a Vaninál nagyjából száz éve bezárt mangán bányát. A Cape Vani Milos észak-nyugati csücskénél helyezkedik el. Sziklafalak mellett vezet az utunk, míg elérjük a sziget sarkában lévő hatalmas sziklát. Innen déli irányba kanyarodva, hajónk szép lassan elhalad előbb a Vani mellett létesített mangánbánya romjai mellett, melyből nem sokat láthatunk a vízről, ha meg akarjuk tekinteni, bizony érdemes csónakot/hajót bérelnünk, ami elhoz ide és kitesz a parton, mert autóval Vani csak egy nagyon rossz úton érhető el.
A bányát 1898-ban nyitották meg és amikor a csúcson volt a kitermelés, nagyjából 200 embert foglalkoztatott. Az I. Világháború végeztével, egyre kisebb igény mutatkozott a mangánra, így 1920-ban végül a bányát bezárták.
Vaninak van egy picike strandja is, Vani Beach, de ez a nehéz megközelíthetőség miatt nem túl népszerű. Hajónk gyönyörű, égbeszökő sziklák mellett halad el, melyeket a helyiek Bacon-szikláknak neveznek, vöröses és rózsakvarc színük miatt. Ahogy ezeket elhagyjuk és Sikia (vagy Sykia) felé vesszük az irányt, elhaladunk Ammoudaraki- és Triades-partok mellett. Érdemes a szemünket nyitva, a fényképezőgépünket pedig készenlétben tartani, mert a partvonal rendkívül változatos és sokszínű, kiváló képeket lehet készíteni. Felhívom a figyelmet, hogyha figyelmesek vagyunk, kis ízelítőt kaphatunk belőle, hogy mit láthatunk majd délután Glaronisánál, néhány hatalmas sziklát kaphatunk lencsevégre, melyek orgonasípszerűen meredeznek felfelé.
Általában minden kirándulóhajó első megállója a Sykia-barlang, mely egykoron egy hatalmas üreg volt a tengerpartot alkotó sziklában, azonban a teteje valamikor a múltban beszakadt, csak a halványsárga illetve fehér falak maradtak meg, felfelé nézve pedig látszik az ég. Sajnos a kirándulóhajók nem tudnak beúszni a kis bejáraton, általában úszva juthatunk be a barlangba (igaz, néhány társaság kis csónakon bevisz a barlang belsejébe). Mi sajnos nem jutottunk be, csak kívülről tudtunk belesni, de az interneten rákeresve („Sykia Cave Milos”) gyönyörű képeket láthatunk. A barlang közelében barlangokat, boltíveket és ismét különleges, többszögű hasábokba megszilárdult sziklákat láthatunk.
Miután elhagyjuk a Sykia-barlangot, hajónk Milos dél-nyugati sarka felé fordul, a nem túl messze található Kleftiko felé. Figyeljük a partvonalat az oda vezető úton, mert gyönyörű fotókat készíthetünk, a szürke kőzetből előtűnő sárga és fehér sziklafalakról.
Kleftiko egyértelműen hajóutunk, de talán Milos látnivalóinak is a csúcspontja, a világ látnivalóival összehasonlítva is elképesztő és értékelhető látnivaló. Ismertem olyat, aki szerint, aki eljut Kleftikóba, annak Thaiföld természeti csodáit már felesleges felkeresni. Ezzel nem értek egyet, mind a kettőt látni kell, hiszen teljesen különbözőek, azonban sokat elmond, hogy mindezt egy, a világ száznál több országában járt ember mondta.
A Kleftikóról készült fotók szintén gyakori szereplői az utazási irodák brosúráinak, prospektusainak, anélkül, hogy a pontos helyet megjelölnék, különben rohannának a turisták ezt a csodát meglátogatni. A Tengeri Meteorának is nevezett helyről sokat írni nem lehet, a képek sokkal többet mutatnak meg a tengerből kiemelkedő óriási oszlopokból, melyek közül egyesek aljába barlangokat vájt a tengervíz. A víz kristálytiszta, így, mivel minden kirándulóhajó itt horgonyt vet, lehetőségünk van az sziklaoszlopok között úszni.
A part közelsége mindenkit arra indítana, hogy azt feltételezze, hogy a szárazföld felől is megtekinthető Kleftiko, de az egyetlen ide vezető, szúrós növényekkel (saját tapasztalat) itt-ott benőtt ösvényt nagyon nehéz megtalálni, és azon végigmenni sem veszélytelen, a reális vipera veszély miatt.
Végezetül pedig a legenda, ami a területhez kötődik. Természetesen ezúttal is kalózokról van szó, akiknek búvóhelyet nyújtottak a sziklák, amikor kis hajóikkal bemanővereztek közéjük, ráadásul a mendemonda szerint a sziklaoszlopok barlangjaiba, az azokban található résekbe rejtették el a zsákmányuk egy részét, és természetesen a legenda szerint még most is ott van egy nagy adag kincs elrejtve. Többen keresték a kincseket is, de még senkinek nem sikerült rábukkannia semmire. Érjük be a természeti kincsek látványával, élvezzük a hely szépségét, a kristálytiszta, hűsítő vizet és hagyjuk a „valódi kincseket” (ha léteznek egyáltalán) a helyükön nyugodni!
Sok kirándulóhajó innen visszafordul Adamas felé, ezek általában a 3-4 órás kirándulások, azonban mi tovább hajózunk, hiszen ezt a napot már mindenképpen Milos teljes partvonalának megismerésére szánjuk. Miután mögöttünk maradnak Kleftiko csodálatos sziklaóriásai, továbbra is csodálatos parti sziklaképződmények, barlangok mellett haladunk el, míg elérjük előbb Gerontast (a helyről az előző részben írtam, figyeljünk, mert a halványszürke partvonalba teljesen beleolvad a sziklaboltív, nagyon nehéz észrevenni), majd Provatast, Firiplakát illetve Tsigradot, ez utóbbi két helyet is megemlítettem az előző részben. Ezek előtt a helyek előtt hajónk csak elhalad, azonban útközben érdemes készenlétben tartani a fényképezőnket, hiszen a sziklafal színe méterről méterre változik.
Következő megálló Kalamos/Gerakas Beach. Itt általában a hajók le is horgonyoznak és lehetőségünk van újra megmártózni a vízben. A csak víz felől megközelíthető, hófehér partról nagyon szép képeket lehet készíteni, habár a mi hajónk meglehetősen távol állt meg a parttól, így kiúszni nem igen lehetett.
Gerakas Beach
Továbbhaladva Agia Kiriaki és Paleochori strandjai előtt (a két helyet az előző részben már megemlítettem), hajónk egészen közel húzódik a parthoz, hogy megtekinthessük a Matinak (Ματι) nevezett mélyedést a sziklafalban, melynek „erezete” olyan, mintha egy hatalmas szem lenne.
Mati / A szem
Hamarosan elérjük Palioremát, ahol egészen közel hajózunk a parthoz. Paliorema Milos legkülönlegesebb partszakasza, amely bár látszólag alkalmas lenne a strandolásra, szinte senki nem használja ilyen célra. Annál érdekesebb a parton és annak közelében álló elhagyott kénbánya, melynek romjai és felszerelésének egy része még mindig elhagyatva hever szanaszét, mintha csak hirtelen távoztak volna a területről. Sajnos a tengerről csak részben lehet látni, és a hangulata sem jön át teljesen a helynek, azonban a szárazföld felől rendkívül nehezen közelíthető meg Zephyria falucska felől, kb. 8 km-es földúton való rázkódás és egy keskeny ösvényen való további fél kilométeres gyaloglás után (amennyiben mégis vállalkozunk a szárazföldi megközelítésre a „Thiоriсhiа” feliratot kell követnünk, ami görögül annyit jelent: kénbánya).
A bánya a 19. század közepétől a 20. század közepéig működött, az itt dolgozók pedig hét közben itt is laktak, csak a hétvégéken tértek haza a családjaikhoz, közlekedési lehetőségek híján, gyalogosan. Bezárásának több oka is volt, de a legfőbb indok az itt bekövetkezett halálos balesetek sora volt. A bánya épülete körül megtalálhatók szétszórva a bányászati vagonok (csillék) és egyéb eszközök, pont úgy, ahogy otthagyták és semmi nem akadályozza, hogy az épületekbe, sőt az alagutakba is bemenjünk, noha ez meglehetősen veszélyes, így egyáltalán nem ajánlott. Azonban a hajóról is és a bányánál is a színek olyan kavalkádja fogad minket, amiért a Thiorichiát megtekinteni maradandó élmény.
Miután magunk mögött hagyjuk a kénbányát, mi Kimolos kikötőjében töltöttünk nagyjából másfél órát. Itt teljesen szabad programunk volt. Láttam olyan ajánlatokat, ahol nincsen kikötés, hanem a fedélzeten szolgálnak fel ebédet, sokszor még Gerakas Beachnél. Ha mégis kikötünk Kimolosban, akkor, ahogy az előző részben is írtam, vegyük figyelembe, hogy a sziget egyetlen igazi látványossága nem tekinthető meg autó nélkül és ennyi idő alatt még azzal sem nagyon. Viszont alkalmunk lesz megebédelni, amikor mi ott jártunk, egy-két taverna kínált kellemes ebédet, volt, amelynek az asztalai kint voltak a parti homokban és szinte a lábunkat nyaldosták a hullámok. Azonban vegyük figyelembe, hogy még pár órás hajózás előttünk áll, annyit együnk, hogy ezt kibírjuk, különösen, akik amúgy is érzékenyebbek erre és ne felejtsük, hogy az északi part mentén fogunk hajózni, ami általában sokkal szelesebb és ezért a tenger is jobban hullámzik..
Kimolost elhagyva, majd elhajózva Pollonia felé (az előző részben megemlítettem a kisebbik kikötővárost), megkerüljük a sziget észak-keleti sarkát és hamarosan a hajóút egy újabb csodájához érünk. Glaronissia három apró, lakatlan „szigetecskéből” álló különleges vulkanikus látványosság. Nevét a rajta megfigyelhető sok sirályról kapta (görögül glaronissia sirályt jelent). A szigeteket alkotó kőzet rendkívül magas hőmérsékleten és nyomás alatt alakult ki, a vízből kiálló sziklák hexagonális (hatszögletű) oszlopok sokaságából állnak össze, sok helyen orgonasíp szerűen emelkedve ki a tengerből, helyenként pedig a különleges kőzetbe barlangokat, üregeket vájt az erózió. Ha a tenger nem hullámzik, olyan közel merészkedünk a sziklákhoz, hogy egyesek meg is érinthetik azokat, de mindannyian jól megfigyelhetjük a hatszögletű hasábokat, melyekből a nagy sziklák összeállnak.
Útközben – akár megállunk itt, akár nem – megcsodálhatjuk a tengerről először a Sarakiniko közelében lévő hajóroncsot, illetve magát Sarakinikót. Ezekről az előző részben részletesebben írtam, ahogy Firopotamosról is, így most újra nem térek ki rá.
Ahogy újra elérjük a Milos-öblöt, egy újabb különleges és csodálatos sziklaformáció tárul a szemünk elé, az Arkoudes-szikla. A sziklaformáció az alakjáról kapta a nevét, egy kis fantáziával a megfelelő irányból nézve, egy ágaskodó, száját kitátó medvét formáz (arkoudes görögül medvét jelent).
A „mackónkat” elhagyva hamarosan megérkezünk az előző részből már jól ismert Klimához és alacsonyan álló nap fényénél megcsodálhatjuk az apró, színes kis halászfalut, ahogy a nap az utolsó sugaraival végigsimít a hófehér házfalakon és az ezerszínű ajtókon és ablakokon. Mivel Klimának egy hosszabb részt szenteltem az előző részben, most többet nem írok róla.
Adamas kikötőjébe visszaérve és végre újra biztos talajt érezve a lábunk alatt, visszatekintve erre a tengeri napra, újra végigszaladva az látnivalókon, a csodálatos sziklákra, a meseszép barlangokra, a kristálytiszta, simogató vízre, az ezerszínű partvonalra, az orgonasípszerű szigetecskékre emlékezve, remélem, mindenkinek maradandó élmény lesz a Milos körüli körutazás.
Természetesen több társaság csinál szigetkerülő túrákat, a fenti program egy példa egy olyan kirándulásról, amin mi részt vettünk és amely most is megtalálható az interneten. Ha másik társasággal megyünk teljes körútra, a program kis mértékben eltérhet, lehet, hogy máshol vet horgonyt a hajó, ahol úszhatunk, de az nagyjából borítékolható, hogy a Vani, a Sykia-barlang, Kleftiko, Paliorema, Glaronissia, az Arkoudes-szikla és Klima a program része lesz, ezek a körút csúcspontjai.
Búcsúzunk Milostól!
Ezzel pedig a Milosról szóló posztsorozatom végére is értünk. Remélem minden utazó, akár járt már a szigeten, akár majd csak a jövőben utazik el ide (talán pont azért, mert az elmúlt oldalakon kedvet csináltam hozzá), végül is egyetért vagy egyet fog érteni velem, Milos még azoknak is bakancslistás hely, akik a világ sok-sok táját bejárták, és megéri minimum néhány napot rászánni ennek a csodálatos, pillangó alakú földdarabnak a felfedezésére, még ha a turizmus sok szempontból gyerekcipőben is jár itt és ennek következményeként más, jobban szervezett célpontokhoz képest, néha kényelmetlenséggel jár az itt turistáskodás.
Búcsúzunk Milostól, de nem búcsúzunk végleg Görögországtól, hiszen maga a szárazföldi rész, illetve a szigetek rengeteg látnivalót tartogatnak nekünk és biztos vagyok benne, hogy a jövőben virtuálisan visszalátogatunk még ebbe a csodálatos mediterrán országba.
Már utazunk is tovább!
Hamarosan pedig, a következő, szintén hosszú, de csak kétrészes háromrészes „célpont ajánlóban”, megint repülőre és hajóra szállunk, hogy felfedezzünk egy újabb, Milosnál távolabbi, de még mindig az Európai Unió részét képező, a magyar turisták körében azonban még szinte ismeretlen helyet. Most nem árulok el többet, csak annyit, hogy következő helyszínünkön is van egy, az Arkoudeshez hasonló sziklaképződmény. Lehet találgatni! Ha tetszett a Milosról szóló leírásom, várlak Titeket legközelebb is, tartsatok velem a következő utazásra is!
